Képviselőházi napló, 1872. XIII. kötet • 1874. julius 28–deczember 16.
Ülésnapok - 1872-307
307. országos ülés deczember 10. 1874. 309 minden képviselőnek eljárása nyilvános: csakis e szempontból hivatkozhatom arra. Hogy ily helyzetben sajnálattal kell kijelentenem, hogy én a tisztelt pénzügyminister ur államférfiúi működése iránt bizalommal nem viseltetem: az igen természetes ; hogy pedig bizalommal iránta nem viseltettem : arra különösen a tegnapi nyilatkozata szolgáltatott okot. Nem viseltetem bizodalommal az egész kormány iránt, s sajnálattal bár, de meg vagyok győződre, hogy a jelenlegi kormány föladatának sem átalában, sem pedig azon speciális föladatának, a mely létjogosultságát képezi, értem az államháztartásnak rendezését: megfelelni nem bír. Itt nem arról van szó, tisztelt ház, hogy a pénzügyminister ur, kinek működéséhez oly nagy reményeket kötöttünk, nyolcz hó alatt mit sem tett. Átlátom, hogy ez elegendő arra, hogy nagyszerű eredményeket idézzen elő; hanem kétségbevonom azt, hogy semmit tenni s semmit kezdeményezni egyenlő volna azon eredménnyel, a melyre tegnap a pénzügyminister ur hivatkozott. Mi történt eddig, tisztelt ház ? Azt nem vonom kétségbe, hogy a tisztelt pénzügyminister ur egy csomó adótörvénynyel lépett a ház elé, egy neme azon törekvésnek, melylyel az államháztartás rendezése czélosztatik. De kérdem, tisztelt ház, hiszi-e a kormány, hiszi-e az igen tisztelt pénzügyminister, hogy a bajon ezen egyoldalú gyógyszerrel segíteni fog? én nem hiszem. A tisztelt minister ur adói nagy részének, nem mindenről szólok, mert egynémelyikét talán magam is megszavazon; ámbár előre biztos nem vagyok, papíron fog maradni azért, mert az adóképesség emelésére egyátaíán nem történt semmi; s ha megengedem, hogy papíron nem fog is maradni: még akkor is kérdem, hogy azon áldozatkészség, melynek tekintetében a nemzetre hivatkozunk, mire fog használtatni? Azon rendszer föntartására, a mely rendszer tarthatatlansága az én álláspontomnak ad igazat ; mert azt hiszem, hogy senki kétségbe nem vonja és nem is vonhatja, hogy ama rövid hét év alatt követett rendszerben fekszik, bármelyik alkatrésze legyen is, főoka a mai pénzügyi és politikai helyzet szerencsétlenségének. {Igaz! bal felöl.) Az igen tisztelt pénzügyminister ur tegnap a háznak egy 1873-ban hozott határozatára hivatkozva, a gúnynak nem csekély mértékével szól ezen határozat végrehajthatóságáról. Az igen tisztelt minister ur, ki ezen határozat meghozatalának egyik főtényezője volt, elmondta minekünk, hogy neki, ha azon határozat végrehajtásához kellene nyúlnia, mit kellene ma mondania? Elősorolta, hogy így és ugy kellene nyilatkozni, s azon ígéreteket kellene neki tenni — meglehet talán meg is tette volna a pénzügyminister ur, ha meg nem volna győződve róla, hogy programmokkal és szóval már nyakig tele van ezen ország, fájdalom, a tettek terén még igen keveset tanúsított. De, tisztelt ház, én azt gondolom, hogy a háznak egy határozata semmi esetre sem érdemli meg sem átalánosságban, de főleg nem a mi speciális és szerencsétlen viszonyaink mellett azon gúnyt, melylyel arról a minister ur szólott. A tisztelt minister ur tovább fűzte beszédét; előtárta annak képét, hogy ha a rendszer-változásban czéloztatik valami keresztülvitetni: miféle bajokkal találkozunk? A végeredmény, nem akarom ismételni, az volt, hogy semmit tenni nem jó, sőt kimondta egyenesen és nyíltan, hogy e parlament nem is alkalmas ily reformok és intézkedések keresztülvitelére. Ha, tisztelt ház, egyéni álláspontom kedveért örülni lehetne ily enunciatioknak: ez mindensetre egy volna azok közül, melyeknek örülni kellene; de nem teszem, és őszintén megvallom, igen mélyen csodálkozom azon, hogy ily kijelentés ellenében a tisztelt túloldalról még eddig egyetlenegy észrevétel sem tétetett. Mert, tisztelt ház, ha ez igy áll: akkor zárjuk be e terem ajtait, s ha magunk de daráljuk azt» hogy képtelenek vagyunk bármiféle, a helyzet rendkívülisége által indokolt és szükségelt lépések megtételére: akkor nem értem, mi lesz egyéb ezen parlament, mint egyszerű játék, egyszerű szemfényvesztés, szemben azon bajokkal, melyeket orvosolni akarunk. (Élénk helyeslés bal felől.) Pénzügyminister ur beszéde egy helyén, a ház ezen oldalához szólva azt monda: ne ássuk alá a kormány tekintélyét. De kérdem, ha ily nyilatkozat ministertől itt e teremben elhangzik : nem több fog-e bekövetkezni ennél? azt hiszem, igen. Be fog következni a parlament tekintélyének aláásása. Az igen tisztelt pénzügyminister ur és vele egyetértésben a pénzügyi bizottság előadója e törvényjavaslat recomendatiójául azt mondották, hogy nincs ezúttal idő e kérdéseket fejtegetni. Mi egyéb ez, tisztelt ház, hogy egyszerű szavakkal éljek, mint a régi nóta folytatásánál? hogy az 54 milliónyi kölcsön tárgyalásánál 1872-ben, 1873-ban az appropriatio kérdésének megszavazása, ugyancsak 1873ban a keleti vasút kérdésének tárgyalása, a 153 milliónyi kölcsön tárgyalásánál, és minduntalan az mondatott, hogy ezen kérdések nincsenek napirenden. Ha kölcsönt kellett fölvenni: az mondatott, hogy az a bizalom kérdése; ha appropriatioról volt szó, az mondatott, hogy a bizalom kérdését akkor kell tárgyalás, bírálat alá venni, ha azon javaslatok előttünk fekszenek. Ez, tisztelt ház, egy régi nóta, mely, ha jó volna is, unalmas, politikai vegetationak azonban nagyon szomorú. A tisztelt pénzügyminister ur azt mondotta, hogy az egyetlenegy létföltételt kívánjuk megtagadni, midőn ezen fölhatalmazás meg nem szavazására törekszünk.
