Képviselőházi napló, 1872. XIII. kötet • 1874. julius 28–deczember 16.

Ülésnapok - 1872-307

308 307. országos ülés deczember 10. 1874. év alatt annyi kárt okozott az országnak. Addig, mig oly szellem fog a pártban uralkodni: addig az országban bizalomról szó nem lehet, addig az országban áldozatkészség nem lehet. Nekem mindezeknél fogva a kormány iránt bizalmam nincsen, bizalmam nem lehet, és én annál fogva az indemnityt meg nem szavazom. (Helyeslés a szélső és bal oldalon.) Schramm Lipót: Tisztelt képviselőház! Én nekem esak egy rövid észrevételem van (Ralijuk!) egy előttem szóló tisztelt képviselő ur kifejezésére nézve. Hogy ha jól vagyok informálva, mert azon pillanatban nem voltam itt a teremben, tisztelt képviselő ur azt méltóztatott mondani, hogy sajnálja, hogy a kormány Horvátországban barátjait föláldozta. Ennek irányában azt kell megjegyeznem, hogy én a kiegyezési törvényt olyan törvénynek nézem, a mely a nemzetek között és nem egy töredékkel köttetett meg, (Helyeslés jobb felöl.) és a nélkül: hogy a múlt, vagy a jelen kormányt pártolnám, csak azt kell kimondanom, hogy épen ugy, mint a kormányt ebben a tekintetben, csak az állami érdekek vezérelhették : hogy épen ugy minket is a ma fönforgó kérdésben csak az állami érdekek vezérelnek, {Helyeslés.) és azok következtében mi tiszta meggyőződésünk szerint és önállóan megszavazzuk a törvényjavaslatot. (Helyeslés a jobb oldalon.) Horánszky Nándor: Tisztelt képviselőház ! Hogy az ország jelen politikai és financzialis helyzetében kétszeres fontosságú ezen törvényjavaslat átalános tárgyalásánál fölszólalok, és nem elégszem meg az egyszerű szavazással, daczára annak, hogy tegnap Domahidy Ferencz tisztelt képviselőtársam magam és elvtársaim álláspontját jelezte, annak oka egyrészről azon politikai pártállásban fekszik, melyet elfoglalok; de fekszik különösen azon fontos nyilatkozatokban, melyeket tegnap a tisztelt pénzügyminister úrtól méltó csodálkozásomra hallani szerencsém volt. Méltóztassanak tehát megengedni, hogy legelsőbben is azon fontos nyilatkozatokra, melyeket tegnap a tisztelt pénzügyminister úrtól hallottam és ennek folyamában magára a szóban forgó törvényjavaslatra vonatkozólag is észrevételeimet és álláspontomat jelző nézeteimet lehető röviden kifejtsem. (Ralijuk!) Nem szándékozom a tisztelt minister urat a közjogi vitáknak — megengedem, nem általa provocált, de lehető szerencsétlenül tovább fűzött — terére követni; nem akarom egyfelől követni azért, mert azon álláspont, melyet komoly megfontolás után, meggyőződésem szerint, elfoglaltam, és melyhez ma is ragaszkodom, pártállásomnál fogva ismeretes; nem akarom követni azért sem, mert a tisztelt pénzügyminister urnák, — hogy saját szavaival éljek — „a vita hevében" kifejezett nézetei az alkotmányosság átalános fogalmainak megfelelőleg, részint a ház ezen oldaláról, részint a pénzügyminister ur által rectificaltattak. Erre nézve tehát semmi észrevételem nincs. De igenis van észrevételem a tisztelt pénzügyminister ur beszédének további folyamára, melylyel, hogy álláspontomat előre is jelezzem: kénytelen vagyok kijelenteni, hogy semmi tekintetben egyet nem értek. Mielőtt azonban erre áttérnék, méltóztassanak egy kitérést megengedni. A tisztelt pénzügyminister ur beszédének első részében beszélt saját egyéniségéről, saját személyéről. Helyesen tette. Nincs és nem lehet reá észrevételem, mert az önvédelem jogosultságát kellene megtagadnom; de méltóztassék nekem megengedni a tisztelt pénzügyminister ur, midőn ezen beszédének folyamában a recriminatio terére lépett: hibát követett el; hibát követett el azon czél ellen, melyet nyilvánosan legalább tőle hallottunk először, hogy tudniillik Magyarországon a fönforgó súlyos bajok orvoslására egyéb fontos kérdéseknek egyelőre leendő félretétele mellett a független és hazafias erők egyesülésére van szükség: az igen tisztelt pénzügyminister ur szakított ezen véleményével, s nem tehetek róla, de mélyen sajnálom, hogy azon űr, a melynek betöltésétől vártam a helyzet javulását : e pillanatban nagyobb lett, mint volt annak előtte. {Igaz! bal felől.) Sajátságos ország ez, tisztelt ház! A baj megvan, constatálva van ez a ház minden oldaláról, s mindenki elismeri, hogy orvoslásra van szükség: és mivel foglalkozunk? Védelmére kelünk a múltból eredő missionak reputatiojára. Kizsákmányoljuk az egy és más irányban elég szerencsétlenül mutatkozó pártoskodást, sőt bizonyos tekintetben — ha szabad magamat ugy kifejezni, mert hirtelen más szót nem találok — az úgynevezett clique-szerü politikát. Actiokat csinálunk a jövőben rejlő hatalom birtoklásának s birtokbavételének tekintetéből. Kicsinyes, az egyéni érdekeket jelző positiokkal bíbelődnek, egy szóval : e hazában és országban mindenre van, hogy — culinarilter szóljak — cadentia, csak az ország megmentésére vonatkozó önzéstelen munkára nincs. Ez a helyzet, tisztelt ház! én legalább igy fogom föl. A kik ezt s a dolgok ilyetén menetét jónak látják: azok nem gondolnak arra, hogy azon czéloknak és törekvéseknek is, melyek ezen actiokban nyernek kifejezést, értelme és haszna csakis e hazában van ; holott az első kötelesség volna mindenekelőtt még ezen egyéni érdekek által vezetett lépésekben is a hazát megmenteni. De ha már a személyes kérdésbe belenyúltam: méltóztassanak nekem megengedni, hogy egy szerény észrevételt tehessek. Én az igen tisztelt pénzügyminister urat egy igen fontos politikai kérdésben nehéz körülmények között követtem, és azt hiszem, minthogy