Képviselőházi napló, 1872. XIII. kötet • 1874. julius 28–deczember 16.
Ülésnapok - 1872-306
292 306. országos ülés deczember 9. 1874. de a melyek életszükségletei, értem a rendszerben a megváltoztatott iránynak kitűzését, értem a hitelviszonyok javulása iránti intézkedéseket: kész leszek befolyásomat arra használni, hogy a nemzet meghozzon minden áldozatot, ha véres verítékkel is; (Helyeslés bal felől.) de ahkoz sohasem fogok szavammal hozzájárulni, hogy ezek nélkül nem tudom, évenkénti hány millió ismét a kútba dobassák. (Elérik helyeslés bal felől.) Nem fog soha tőlem senki az áldozatkészség ellen szót intézni hallani; de igenis mondom ma, s mondani fogom azon tul is, hogy az áldozatot ugy kell követelni, hogy kimutattassék az is, hogy az áldozat nem fog ismét sikertelenül maradni. (Helyeslés bal felől.) A tisztelt pénzügyminister ur minderről ma tett ugyan egy kis halvány említést; de engedjen meg, eddig még annyit sem tett, a mennyit ma. Én bocsánatot kérek, de nem tartom lehetőnek, nem tartom helyesnek, hogy évek és évek tétessenek kilátásba fizetésre, a nélkül, hogy kilátásba is tétetnék a siker. (Helyeslés hal felől.) A mit a tisztelt pénzügyminister ur indokolásául annak fölhozott, hogy miért nem lehet most a reform-kérdésekkel foglalkozni: megengedjen, az elenyésztette még csekély maradékát is abbeli hitemnek, hogy például a hitelviszonyok rendezésére, jelesen a bank-viszonyok rendezésére meg fog történni, a mi kell. Mert mivel indokolta a tisztelt pénzügyminister ur, hogy sem a közigazgatási, sem az igazságszolgáltatási reformot, sem az egyiket, sem a másikat nem lehet most szóba hozni? Azt mondta, ha a közigazgatási reformot megkezdjük a decentralisatio irányában, beleütközünk azokba, a kik a centralisatiot akarják; ha folytatjuk a centralisatio utján a reformokat, ismét beütközünk azokba, a kik a decentralisatiot akarják; ha az igazságszolgáltatáshoz nyulunk, ha az eddigi utón baladunk, beütközünk azokba, a kik szeretnék azt részben vagy egészben visszaadni a törvényhatóságoknak; ha azoknak akarjuk visszaadni, beleütközünk a modern jogászokba, és a minister ur az ország ügyei vezetésének majd minden ágán keresztülment ilyen módon, és végeredménye az volt, hogy, miután ha jobbra megyünk: egyik emberbe ütközünk, ha balra megyünk, a másikba ütközünk, tehát álljunk meg középen .és ne csináljunk semmit. (Tetszés a bal oldalon.) Én, tisztelt ház, tökéletesen igazat adok abban a tisztelt pénzügyminister urnák, hogy, a ki menni akar, az bizonyosan akadályokra talál; de ha oly nagyoknak tekinti a minister ur már azon akadályokat is, melyekbe ütközhetik itt a ház kebelében az emiitett kérdésekben : bizonyosan nincs illusioja az irányban, hogy még másforma akadályokba fog ütközni, ha például a bankkérdést akarja erélyesen kézbe venni, és igy a minister ur azon nagyobb akadály előtt bizonyosan még jobban meg fog állani és csak azt felejti el, hogy a ki egy helyen, különösen rósz helyzetben megáll: igaz, hogy nem ütődik meg senkin és sehová, de rendszerint el szokott sülyedni. (ügy van! bal felöl.) A tisztelt pénzügyminister ur azt mondta: gondoljuk meg, a kik ezen padokon ülünk, hogy mindazokért, a mik történtek, minket is illet -egy nagy felelősség; mert ha a kormány, midőn a túlságos befektetések jöttek elő, az adó fölemelését proponálta volna, az ország hamarább vette volna észre magát, hamarább kezdett volna gazdálkodni; de a kormány ezt nem tehette, mert ez által nem adhatott kezébe fegyvert az ellenzéknek, hogy az ellenzék megingassa az alapokat, melyeket a tisztelt pénzügyminister ur ma, békés, alkotmányos eszközökkel egyátalában soha megváltoztathatóknak nem vél. (Nagy mozgás a bal oldalon.) Tisztelt ház ! Megvallom, meg szoktam a tisztelt pénzügyminister urnák minden szavát hinni, s most először vagyok zavarban; mert mig egyfelől ezen tételt állította föl, addig másfelől nyilvánította, hogy nem érez azért lelkiismereti vádat, hogy hét évig az ellenzék padjain ült. Már, uraim, ha én azon meggyőződésben lennék, hogy minden hibáért, melyet a kormány elkövetett, első rendben nem az és pártja, de az ellenzék felelős, hogy elkövettetett, és ezen meggyőződéssel lettem volna az ellenzéknek hét évig tagja: megvallom, hogy igen kegyetlen lelkiismeret-furdalást éreznék. (Helyeslés bal felől.) De, tisztelt ház! a tisztelt pénzügyminister ur azt mondja, mint mondám, hogy a kormány nem proponálhatott uj adókat, nehogy ez által az ellenzék kezébe jáísza azon veszélyes fegyvert, hogy, mint monda, — és erre a részre még pár szóval vissza fogok térni, — az alkotmányos utón semmikép meg nem változtatható alap veszélyeztessék. Tehát nem lehetett adó-emelést proponálni a kormánynak, — bár köztünk maradjon, bizony apróbb mértékben történtek ily emelések, — nem lehetett proponálni: mert félni, kellett a kormánynak az igy beálló veszélytől; azon borzasztó veszélytől, hogy az ő egyedül üdvözítő pártján kivül még más találja a kormányt kezébe venni. A tisztelt pénzügyminister ur pedig maga, ő szerinte, nagyon könnyen elviselhető, de, szerintem, nagyon súlyos, mindenesetre meglehetős nagy összegre menő adófölemelést czélzó törvényjavaslatokkal örvendeztetett meg bennünket, mikor összeültünk. Már most, ha a kormány adófölemelést proponálván, annak eredménye nem lehet más, minthogy az ellenzék azt fegyverül használván fölforgatja, tönkreteszi az országot, és a pénzügyminister ur mégis behozott ilyen törvényjavaslatokat : engedjen meg, egy reménysugár villant
