Képviselőházi napló, 1872. XIII. kötet • 1874. julius 28–deczember 16.
Ülésnapok - 1872-302
240 302. országos ülés november 23. 1874. más nyelven is. E két textus különbsége képezi a más. kérdésnek tárgyát, a mai tanácskozás anyagát. Én azt hiszem, hogy ezen törvénynél, a mint mindennél, kettőt kell szem előtt tartanunk: először a magyar nyelv államisági jellegét, és másodszor a honpolgárok magánjogainak föntartását. A főrendeknek szövegezése, fölfogásom szerint, mindkettőnek eleget tesz; kimondja, hogy rendszerint magyar nyelven szerkesztendők az okmányok; de megóvja a polgárokat attól is, hogy csak magyar nyelven szerkesztethessék, mert bizonyos föltételek alatt megengedi a ministernek, hogy a jogosítványt megadhassa más nyelvekre is. Az az ellenvetés tétetett, hogy minek adja meg ezen engedélyt a minister, és miért nem inkább a törvény? Tisztelt ház! A törvényjavaslat képviselőházi szerkezete azon nyelvekre adja meg az engedélyt, melyek az illető hatóság jegyzőkönyvi nyelveit képezik; de épen ez az intézkedés bizonyos tekintetben túlmegy a szükségleten, bizonyos tekintetben annál innen marad. Túlmegy a szükségleten, mert lehet valamely nyelv jegyzőkönyvi nyelv bizonyos hatóságban, a nélkül, hogy a hatóság egyes járásaiban vagy kerületeiben a közjegyzőnek azt a nyelvet tudni föltétlenül szükséges; igy például Torontálmegyében vannak kerületek, a hol nem kell a közjegyzőnek románul vagy szerbül tudni, habár ezek a nyelvek a hatóság jegyzőkönyvi nyelvei. Innen marad a képviselőház szerkezete a szükségleten, mert vannak hatóságok, a hol a közjegyzőnek tudnia kell oly nyelvet, a mely a hatóságnak nem egyszersmind jegyzőkönyvi nyelve, például Budapesten. Tehát mindezen esetekben mégis a minister belátásától függ az engedélyt megadni. De nem is szeretem én a jegyzőkönyvi nyelvek kérdését a közjegyzőséggel összeköttetésbe hozni. (Helyeslés). Nem szeretném, hogy azt mondhassák: „íme ti nem fogadtátok el ezt vagy azt a nyelvet jegyzőkönyvi nyelvnek, és már most látjátok ennek hátrányát; azon és azon hatóságban elfogadták, és ime az igazságügyministernek kötelessége oda olyan közjegyzőt kinevezni, a ki ezt a nyelvet érti. Ti ezt nem tettétek, tegyétek most." És hiába mondanák nekik: „hisz ez nem szükséges, mert a minister, ha a szükség megkívánja, megadja az engedélyt; úgyis a mi nyelvű embereinket fogja kinevezni, habár nyelvünket jegyzőkönyvi nyelvül nem fogadtuk el." Ezzel szemben utalhatnak azokra, a mik itt mondattak, és azt fogják mondhatni, „hogy ha a képviselőház oly tekintélyes tagjai nem biznak a ministerben, hanem azt hiszik, hogy a minister kénye-kedve szerint fogja a dolgot kezelni: miért bízzunk mi benne? Fogadjuk el tehát a tót, az oláh nyelvet jegyzőkönyi nyelvül, és ez által kényszeritsük a ministert arra, hogy az oláh, a tótnyelvre adja ki a jogosultságot." Tisztelt ház! Én a nemzetiségi törvényt, mig fönáll, tisztelem, tisztelnem kell, és mindenütt, mindenhol végrehajtom, és ennélfogva a 2-ik §-ban való megemlítését ezen törvénynek elfogadtam és elégségesnek tartottam. Azonban nem szeretnék akármely más intézkedés által rést nyitni vagy utasítást adni arra, hogy annak intézkedései az eddigi gyakorlaton tul vitessenek. Ezt pedig az eredeti szerkezetben látom; látom praktikai figyelmeztetését a nemzetiségieknek arra, hogy jegyzőkönyvi nyelvül saját nyelvüket válaszszák, és sürgessék praktikai figyelmeztetését ott is, a hol eddig nem tették. Ezt én tenni nem akarom és nem óhajtom: a miért is a főrendiház szerkezetét helyesebbnek tartom. (Helyeslés jobb felől.) Az a kifogás tétethetik ez ellen és tétetett Matics képviselő ur által, hogy a főrendiház szerkezetének elfogadása esetében a ministernek önkényétől függ megadni vagy megtagadni az engedélyt, és akkor ez utóbbi által megsemmisíteni a közjegyzői intézményt. Én pedig azt mondom: nem függ a minister önkényétől, és pedig azért nem, mert én nem képzelhetek magamnak művelt és parlamenti kormánynyal ellátott országban ministert, a ki azon tárczának egyenes érdekei ellen cselekednék, a melynek képviseletével meg van bizva. Azon minister pedig, a ki megtagadná valamely közjegyzőtől a fölhatalmazást okiratokat más nyelven is szerkeszteni: egyenes érdekei ellen cselekednék az igazságszolgáltatásnak. Mert mit kivan az igazságszolgáltatás ? Azt kívánja hogy minél kevesebb per legyen, és hogy az egyes perek minél gyorsabban intéztessenek el. Hogy pedig a. perek száma kevesebb legyen : arra szolgál a közjegyzői intézmény az által, hogy világosan és határozottan szerkesztetnek a szerződések és más okiratok. De ha nem adja meg a minister az engedélyt arra a nyelvre, melyet a népesség ért: az nem fog a közjegyzővel élni és élhetni, s igy egyik czélját meghiusítja az intézménynek, tudniillik, hogy határozottan, hogy világosan szerkesztessenek az okmányok. A második czél az, hogy gyorsittassanak az ügyek. Ez csak ugy történhetik, ha a bíróságok teendőiknek egyik részét átruházhatják a közjegyzőkre, különösen pedig a hagyatéki tárgyalásokat. De az a közjegyző, * a kinek a minister meg nem adja a fölhatalmazást oly nyelven szerkeszteni okiratokat, a mely azon vidéknek nyelve : magára fog hagyatni és elegendő módja sem lesz föntartására, és annálfogva nem is lesz képes a bíróság terhén könnyíteni. Az az igazságügyminister tehát, a ki megtagadná az engedélyt, az igazságszolgáltatás egyenes érdekei ellen cselekednék. De psychice nem is képzelhető, hogy azt megtagadja. Hisz ő nevezi ki a közjegyzőket! Hát azt