Képviselőházi napló, 1872. XIII. kötet • 1874. julius 28–deczember 16.

Ülésnapok - 1872-302

302. országos ülés november 23. 1874. 239 nyelvéről van itt szó és nem a nemzetiségi politika kifejtéséről; tessék magát a szőnyegen lévő tárgyhoz tartani. (Élénk helyeslés.) Bausznern Guido: Engedelmet kérek, tisztelt elnök ur, de a közjegyzői törvényjavaslat fönforgó 7. §-a a hazai nyelvkérdésre vonatkozik, a mely hazánkban a nemzetiségi kérdés sarkpontját képezi. Én kérdem a tisztelt házat: szabad-e tovább beszélnem, vagy nem ? (Fölkiáltások: Szóljon a tárgyhoz! Halljuk!) Megismerem, hogy mindaz, a mit a magyar faj eddig megtett, alkotmányos módon történt; bizonyos, hogy minden törvény 1867. óta alkotmányos utón jött létre; de az is bizonyos, hogy ezen törvények nagy része azon alapjogokkal ellenkezik, a melyeknek teljesítésétől Magyarország nem-magyar nemzetiségeinek szabadsága függ. (Mozgás. Nagy zaj.) Elnök: (Csenget.) A képviselő urat másodszor fölszólítom, hogy a fönforgó tárgyhoz tartsa magát, s ha intéseimet nem fogja követni: kénytelen leszek a házszabályok értelmében a tisztelt házat fölszólítani, hogy a képviselő úrtól a szót vonja el. Bausznern Guido: Azután, tisztelt ház, kényszerítve vagyok beszédemet azzal bevégezni, hogy fölkérjem a tisztelt házat, méltóztassék a főrendiház módositványát visszautasítani, s á fönforgó 7. §. korábbi szövegezését föntartani. Tisza Kálmán: Tisztelt ház! Egy pár szóval kívánom én is előadni azon nézetemet, mely szerint ma is a képviselőház eredeti szerkezetét tartom helyesnek. Megteszem ezt, habár nem tagadhatom, az előttem szóló képviselőtársam nyilatkozatai után, ezen mindenesetre higgadtságot kívánó álláspontot védelmezni kissé nehéz. Én a tisztelt elnök ur figyelmeztetéséhez képest a tárgynál fogok maradni; nem fogok politikai nagy elméletek fejtegetésébe bocsátkozni; még azt sem kérdezem, hogy a más nyelvűek iránti kíméletet elmenjünk-e a képviselő ur útmutatására a nagy Németországba tanulmányozni (Tetszés.); azt sem kérdem, hogy akkor, midőn a szabadságérti küzdelem idejében egyszer magam is jártam Nagyszebenben : vajon a szabadság zászlója alatt küzdöttek-e azok, kik a magyar alkotmány széttépésére nyújtottak nagy büszkén és hetykén segédkezet ? (Élénk tetszés.) Csak egyet mondok. Nem vártam attól, ki mindenek fölött a cultureszméket hangoztatta, hogy argumentatiójában utoljára is a nyers erőre hivatkozzék. Pedig a tisztelt képviselő ur minden argumentatioja oda ment ki, hogy van ötven milliónyi német és nincs csak egynéhány milliónyi magyar. Összes argumentatioinak, fenyegetéseinek, figyelmeztetéseinek súlya ebben van öszpontositva. Mert azt, hogy a magyar nyelv ne legyen oly nyelv, ha kisebb körben mozog is, melyen nemcsak közjegyzői okmányokat, de a legtudományosabb munkákat is irni lehet: azt lehetetlenség állítani. Kevesen vagyunk, az igaz, ő hivatkozhatik azokra a sokakra; de higyje el nekem, hogy azoknak sokkal fontosabb, sokkal komolyabb és sokkal okosabb dolga van, semhogy ide jöjjenek az ő számukat szaporítani. (Élénk tetszés.) A mi már magát a szóban lévő tárgyat illeti, nem akarom ismételni, a mit már más alkalommal elmondottam, hogy én a közjegyzői intézmény czélszerüségénél, s a haza minden nyelvű lakója iránt — saját magán-ügyeit illetőleg — tartozó kiméletességnél és méltányosságnál fogva tartom a képviselőház szerkezetét egyedül jónak. Most, hogy még egy argumentumot merítsek állításomhoz, nem kívánok egyebet tenni, mint a főrendiház indokolásából s az általa beterjesztett ujabb szövegből kimutatni azon álláspont tarthatlanságát, hogy itten a magyar állam suprematiájának, fönállásának, vagy a magyarságnak kérdése forogna fön. Ugyanis, az általam mélyen tisztelt felsőház azt mondja, hogy azon fontos elvre kell figyelemmel lenni, hogy a magyar nyelv diplomatiai jelentősége minden nyilvános ténykedésnél érvényesüljön; tehát azt látszik hinni, hogy a képviselőház szövegezése ezt véleményezteti. És mit proponál e helyett most második szövegezésében ? Nem azt, hogy ennélfogva tehát minden közjegyzői okmánynak csak magyarul szabad Íratni, a mi, ha szerintem, nagyon helytelen is, de logikai consecraentia volna; hanem azt javasolja, hogy ha a közjegyző kéri és a minister megengedi: akkor lehet szerkeszteni más nyelven is. Tehát, ha a törvény engedi meg — ez tiszta logikája az okoskodásnak — ez veszélyezteti a magyar nyelvnek diplomatiai jellegét; de ha az, hogy valahol legyen e más nyelv használva vagy nem, a közjegyző és a minister tetszésétől függ: ez már nem veszélyezteti. Ez olyan logika, tisztelt ház, melyet én nem értek, s melylyel a főrendek, azt tartom saját álláspontjuk alul önmaguk rántották ki az alapot. Én az eredeti szerkezet mellett szavazok. (Helyeslés.) Pauler Tivadar igazságügyimnister: Tisztelt ház! Mai nap csak e két szöveg között forog fön a kérdés: a tisztelt ház eredeti szövege között, a melyben kimondatik, hogy a kinevezéssel egyszersmind megadatik a közjegyzőnek azon jog, hogy okmányokat mindazon nyelveken vehessen föl, melyek azon törvényhatóságokban jegyzőkönyvi nyelvet képeznek, s azonfölül a minister még más nyelvekre is adhat engedélyt : ha az illető közjegyző bebizonyítja járfasságát; és a főrendeknek hozzánk közelítő módositványa között, a mely kimondja, hogy rendszerint magyar nyelven szerkesztheti csak az okmányokat, a közjegyző azonban a minister engedélyénél fogva teheti ezt