Képviselőházi napló, 1872. XIII. kötet • 1874. julius 28–deczember 16.
Ülésnapok - 1872-302
302. országos ülés november 23. 1874. 227 javaslat is, melyet a képviselőház ismételve elfogadott; az pedig, melyet a főrendek hoznak indítványba: még ezen is túlmegy, még ezen föltételeket is szigorúbbá akarja tenni. Mert hiába takargatják más fogalmazás alá : azon eszme, melyet a főrendek itt kifejeztek, ugyanaz csekély különbséggel, melyet báró Kemény Gábor tisztelt képviselőtársunk élőnkbe terjesztett, ugyanaz, melyet önök, uraim, már két izben leszavaztak, meg lévén győződve, hogy az sem a Királyhágón tol, sem innen kedvező fogadtatásban nem részesülne. S mivel indokolják azon tisztelt urak, — mert a főrendek nem látom, hogy indokolni szükségesnek tartották volna módositványukat, — mivel indokolják azon tisztelt urak ezen különböztetést Magyarország és Erdély választó polgárai között? A tisztelt képviselő ur arra hivatkozott, hogy az ő javaslata tökéletesen megfelel azon gyakorlatnak, a mely 1848. óta 1872-ig Erdélyben a választásra nézve divott. Már a tisztelt belügyminister ur emlékeztette a tisztelt képviselő urat, hogy azon gyakorlat korántsem volt oly átalános, a minőnek ő azt állítani méltóztatott; hozzátehette volna a tisztelt minister ur azt is, hogy habár átalános leendett is azon gyakorlat: az 1874-ki törvényhozást az, a mi eddig létezett, az ezen túlra alkotandó törvényekre nézve nem korlátozza. Ez tehát csak látszólagos ok, bocsánatot kérek, ha e szóval élek: ürügy. A valóságos ok a nemzetiségi érdek. Csak oly hive, csak oly barátja vagyok a magyar nemzetiségnek, mint önök. De tagadom, hogy a magyar nemzetiség megóvására ily igazságtalan törvényekre lenne szükség ; tagadom, hogy a magyar nemzetiség azt kívánná, hogy politikai jogokra nézve különbség tétessék nemzetiség és nemzetiség, vagy országrész és országrész közt. A magyar nemzetiség — hála az égnek — nem szorul e pólyára. A magyar nemzetiséget eléggé biztosítják a fönálló törvények. Ezeket méltóztassék híven végrehajtani, a többi a társadalomra tartozik. Ha azon méltóságos urak, — nem az erdélyieket értem — magyarok voltak mindig, magyarok most is,leányostól, asszonyostól, az Isten éltesse őket! —ha azon méltóságos urak, mint igen helyesen figyelmeztetett rá Tisza Kálmán képviselőtársam, a helyett, hogy németül társalognak maguk közt, a magyar irodalmat pártolnák; a helyett, hogy sok hiábavaló dologra költenek: saját falvaikban a népnevelést, az iskola-ügyet mozdítanák elő; a helyett, hogy magukat várnaszerüen elkülönítik még a többi művelt osztályoktól is: ezeket maguk körebe fogadnák: legyenek meggyőződve, hogy sokkal jobban mozdítanák elő a magyar nemzetiség ügyét, mint ily törvények által, melyek a jogegyenlőséget kigúnyolják. {Igazi) Egy példát fogok idézni önöknek, uraim, mennyit tehet egyetlen földesúr a maga körében a népnevelés előmozdítása által. Egy kővárvidéki faluban, hol románok s magyarok vegyest laktak, nem volt tanító ; a ki volt, tehetetlen, elaggott, tudatlan ember volt. A földesuraság, egy lelkes honleány, a maga költségén hozatott egy képezdében kiművelt fiatal buzgó embert, és 500 frtnyi fizetéssel javadalmazta. Ezen tanítónak sikerült rövid egy év alatt a falu népének közönyét legyőzve az összes tanköteles ifjúságot az iskolába csábítani, nem véve ki a román gyermekeket sem, kik közül tizenhárom egy év alatt tökéletesen megtanult magyarul. Ezt megtudván a román esperes, a faluba ment s intette egyháza híveit, hogy gyermekeiket a világért se küldjék a közös iskolába, elrettenteni igyekezvén őket az egyház átkával és nem tudom milyen fenyegetésekkel Azt gondolják, uraim, hogy a románok hallgattak főpásztorukra? Nem; tovább is küldték gyermekeiket azon iskolába, hol azok a legjobb oktatásban, nevelésben lészesültek, s a hol azonfölül még a földesuraság jótéteményeit is élvezték, így társadalmi utón lehet hatni inkább, uraim, mint olyan módositványokkal, minőkkel önök előállottak. Elvégre tegyük föl, hogy- be fog következni az, a mitől félnek, hogy azon 10 —15, — mit tudom én hány, — nemzetiségi képviselő helyett, a kik közöttünk máris ülnek: még más 15—20 fog megválasztatni. Hát aztán? Meg fog e miatt változni a magyar parlament jellege ? Meg fog szűnni a magyar parlament magyar parlament lenni? Azt ők sem reménylik; mi pedig attól nem tartunk. És meggondolták-e, uraim — de erről későbben fogok szólani — azon rósz hatást, a melyet e módositvány a Királyhágón tul kell, hogy bizonyosan fölkeltsen ; meggondolták-e önök azt, hogy midőn önök nem akarnak itt magunk között talán 20—30 politikai ellenfelet megtűrni: ez által, meglehet, az erdélyi havasok között százezer ellenséget teremtenek? Vagy nemcsak attól félnek, — mert arról meg vannak győződve, hogy 20—30 nemzetiségi képviselő nem bir döntő hatással ott, hol négyszázan ülnek ; — tán attól félnek önök, hogy ezen törvény által a megyék képe is meg fog változni, ugyanazok lévén a megyei választók is, kik az országgyűlési képviselőválasztásra jogositvák. S ha attól félnek : talán azt is akarnák, hogy mi is itt Magyarországon azon megyékben, hol nem-magyarok laknak, más censust állítsunk föl, mint ott, például az alföldön, hol a magyarság lakik? Hát meg akarják önök gyülöltetni a magyarságot puszta érdekek, hogy ne mondjam önérdek miatt? Vagy nem a magyar nemzetiségi elv vezérli önöket? Ha 29*