Képviselőházi napló, 1872. XIII. kötet • 1874. julius 28–deczember 16.
Ülésnapok - 1872-302
302. országos ülés november 23. 1874. 223 Tisztelt ház! A volt pénzügyminister ur, midőn a katasteri törvényjavaslatot beterjesztette, azt méltóztatott mondani, hogy igen sok különbözet fog kiderülni azért, mert Erdélyben a katasteri munkálat hiányos volt, és oly földek, a melyek vagy épen nem, vagy csak igen kevéssé voltak megadóztatva, mert a jövedelem utánnok fölvéve nem volt: fognak megadóztatni. Így tulajdonképen nem a terhek fognak emeltetni, hanem oly földek esnek majd adó alá, a melyek megadóztatva nem voltak. Azt megengedem, hogy ez bekövetkezhetik, és ha bekövetkezik: akkor az történhetik meg, hogy oly egyének, a kik minden időben választók voltak és 8 frt 40 krajczár adót fizettek, a nélkül, hogy akár jövedelmükben, akár pedig földjeikben változás történt volna: választói jogukat az uj katasteri munkálatok alapján elvesztik. Ezen nézetemet egy példával leszek bátor illustrálni. Erdélynek földadója ha eddig kitett három millió forintot, és majd, ha kiderül, hogy Erdélyországnak negyede nem volt kellőleg megadóztatva, a földadó négy millió forintot fog tenni, és ekkor, ha megtartatik azon arány: azon választó, a ki eddig 84 frtnyi jövedelemmel lehetett választó, választói jogot 105 frtnyi jövedelemmel fog nyerni. Ez pedig tisztelt ház, kivül esik azon hatáskörön, a melyet e törvény magának — nézetem szerint — vindicálhat. Hogy ha e törvény előre nem ismert arányokat tüz ki, hogy majd egy időben, midőn az előkerül, egy nevezetes jogot köt hozzá: az először nem világos, másodszor nem őszinte; mert én szükségesnek tartom azt, fhogy ha valaki belátta, hogy a censust emelni kell, azt legyen bátorsága ki is mondani, és ha kell, az adót föl is emelni. De tisztelt ház ! hogy ezt az census emelést igy mellékesen, per tangentem az adó fölemelésével akarjuk keresztülvinni, s hogy e mellett még a liberalismus színét is akarjuk magunkon viselni, azt mondván, hogy mi a magyar liberalismust representáljuk, daczára, hogy magasabb censust állítunk föl, mint azok, kik a census megállapításánál egyebet nem vettek tekintetbe, mint az általuk képviselt országrész valóságos érdekét: — ez az eljárása az igen tisztelt minister urnák emlékeztet engem amaz adomabeli utasra, ki útjában négy lovas hintóval találkozván, reákiáltott, hogy térjen ki előle, mert különben ugy jár, mint az a másik. Az utas megijedvén, kitért, de e közben kérdezte, hogy járt az a másik? Hát ugy járt — volt a felelet -— hogy az nem térvén ki, én tértem ki. Ilyen a tisztelt minister urnák eljárása is, csak azzal a különbséggel, hogy a minister ur az ő kitérését, a mint azt a felsőház minden tagja érzi, és minden ember tudja, nem akarja bevallani. A minister ur ugyanis a képviselőház szövegezését és saját törvényjavaslatát védelmezte a főrendiházban, ez igen természetes, ez parlamenti szokás. A főrendi ház elvetvén a minister javaslatát, módosítást küldött ide, mely ellen a minister ur harczolt. És ugyanazon módosítás ugyanazon alakban a főrendiház elé kerülvén, a minister ur, ki azelőtt oly erélyesen harczolt ellene: azt ígérte, hogy a képviselőházban egész befolyásával támogatni iogja. Én tisztelt ház! bevallom, hogy ha a minister urat talán a fölhozott adatok győzték volna meg, ha minister ur belátta volna, hogy keserű harczot provocál ezen szerencsétlen törvényjavaslatával és nyíltan kimondja, hogy arra nincs szükség, hanem világosan fejezi ki azt, hogy megmaradunk az eddigi censusnál: ezt érteném, sőt a minister urat ezen eljárásáért igenis nagyon tudtam volna becsülni. Így is becsülöm az igen tisztelt minister urat, a mint kötelességemis tartja; csakhogy sajátságosnak tartom azt az eljárást, hogy a minister ur, hogy a győzelem látszatát megtartsa, a törvényt, melynek világosságra volna szüksége, zavartabbá teszi. Az igen tisztelt minister ur először is, másodszor is s harmadszor is intett minket, s én a mennyiben tőlem telt, követtem is az ő intését, hogy ne provocáljunk nemzetiségi harczot. Én nem tudom, hogy ez a törvényjavaslat-e az oka; de azt tudom, hogy a legutóbb tárgyalt törvényjavaslatok által provocaltatott a nemzetiségi háború még ott is, a hol legkevésbbé vártuk. Én nem helyeslem tisztelt ház! de méltóztassék a legközelebbi napokban történtekre visszaemlékezni. Ezelőtt hét évvel nem volt hihető, hogy Magyarország alkotmányos utón oda juthasson, hogy valakinek eszébe jusson magyar pártot teremteni. És mégis mit látunk: azt, hogy ez sok erdélyi embernek mégis eszébe jutott. Ez ha vétkes gondolat, mert a magyar nemzet megsemmisítését mondja ki: a bűnösség a kormányra hárul, ki lehetőséget ad, és provocálta azon egyéneket, kik ezen pártot megteremtették, hogy ezen oldalról is védelmezzék magukat, melyről, hogy megtámadtassanak, épen a magyar kormány által, hihetőnek senki nem tartotta. Ezelőtt egy pár évvel — és erre minden erdélyi képviselő vissza fog emlékezni, — mert szükséges, hogy tisztázzuk a nézeteket, — az Erdélyben lakó nemzetiségek között béke létezett. Ezelőtt hat évvel Brassó városában voltam s ezen városból, a honnan most a legnagyobb agitatiok indulnak a kormány ellen: azon városban azt tapasztaltam, hogy az ott lakó nemzetiségek szász és román, nemzetiségi különbség nélkül szívben magyarok, sőt öltözetben is azok voltak; de a kormánynak eljárásai a polgári jólétet mind lejebb szállították, anyagilag tönkretették, és azért a kormánynak és a magyar nemzetnek ellenségeivé lettek. Én tisztelt ház, ezen szövegezést nem tartom világosnak; másfelől nem tartom olyannak, mely
