Képviselőházi napló, 1872. XIII. kötet • 1874. julius 28–deczember 16.

Ülésnapok - 1872-297

180 297. országos ülés november 5. 1874. jai azt mondják, hogy megbánták a nemzetiségi törvény hozatalát, miután ezen törvény hozatala épen ellenkezőt eredményezett, mint a mit óhajtottunk, hogy eredményezzen. Miután, tisztelt ház, az az orvosság, melyet jónak hittünk, tudniillik minden jognak közössége és minden szabadság megosztása nem használt: ebből legkevésbbé következik az, hogy tovább is haladjunk a megkezdett utón addig, a mig, a mint mondatott, Magyarország a schweizi kantonok szervezetére nem fog jutni. Én, tisztelt ház, ezen utat nem akarom követni s igy természetes, hogy valahányszor módom van rá, mindannyiszor kimondatni kivánom azt, hogy Magyarországon a magyar államnak hivatalos nyelve egyedül a magyar nyelv lehet. (Élénk helyeslés.) De menjünk tovább, tisztelt ház! Ugyan, hogy tovább menjek, nyertünk-e valamit az által, hogy anyagilag is meghoztuk a legnagyobb áldozatot a nemzetiségeknek, mert a közigazgatás és igazságszolgáltatás dolgaiban mindenütt, a hol csak szükség volt, hivatalos fordítókat is alkalmaztunk. Ez által a közigazgatás és igazságszolgáltatás menete is lassittatott, mert a mig valamely okmány a fordító által hivatalosan lefordíttatott, 3, 4, 5 ügyet lehetett volna elvégezni. Vagyis egy szóval: ezen intézkedés a közigazgatás és igazságszolgáltatás hátrányára szolgált és a mellett jelentékeny költségbe is került. (FölJciáltásolc: Ugy van\ Igazi) Ha tehát a nemzet még ezen áldozatot is meghozta, és mindamellett mégis azt tapasztalja, hogy ma még nagyobb az ingerültség, a gyűlölség, mint volt 1848. előtt, midőn a nemzetiségek még nem bírtak azon jogokkal, melyekkel mi bírunk: természetes ismét azon következtetés, hogy azon utón, melyen eddig haladtunk, tovább nem haladhatunk. (Helyeslés.) Mindaddig, tisztelt ház, mig a nemzetiségek ezen irányban működnek, mig akként nyilatkoznak, hogy a magyar állam decompositiojára, feloszlatására törekesznek: méltóztassanak meggyőződni, hogy ugy e házban, mint a főrendeknél alig fog találkozni egyén, a ki meg ne bánta volna a nemzetiségi törvény hozatalát. (Ugy van\) Ugyan, méltóztassanak megfontolni: mit tennének ezen urak, ha ők lennének azon helyzetben, melyben mi vagyunk? (Élénk tetszés.) Méltóztassanak csak tisztelt szomszédainkat, a mi kedves barátainkat : a horvátokat tekinteni. Ugyan melyik nemzetiségnek engedtetett Horvátország területén kiváltságos állás? Sem az administratioban, de még az igazságszolgáltatásban sem engedtetik meg más nyelv használata, sőt ott azt is kimondták, hogy még a cyril betűket sem lehet alkalmazni. Látván, hogy horvát testvéreink igy cselekednek, kiknek körében pedig nincs oly nagy nemzeti gyűlölség, mint nálunk: vajon mi még nagyobb hatalmat adjunk a nemzetiségeknek, a magunk megsemmisítésére ? (Helyeslés.) Ne méltóztassanak azokat, kik nem e politikát követik, reactioval vádolni; hanem méltóztassanak figyelembe venni, hogy meggyőződésünk, mely eljárásunkat vezérli: az, hogy Magyarországot mint magyar államot kötelességünk föntartani. (Élénk helyeslés.) De tovább megyek. Nem fogadhatom el a tisztelt képviselő ur azon okoskodását, hogy nagy különbség van a mostam közjegyzők és a hiteles helyek közt, mert a közjegyzői intézmény nép-intézmény, a hiteles helyek pedig csak az aristocratia, a kiváltságos osztály intézménye volt. E fölfogásnak a magyar törvényben sehol nyomát nem találjuk. Akármelyik hiteles helyre ment bárki, ha hiteles alakban akart kivenni valamely okmányt, az kiadatott neki, tekintet nélkül arra, hogy mily rangban volt. Hogy azon időben a hiteles helyeken leginkább a nemesi rend tagjai fordultak meg: az az akkori államintézmények természetében rejlett. Akkor más. mint a nemes ember, birtok-képességgel nem bírt, s igy természetes, hogy a nem-nemesek nem fordulhattak meg oly gyakran a hiteles helyeken, mert például a fassio perennalis reájuk nézve nem birt érvénynyel; de azért a hiteles helyek mégis az ország minden lakosa számára voltak fölállítva, ép ugy. mint ez a közjegyzőségekkel fog történni. Az előttem fölszólaló képviselő ur igen okosan és ügyesen azt mondotta, hogy hogyan lehet megtagadni azt, hogy a közjegyző tótul, németül, olaszul, oláhul és szerbül okmányokat fölvegyen? Ezt senkisem akarja megtagadni, a főrendek sem. A közjegyző föl van jogosítva a jegyzőkönyvben azon nyelven fölvenni az ügyletet, melyen a fél kívánja, s ha valaki csak magán-használatára kívánja az okmányt birni: ki fog neki adatni másolatban azon nyelven, a melyen kívánja. De, — hogy tovább fűzzem előbbi okoskodásom fonalát, — a hiteles helyeken hajdan kiadott okmányok nem is birtak azon kiváltsággal, melylyel a közjegyzői okmányok bírni fognak, és épen ezen körülmény czáfolja meg a tisztelt képviselő ur azon állítását, hogy a közjegyzői hivatalok ne lennének állami közegek. Én azt tartom, hogy a közjegyzői intézmény állami intézmény; mert csak mint ilyennek lehet megadni azon kiváltságot, hogy a közjegyzők által kiállított okmányokat bármely bíró az országban végrehajthassa. Ez a különbség a régi hiteles helyek és a mai közjegyző okmányai közt. A közjegyző által kiadott okmány azonnal végrehajtás alá vonható, tehát mulhatlanul szükséges, hogy a biró az eredeti okmányból győződjék meg annak valóságos szövegéről; mert a biró felelősséggel tartozik eljárásáért,