Képviselőházi napló, 1872. XIII. kötet • 1874. julius 28–deczember 16.
Ülésnapok - 1872-297
178 297. országos ülés november 5. 187é. Én azt hiszem, tisztelt ház, hogy ezt meg nem gondolták, e tekintetben az ország tényleges helyzetével számot nem vetettek, mert különben bizonyosan tartózkodtak volna oly vélemény-nyilvánitástól, mely a védett ügynek nem hasznára, hanem ártalmára lehet. De különben eltekintve a kérdés politikai jelentősége és korderejétől, magára a közjegyzői intézményre nézve azt tapasztalom, hogy nagy eszmezavar uralkodik nemcsak a felsőház, de azon kivül is. Az mondatik ugyanis sok oldalról, hogy a kérdéses §-ban a képviselőház engedményeket adott a nemzetiségeknek. Ez, tisztelt ház! tévedés. Hiszen eddig is joguk volt a nemzetiségeknek nyelvüket nemcsak magán-viszonyaikban, de a törvényhatóságokban és magán-pereikben a bíróságok előtt is használni; ez tehát nem uj dolog, nem engedmény, ez csupán a meglévő törvénynek megtartása, minden a hazában lakó polgárt megillető természetes jog. Minő anomália keletkeznék most abból, ha a felsőház által elfogadott álláspont a képviselőházban elfogadásra találna? Az, hogy azon okmányt, mely nem magyar nyelven és nem a közjegyző közbejöttével szerkesztetett, a biró köteles volna érvényesnek tekinteni, Ítélet alapjául venni, míg ellenben a közjegyző közbenjöttével keletkezett okirat nem bírna az eredetinek érvényével. Azt hiszem, nincs e házban senki, ki ezen intézményt csupán a magyar ajkú lakosság számára kívánná megalkotni; ha pedig a főrendiház módosítását elfogadják: akkor csakugyan csakis a magyar ajkúak számára hozzák be, mert a többiek annak használatából ki vannak zárva. A másik eszmezavar abból áll, hogy azt mondják, hogy a közjegyző állami közeg, a közigazgatásnak mintegy kerekét képezi. Ez hasonlóképen nagy tévedés. A közjegyző csupán a polgárok magán-ügyeinek ellátására van hivatva, az a polgárok magán-ügyeinek szolgálatában áll; a midőn a felekkel érintkezésbe jön, nem gyakorol semminemű állami functiot, egyszerűen tanusitványozza, hitelesiti a felek közt létrejött cselekvények megtörténtét. Azt mondják ugyan, hogy azért állami közeg, mert a kormány hatalmazza föl ily functio vitelére; ha ez áll: akkor az analógia szerint tökéletesen áll az az ügyvédről is; mert az ügyvédet is a kormány hatalmazza föl, hogy törvényesen feleket képviseljen; azt pedig senki sem fogja állitani, hogy az ügyvéd azért állami közeg. Fölhozatik továbbá, hogy a közjegyzői okmány actus publicus és a közjegyző, mint az ilyen okmány kiadója, helyébe lép a hajdani hiteles helyeknek, a conventek és káptalanoknak. Ez, nézetem szerint hasonlóképen tévedés; mert a hajdani hiteles helyek nem voltak népintézmény, míg a közjegyzőség igenis az; a conventeket és káptalanokat csakis a kiváltságos osztályok vették igénybe; mig ellenben a közjegyzői intézmény a haza minden polgára részére nyitva áll. Egyébiránt a valódi praxis szempontjából igen bőven ki tudnám mutatni annak lehetetlenségét, hogy a közjegyzői okiratok fölvételénél csupán egy nyelv használtassák. Sokat mondhatnék a végrendelkezési esetekről, a házassági szerződésekről, a közkereseti társaságok jegyzőkönyvei- és határozatairól, az örökösödés eseteiről, a hagyatéki tárgyalásokról, magukról a váltó-óvatokról, melyek mind meg annyi bizonyítékai annak, hogy lehetetlenség volna egy nyelv használata. De miután a központi bizottság nem fogadta el a főrendiház módosítását, hanem egy másik szöveget hoz javaslatba, s miután a főrendek módositványa mint kisebbségi vélemény be nem adatott: annál fogva nem akarom a tisztelt ház türelmét fárasztani az ily példák fölhozásával; hanem egyszerűen rá fogok mutatni azon különbségre, mely a központi bizottság szövege és azon szöveg között van, melyet a tisztelt ház már elfogadott. Ugyanis f. é. május 4-én tárgyaltatott első ízben e házban a törvémjavaslat ezen §-a. Akkor épen ugy mint most, ugyanazon három különböző szövegezéssel állottunk szemben. Az egyik volt akkor a központi bizottság javaslata, mely egészen azonos volt a mostanival, a másik a kisebbség véleménye, mely a főrendiház által elfogadott állásponttal volt azonos s a harmadik azon módosítás volt, melyet én voltam szerencsés benyújtani s melyet a tisztelt ház is elfogadott, s a tisztelt ház nem kis többséggel fogadta el, hanem merem állítani, hogy 10—15 képviselőtársam kivételével az igazságügyminister s a kormány hozzájárulásával az egész ház által lett elfogadva. Ugyan kérem tisztelt ház: vajon változott-e azóta a helyzet akár állami, akár gyakorlati tekintetből? másutt vagyunk ma, mint voltunk május 6-án, vagy a közjegyzői intézmény életbe léptetése más fogalmat nyújtott nekünk ma? Én megvallom őszintén, hogy én ezt a legföltünőbb következetlenségnek tekinteném és azért teljes megnyugvással nézek a tisztelt ház bölcs elhatározása elé; mert nem hiszem, hogy ily következetlenséget akarna elkövetni. A. központi bizottság javaslata és a képviselőház által elfogadott szöveg közt a nyelvhasználat szabadságára nézve semmi tényleges eltérés nincs, a különbség az, hogy mig a képviselőház által elfogadott szövegezés szerint, a magyar állami nyelven kivül még azon nyelvek is, melyeken az illető törvényhatóságok jegyzőkönyvei vihetők,elfogadtatnak, s a kinevezés által jogosítványt nyernek, hogy azon a nyelven vétethetnek föl az okiratok. Itt hasonlóképen föl van említve ez, de azon hozzátevéssel,
