Képviselőházi napló, 1872. XIII. kötet • 1874. julius 28–deczember 16.
Ülésnapok - 1872-296
162 296. országos ülés november 3. 1874. sem csap le midenüvé, azért még is, hol csak lehet: biztosítékot keresünk az ellen. Ha a parlamentnek becsületbeli dolga, hogy bizonyos bűntényt elkövetőket kizárjon a parlamentből : helye lesz annak a büntető-törvénykönyvben s méltóztassék akkor meggyőzni a házat arról, hogy szükség lesz egy örök büntetést is szabni a becstelen bűntényt elkövetőkre, s ha akkor arról meggyőz : én is hozzájárulok; de most sem helye, sem ideje, nem járulhatok hozzá és argumentumát nem fogadhatom el. A központi bizottság előadója rámutatott arra, hogy az összeférhetlenségi törvényjavaslat bizonyos tisztviselőket, bizonyos állomásokat elfoglalókat kizár a parlamentből, és nagy hévvel mutatott arra, hogy midőn a parlament ezt teszi: akkor rablókat, gyilkosokat beereszszünk ide a parlamentbe? Engedelmet kérek: ezt az összehasonlítást nem lehet tenni; mert hiszen azon tisztviselőket, azon állomásokat elfoglalókat nem zárta ki a képviselőház a parlamentből, csak összeférhetlennek jelentette ki azon állomásokat a képviselői állással; nem zárta ki az egyént, nem fosztotta meg azon jogtól, hogy a parlamentben, ha óhajtja, helyet foglalhasson; mert azon pillanatban, a mikor elhagyja a képviselősséggel összeferhetlen állomását, rögtön jogába lép, elfoglalhatja helyét a parlamentben. De, tisztelt ház, ezen §. nem azt mondja, hogy az illetőnek majd lehet alkalma és joga ismét a tisztességes emberek sorába lépni; hanem örökre kizárja. Ez nem hasonlítható amahhoz, mely különben is csak ideiglenes intézkedésről szól, és ideiglenesen fosztja meg az illetőt személyi jogától, hogy azon állomáson megmaradjon; ez pedig örökre megfosztja és kizárja a parlamentből. Hiába tett az illető egy szerencsétlen elsiklás után a hazának, az emberiségnek, a társadalomnak legnagyobb szolgálatokat : az ő homlokán örökre ott fog sötétleni, hogy mondjon le e reményről. Én, tisztelt ház, ezen legerősebb argumentumnál fogva, mert annak itt sem helye, sem ideje, de a tisztelt ház úgyis rövid idő alatt fog a büntető-törvénykönyvről tanácskozni, és ha annak szükségét látja, módjában lesz e tekintetben intézkedni. És ezen legfőbb indokból kérem a tisztelt házat, méltóztassék ezen pótlékot mellőzni, és annak fölvételét itt elhagyni. Mindössze, tisztelt ház, ezenkívül még egy argumentumra vagyok bátor figyelmét fölhívni, és ezen argumentum az, hogy a tisztelt háznak nem lévén oka, sem szüksége nem forogván fön ily drákói szigorúságú pótlék megalkotására; utalom azokat, kik ezen pótlékot védelmezik, bár regényekre nem szeretek hivatkozni, Hugó Viktor „A nyomorultak* czimü legényére, mely ezen társadalmi kérdést megállapodottan és a legvilágosabban fejti meg, s óvaint mindnyájunkat, hogy ne praccipitáljunk és ne előzzünk meg az alkotásokat, melyek bizonyos helyeken és tüzetes fejtegetéseknél czélszerübbek és jobbak, de más helyen tüzetes körülírás és meghatározás nélkül a társadalomnak csak átka lehet. Én részemről a központi előadó előterjesztését el nem fogadom, és ajánlom a IX. osztály különvéleményét elfogadásra. (Helyeslések) Teleszky István : Tisztelt ház! Igazsága van a központi előadó urnák abban, hogy ezen kérdés nem uj; de vélekedésem szerint nem azon szempontból nem uj, melyből ő fölfogta; hanem nem uj azért, mert, midőn e választási törvény a múlt ülésszak alatt tárgyaltatott, a szőnyegen forgó kérdés akkor mint a III. osztály különvéleménye tárgyaltatott és elvettetett. Meggyőződésem azóta nem változott, nem is fordult elő semmi oly körülmény, mely meggyőződésemet a központi bizottság véleményéhez közelebb hozta volna, sőt ellenkezőleg előfordult azóta egy oly körülmény, mely, nézetem szerint, az akkor is fölösleges törvényes intézkedést még fölöslegesebbé tette; azon körülmény tudniillik mire a kisebbség tisztelt előadója is hivatkozott, hogy a büntető-törvénykönyv-javaslat azóta a ház asztalára letétetett, melynek alapján óhajtom magam is, hogy mielőbb magyar büntető-törvénykönyv alkottassák. Veszélyesnek tartom, tisztelt ház, hogy ily kérdések, — hogy ugy fejezzem ki magamat, — így per tangentem oldassanak meg; mert az következnék belőle, hogy a lehető helyes megoldást fogjuk veszélyeztetni és mellőzni. Bátor leszek összehasonlítani a központi bizottság szövegezését a már a ház asztalára letett büntető-töryénkönyv-j avaslattal, és ebből meg fog győződni a tisztelt ház, hogy, a mit a központi bizottság e kérdés megoldására nézve indítványoz: azt correctnek, teljesnek és tökéletesnek semmiesetre sem tekinthetjük. Nem akarok ezúttal azon szintén vitatható kérdésbe bocsátkozni: vajon átalában a politikai jogoktól való megfosztás, mint mellékes büntetés alkalmazandó-e vagy sem? pedig itt pro et contra igen nyomós érveket lehetne fölhozni; nem akarok azon kérdés vitatásába bocsátkozni, vajon, ha a politikai jogoktól való megfosztás, mint mellékes büntetés megengedtetik: imperative engedtessék-e meg ugy, hogy a törvényben azzal megtorolni rendelt minden bűntettre alkalmazandó legyen; vagy pedig permissive ugy, hogy a bíró belátására bízassák: vajon az előforduló concret esetben e mellékes büntetés alkalmazandó-e vagy nem. Mindezeket mellőzve, csak arra utalok, hogy a büntető-törvénykönyv javaslata szerint azon bűntetteken kivül, melyek a központi bizottság szövegezésében elősoroltatnak, a zsarolás, sikkasztás, ügyvédek, közhivatalnokok, közjegyzők visszaélései s más büntettek,
