Képviselőházi napló, 1872. XIII. kötet • 1874. julius 28–deczember 16.

Ülésnapok - 1872-289

106 289. országos ülés augusztus 1. 1874. Kovách László: Ezen §. negyedik so­rában a 7 helyett, jönne 12, a bizottságok fölsoro­lása után jönne még védelmi, könyvtári, mentelmi, számvizsgáló és állandó igazoló bizottság. Huszár Imre: Bátor vagyok a tisztelt ház figyelmét fölhívni ezen §. végére. A mennyiben méltóztatnak elfogadni azt, hogy mindenik állandó bizottság legalább 7 tagból álljon, vagy a mennyi­ben más minimalis számot méltóztatnak meghatá­rozni, a most érvényben lévő házszabályok más §-ait, melyekről itt említés tétetik, szintén módosí­tani kell. Á 155. §. ugyanis azt mondja,' hogy a kér­vény! bizottság 15 tagból áll; ha tehát itt a 7 szám fogadtatik el minimum gyanánt: akkor ez vagy a kérvényi bizottságra nem áll, vagy az illető §-t kell megváltoztatni. A gazdasági bizottságot illetőleg a 206. §., a számvizsgáló bizottságot illetőleg pedig a 213. §. azt mondja, hogy a gazdasági bizottság 7, a szám­vizsgáló bizottság pedig 5 tagból áll. A mint te­hát bizonyos minimumot méltóztatnak elfogadni, a házszabályok ezen §-ait is módosítani kell. Erre kívántam a tisztelt ház becses figyelmét fölhívni. (Helyeslés.) Tisza Kálmán : Tisztelt ház ! Legelsőimen is azt kivánom nyilvánítani a magam részéről, hogy én azt, hogy a házban a tárgyalás nemcsak osztá­lyokban, hanem esetleg külön szakbizottságokban történjék, elfogadtam és elfogadom; de csak egy föltevésben, a melyre nézve óhajtanám, hogy a tisz­telt ház kebelében, megnyugtatást leljek. Elfogadtam és elfogadom azon föltevésben, hogy a szakbizott­ságok összeállításánál figyelmet kell fordítani arra, hogy e ház minden része és minden árnyalata részt vehesen a szakbizottságokban; még pedig azon he­lyes gyakorlat szerint, mely másut is fönáll, hogy az ily bizottságok névsora az illetőkkel folytatott előleges értekezés utján azok kívánságához képest állapitíaíik meg. De midőn ezt elfogadtam, és ezen föltevésben fogadtam el: gondoltam arra, hogy a bizottságok tagjainak száma, egyeseket kivéve, na­gyobfaiíassék. Én részemről tehát azt óhajtom, hogy maradjon meg a gazdasági, mentelmi, könyvtári és ha tetszik a számvizsgálóbizoítsákra nézve hét, mint mini­mális szám ; de a többi bizottságokra nézve a leg­kevesebb szám 15-ben állapíttassák meg. Ez volna a mit óhajtottam, azt természetesen, hogy a kife­ledett bizottságok e szakaszba szintén beletétes­senek: a magam részéről is pártolom. Ezenkívül van még egy megjegyzésem és indít­ványom, a melylyel ezen §-t pótolni óhajtom. Jelesen pótolni óhajtom azzal, a mi különben a gyakor­latban ma is meg volt, hogy ezen bizottságok ülései a képviselőkre nézve nyilvánosak legyenek, és épen azért üléseiknek ideje a képviselőház tábláira ki­függesztessék. (Helyeslés.) Éu ezt szükségesnek tar­tom azért, mert ha,, az osztálytárgyalások a legfon­tosabb tárgyakra nézve megszűnnek, — a mire azt hiszem, ez lenne az első lépés és lassanként oda fogunk jutni, hogy meg fognak szűnni, — miután a legtöbb kérdésben, kivált az uj ház alakulásakor annak uj vagy fiatal tagjai, kik eleinte magokat nem érvényesíthetik, és kik a bizottságnak először leg­alább tagjai nem is lesznek : nagyon rosznak tar­tanám, ha ezek előtt elzáratnék az ut, hogy a bi­zottságok tárgyalásain jelen lehessenek, (Helyeslés.) • és az ügygyei megismerkedhessenek. Ez az a mit kimondatni óhajtottam. Végül azt jegyzem meg, hogy éu ugyan azt, hogy a pénzügyi bizottság ezen §-ban, mint külön bi­zottság neveztessék meg, elfogadom; de először is jelezni kivánom. hogy ezt teszem egyedül a mostan nagyobb számmal várható pénzügyi törvényekre való tekintetből, mert az állam költségvetésének tárgya­lására vonatkozólag egy uj §-t fogok indítványozni, ha ezen §. sorsa eldől. (Helyeslés.) Bittó István ministerelnök : Tisztelt ház! Én azon módositványokhoz, melyeket tisztelt barátom a 98. §-ra vonatkozólag előterjesztett, a magam részéről egész készséggel hozzájárulok. Hozzá jáiulok ahhoz tudniillik, hogy azon általa megem­lített három bizottság tagjainak száma hétben mint minimumban állapíttassák meg. a többbiekre nézve pedig 15-ben; hozzájárulok egyszersmind ahhoz is hogy a bizottságok ülései a képviselőház többi tagjai számára nyilvánosak legyenek, a mint azt a tisztelt képviselő ur formulázva beadta. Végre súly fektettetik arra. hogy a kormány nevében kijelentessék az, hogy ezen bizottságok összeállításánál mindig tekintet legyen a párt árnya­latokra. Én ezt is készséggel elfogadom, sőt még azt is hozzáteszem, hogy hajlandó vagyok ezen arányt ugy fogadni el, hogy ez mindig azon párt árnya­latoknak előlegesen történendő értekezlete alapján történjék. (Helyeslés.) Én tebát a módosításokhoz magam lészéről készségesen hozzájárulok. Beőthy Algernon jegyző (Fölolvasni akarja Tisza Kálmán módositványát.) Tisza Kálmán: Az első az a módo­sitvány kell hogy legyen, a melyet a tisztelt indít­ványozó ur beadott; mert én ahhoz tettem megint egy almódositványt. (Helyeslés.) Elnök: Tisztelt ház! Mielőtt a kérdést föltenném, bátor vagyok a tisztelt házat azon kö­rülményre figyelmeztetni, hogy Kovách László kép­viselő ur indítványa az állandó igazoló bizottság számának meghatározását kívánja; már pedig ez az által, hogy a házszabályok rendelkeznek, hogy az ős osztályok a maguk kebeléből egy-egy tagot

Next

/
Oldalképek
Tartalom