Képviselőházi napló, 1872. XIII. kötet • 1874. julius 28–deczember 16.
Ülésnapok - 1872-289
102 289. országos ülés augusztus 1. 1874. orvosi clinikánál; igy tehát eddig még nem bizonyodott be, hogy vajon ez a czélnak megfelelő-e a nagy költséghez képest; mert a költségvetés 21.000 forintra van tervezve. Ennélfogva a gazdasági bizottság azon véleményét kérem elfogadtatni, hogy ezen szellőztetési rendszer alkalmazását a ház jobbidőre elhalasztani méltóztassék. (Helyeslés.) Éber Nándor: Csak néhány szót akarok mondani a gazdasági bizottság tisztelt előadójának azon indokolására, hogy tudniillik Pesten més nem próbáltatott meg az uj systema szerinti ventillatio. Erre csak azon megjegyzésem van, hogy régi házakban ezen systemát alkalmazni egy könnyen és egyformán nem is lehet. Az egyik házban jó, a másikban nem alkalmazható, ezt minden egyes házban, melyben ezen átalakítás behozatik; a ház minősége határozza meg. így tehát azon érv, hogy ez még Pesten nem kisértetett meg sehol, nyomatékkal nem bir. Megkísértetett másutt és meglehetne épen ugy kisérteni itt is. A mi a különbséget illeti, elismerem, hogy az tetemes költségbe kerül; de hivatkozom a ház érzetére, hogyha azt akarjuk, hogy mi ilyen légkörben tanácskozzunk jövőre, ha ezzel a tisztelt ház megelégszik: én alávetem magamat határozatának; de azt mondom, hogy valóban jól ventillált házban megvagyok győződve, sok oly gőz nem támadhat, mint a mely most itt támad, és a mely a tárgyalásokat talán két-háromszor oly hosszura nyújtja, mint különben volna. (Igaz!) Radó Kálmán előadó: Tisztelt ház! Bocsánatot kérek, még meg kell jegyeznem azt, miszerint, ha a tisztelt ház ezen terveket elfogadná, és a ventillatio elkészítését megszavazná, annak keresztülvitele 3—4 hónapot venne igénybe, oly hosszú időig pedig a ház nem fog szünetelni, a tanácskozások tartama alatt pedig építeni nem lehet. (Helyeslés.) Elnök : Tehát a ház elfogadja a gazdasági bizottság ajánlatát. (Helyeslés.) Bittó István ministerelnök: Tisztelt ház! Van szerencsém az ő felsége által szentesitett következő törvényczikkeket: A román fejedelemséggel vasúti csatlakozások tárgyában 1874. májushó 31-én kötött egyezmény; továbbá a temesvár-orsovai vasút kiépítése; a sopron-pozsonylundenburgi vasút engedélyokmány némely pontjainak módositásáról; a Nemesovától a Vlárvaölgyön át az ország határáig terjedő szárnyvonal kiépítéséről; végre a Győrtől Sopronon át Ebenfurt irányában az ország határáig vezetendő vasút engedélyokmánya némely pontjainak módositásáról szóló törvényczikkeket azon kéréssel a tisztelt ház asztalára letenni, hogy azt kihirdetvén, hasonló kihirdetés czéljából a méltóságos főrendekhez átküldeni méltóztassék. Szeniczey Ödön és Wächter Frigyes jegyzők (fölolvassák a törvénycsikkeket.) Elnök: A szentesitett törvények hódoló tisztelettel kihirdettetvén, hasonló kihirdetés végett a méltóságos főrendekhez fognak átküldetni. Pulszky Ágost: Tisztelt ház! Van szerencsém a könyvtári bizottság jelentését bemutatni, s kérem annak kinyomatását s szétosztását elrendelni. Lónyay János: A IX. bírálóbizottság Ordódy Pál képviselőt igazolván, az erre vonatkozó jelentést van szerencsém beterjeszteni. Mihályi Péter jegyző (olvassa:) Elnök: A tisztelt ház tehát tudomásul veszi a bírálóbizottság jelentését, és Ordódy Pál képviselő urat igazolt képviselőnek jelenti ki. Következik a napirend, vagyis a választási törvényjavaslatnak harmadszori fölolvasása. Mihályi Péter jegyző (olvassa:) Elnök: Elfogadja a tisztelt ház az 1848. V. és az erdélyi II. törvényczikk módositásáról és kiegészítéséről szóló és most harmadszor fölolvasott törvényjavaslatot? Igen vagy nem? (Igen! Nemi) A kik elfogadják, méltóztassanak fölállni. (Megtörténik.) A többség elfogadván a törvényjavaslatot: az alkotmányos tárgyalás végett a főrendiházzal fog közöltetni. Engedje meg a tisztelt ház, hogy ugy a szentesített törvények imént történt kihirdetéséről, valamint ezen törvényjavaslat harmadik fölolvasásáról szóló jegyzőkönyvi kivonat fölolvastassák. Mihályi Péter jegyző (olvassa a jegyzőkönyvi kivonatot) Elnök: Ha nincs észrevétel, az imént fölolvasott jegyzőkönyvi kivonat hitelessittetik. Következik a napirend, vagyis a mentelmi bizottság Stanescu Imre képviselő úrra vonatkozó jelentéseinek tárgyalása. Radoeza János előadó: Tisztelt haz! A mentelmi bizottság megbízásából van szerencsém a következő jelentést beterjeszteni. (Olvassa a jelentést.) A mentelmi bizottság jelentése Stanescu Imre országgyűlési képviselő ellen elrendelt bűnvádi eljárás foganatosithatása iránt a pesti királyi törvényszék fenyitőosztálya által a képviselőházhoz benyújtott kérvény tárgyában. A mentelmi bizottság ezen kérvényt a képviselőház folyó év 3103. szám alatt határozatához képest, a mai napon tartott ülésen tárgyalván, véleményes jelentését tisztelettel beterjeszti a következőkben :