Képviselőházi napló, 1872. XII. kötet • 1874. julius 11–julius 26.
Ülésnapok - 1872-272
Lés július 13. 1874. 74 272. országos ül hogy sinlödünk, és mely még mindig szomorú kifolyása a múlt évek rósz gazdálkodásának és a hazánkat sújtott elemi csapásoknak. Azon kényszerhelyzet, mely kezdett mutatkozni az óriási adóhátralékokban, mely folytattatott az uzsorás kamatok mellett fölvett drága kölcsönökben és a keleti vasút 18 milliójában: ez ma is fönáll és létezik, és tartani fog mindaddig, mig össze nem állunk a czélra, hogy e bajon gyökeresen, — azaz ugy, hogy az állami egyensúly helyreállittassék, — nem segítünk. Áldozatkészség kell erre, tisztelt ház! és férfias elhatározás arra nézve, hogy sajgó sebeinket még fájdalmas operatio utján is eltávolítsuk ; (Ügy van! jobb felől.) csakis igy fogjuk hitelünket javítani, helyreállítani, és ismét szilárd alapra fektetni. Hisz az alkotmányos államok előnye és kiváltsága az, hogy nagyobb hitelben szoktak részesülni, mint az absolut monarchiák. Ne méltóztassanak azt hinni, hogy a pénzes világ azért nyújtja szivesebben hitelét alkotmányos államnak, mert rokonszenvvel viseltetik iránta; sokkal okosabb az, mintsem hogy a sympathiát hypotheca gyanánt elfogadja; hanem azért, mert számit, mert föltételezi az alkotmányos állam minden egyes polgáráról azt, hogy fölismerve azt, hogy az alkotmány élvezetével kötelességek is járnak: annyira ragaszkodik a szabadsághoz, és anynyira szereti az alkotmányt, hogy áldozatot kész hozni arra, hogy kötelességét teljesítse. (Helyeslés jobb felől) Áldozatkészség tanúsítása nélkül nem vagyunk képesek hitelre találni; de többet mondok, ha nem vagyunk képesek áldozatkészségre: a hitelt nem is érdemeljük meg. (Helyeslés jobb felől.) Minden áron ki kell bontakoznunk ezen kényszerhelyzetből, és a magam részéről sem riadok vissza az áldozatoktól, ha e magas czél azt tőlem parancsolóan követeli. Én a jelen törvényjavaslatban ujabb lépést látok arra nézve, hogy pénzügyi zavarunkból kibontakazunk, nevezetesen látom azért, mert vasúti hálózatunkat az államkincstárnak minden ujabb terheltetése nélkül képesek vagyunk-e kiépíteni, és csatlakozásunkat a külföldön helyreállítani ? Mint ily relatív legjobb megoldását e kérdésnek: üdvözlöm e törvényjavaslatokat, és magam részéről mindkettőt átalánosságbau a részletes tárgyalás alapjául elfogadom. (Helyeslés jobb félőV.) Papp Lajos: Tisztelt ház! Én a szőnyegen lévő törvényjavaslatot a részletes tárgyalás alapjául el nem fogadhatom, és ennélfogva kötelességemnek érzem azon indokoknak legalább legfőbbjeit, melyek engem arra birnak, röviden előadni. E tekintetben igen meg van könnyítve helyzetem, mert az előttem szólottak, különösen Tisza Kálmán képviselő ur, nagyrészt kifejtették azon indokokat, melyek engem erre birnak. Ezért nem fogom a tisztelt ház türelmét ezek ismétlésével igénybe venni; szorítkozni fogok tehát azokra nézve, melyek eddigelé a házban föl nem hozattak, és melyek, szerintem, e tárgy megítélésénél leginkább tekintetbe veendők. Én mindazt, a mit ugy a központi bizottságnak előadója, mint a minister ur is vasutainknak a romániai vasúttal való csatlakozásának szükséges voltára nézve előadott: magam is helyeslem; talán még inkább, mint ők, mert én sokkal régebb idő óta sürgettem vasutaink csatlakozását a romániai vasúttal. Én is, mint ők, a keleti kereskedésnek fontosságát hazánkra nézve igen nagyra becsülöm, és épen ezen szempontból óhajtom vasutaink csatlakozását kelettel, ugy, hogy az érdekeinknek leginkább megfelel. Fájdalom! azonban ezen előterjesztett javaslat épen legvitálisabb érdekeinket, a mely minket leginkább utal keletre: nem hogy megvédené, hanem ellenkezőleg nagyon is veszélyezteti. Midőn mindegyike azoknak, a kik a javaslat mellett fölszólaltak, a legfőbb súlyt arra fektették, hogy minő fontos hazánkra nézve kelet, hogy milyen nagy szerepet van hivatva a keleti kereskedés hazánkban játszani: azt hinnők, hogy kelettel kivannak összekötni javaslatukkal, holott onnan egyenesen elterelve és délkeleti irányban kívánják vasutainkat vezetni, a melyről amúgy is van gondoskodva az orsovai, később a vulkáni, a bosniai, illetőleg a szerb vasút által, és a keletet, melynek fontosságát mindenki hangoztatja: egészen számításon kívül hagyják, és a fölszólaltak közül a keleti határon át egy csatlakozást sem akar helybenhagyni. A tisztelt minister ur azt mondotta, hogy vasutainknak csatlakozása keleti irányban csak három vonalon jöhet figyelembe : vagy Brassótól Tömös felé, a mint itt tervezve van, vagy a bodzái, vagy az ojtozi szoroson át; és ebből azt hozza ki, hogy a tömösi csatlakozás legczélszerübb, mert elismeri, hogy egy mértfölddel hosszabb, mint az ojtozi Galacznak, és igy Bukarestnek ugyanennyivel rövidebb. Bátor vagyok az ellen azt fölhozni, hogy már a keleti vasút engedély-okmánya és az LXvTII-diki törvényczikk a keleti vasútnak végpontjául Galaczot jelölte ki. És ma, midőn vasutunkat czéljához akarjuk vezetni: Galacz egészen mellőztetik, és hangsulyoztatik a bukaresti és várnai pontnak fontossága. Én nem tudom, de a minister urnák elénk terjesztett javaslata is olyan, mint azon bizonyos bűvös hordó, a melynek csapján egyszerre vörös, fejér és minden másszinü folyadék egyszerre jő ki: mert abban mindenféle igényeknek megfelelő különböző adatok vannak. Azt tetszett ugyanis mondani a tisztelt minister urnák, hogy Brassótól Ojtoz felé a galaczi végpont csak egy mértfölddel rövidebb, mint a Brassótól Tömös felé vezető vonal. Itt van a közlekedési ministernek 1873. június 29-én kelt pótjelentése e vasút tárgyában, s ott
