Képviselőházi napló, 1872. XII. kötet • 1874. julius 11–julius 26.
Ülésnapok - 1872-272
72 272. oiszágos ülés Julius 13. 1874. minden viszonyok közt tökéletes, mert ilyen országos érdekeink különfélesége miatt a különféle viszonyok volta miatt egyátalában nem lehet; de értem azon megoldást, mely a lehető megoldások közt relatíve legjobb. Ha elismerjük azt, hogy csatlakozásra szükségük van vasutainknak, ugy délre, mint délkeletre, és ha elismerjük azt, hogy e kérdést tovább halasztani nem lehet, a miben ugy vélem, hogy a tisztelt ház sem fog kételkedni: akkor világos, hogy oly csatlakozásra kell reáállanunk, mely nemcsak ránk nézve előnyös, hanem melyet a romániai kamara is kész elfogadni, mert kettőn áll az alku. Hiába hangsúlyozzuk mi azt, hogy eme vagy ama csatlakozás jobb lett volna: mert ha mindig csak emlegetjük, az mindig is csak papíron marad. Én tehát, tisztelt ház, nem tartom azt olyan leonini szerződésnek; nem Romániának jutott az oroszlány rész ; mert igen jól méltóztatnak tudni, hogy két ízben vetette vissza a romániai kamara a csatlakozást; ép oly elkeseredettséget szült ezen ügy ott is, a mint hogy most jelenleg nálunk történik. Tudjuk azt, hogy mindig azt vetették Románia részéről szemünkre, hogy mig Romániának 28 mértföld kiépítése jutott osztályrészül, addig bennünket csak 13 mértföldnyi vasútépítésének terhe nyom. Egyébiránt az életben azt tapasztaltam, hogy az olyau két oldalú szerződések, melyekről mind a két fél azt állítja, hogy a másik azzal lefőzte: rendesen a legméltányosabbak, a legigazságosabbak. Ugyanazon érvelés a relatíve helyes megoldást illetőleg áll a temesvár-orsovai vasút kiépítésére nézve is. Nem tagadom, jobb szerettem volna azt, ha nem államvasut-társulat, hanem más vállalkozó találkozott volna, a ki ezen általunk engedélyezendő temesvár-orsovai vonalat kiépítse ; igen, de nem találkozott, sőt merem állítani, hogy nem is fog találkozni elég merész vállalkozó arra, ki minden államgarantia, minden államsegély nélkül egy 28 mértföld hosszú vasut-vonalat két olyan világ-forgalmu vonal közé építsen, mint a bukaresti és temesvárbodenbachi, mely egy hatalmas kézben, az osztrák államvasút és szövetségeseinek kezében van. Nem hiszem, hogy a kormány ilyet találhatna, és ha talált volna: legelső volnék, ki ellene szavazna, mert az ilyen vállalkozót én csak szédelgőnek vagy őrültnek tartanám. Ha tehát természetszerűleg oda voltunk utalva, hogy a temesvár-orsovai vasút kiépítése iránt az osztrák államvasuttal transigáljunk, a kérdés csak az: hogy vajon minő föltételek mellett jött létre ezen egyezmény? és vajon nem forognak-e fön oly súlyos hátrányok, a melyek mindazon előnyöket, a melyeket ezen vasút kiépítése által magunknak biztosítani akarunk, illusoriussá teszik? Egyenesen közvetlenül nem is terheli az állampénztárt ezen concessio; mert azon egy millió, a melylyel az osztrák államvasút garantia átalánya fölemeltetni czéloztatik: kifizettetni nem fog; az mindig csak papíron fog maradni, mint a tisztelt niinister ur előterjesztésében és mai előadásában is igen tüzetesen s kimerítően indokolta. De óhajtom, bárcsak minden állam garantia, melyet az utolsó években megszavaztunk, csak oly kevéssé terhelne bennünket valósággal, mint ez az egy millió. De azt mondták, — és, nézetem szerint, körülbelül azok a legfontosabb ellenvetések, hogy egy bizonyos monopóliumot, és pedig hatalmas monopóliumot ad ezen concessio az osztrák állam vaspálya társulat kezébe, és hogy nevezetesen tarifa politikájának kezelése által a hazának és leginkább a fővárosnak hanyatló kereskedését még inkább aláásni, tönkretenni fogja. Nekem nem szokásom, tisztelt ház, oly érveknek czáfolásától, melyek bármily alaposaknak látszanak, visszariadni, sőt ha meggyőződésem az ellenkezőt sugallja, kötelességemnek is tartom, azok ellen fölszólalni, és én határozottan merem állítani, hogy az osztrák államvasút ellen fölhozott azon vádaknak semmiféle döntő, nyomatékos fontosságot tulajdonítani képes nem vagyok. Nem akarom mellőzni, és megjegyzem azt, hogy egy része azon gabonának, melyre előttem szólott Tisza Kálmán igen tisztelt képviselő ur reflectált, és azt mondta, hogy az államvasut-vonalnak és a temesvár-orsovai vonalnak egy kézbe való adása által Magyarországon a romániai gabona csakis keresztül fog futni, mi az osztrák államvasut-társulat jövedelmét fokozni fogja ugyan; de az országnak kereskedelmére üdvös befolyással lenni nem fog. Ezen gabona nagy része, meggyőződésem és a mint a tények is igazolják, ha egyátalában nem adjuk meg a temesvár-orsovai csatlakozást: nem is fogják érinteni az országot; hanem vasutainkat elkerülve, északnak és észak-keletnek Lemberg-Czernovitzon keresztül fogja útját venni. És magvallom, ily körülmények között jobban szeretem, ha transito éri a gabonaszállítás Magyarországot; mintha semmikép nem éri. Ámbár jobban szeretném, ha minden áru itt az országban megállapodnék, és a főváros egy nagy kereskedelmi emporiumot alkotva], csak innen keresztül indulna a világ minden részébe szerte-szét. De, tisztelt ház, emporiumokat, kereskedelmi gyupontokat törvények nem decretálhatnak, ép oly kevéssé, mint nagy embereket. Ezeket és amazokat a szerencsés viszonyok teremnek. Igaz, hogy tiszta jóakarat, fáradhatlan buzgalom, az emberi ész sokat tehet és hathatósan mozdíthatja elő a magasztosczél elérését.
