Képviselőházi napló, 1872. XII. kötet • 1874. julius 11–julius 26.

Ülésnapok - 1872-272

68 272. országos ülés Julius 13. 1874. miután a túlsó ohlalról fölszólalás történt a javasltat mellett, igényelni, hogy most én szólhassak. Különben ismétlem, magamra nézve a kivételt szívesen elfogadom és ha Máday képviselő urnák tetszik: szólhat ő (Halljukl Halljuk!) A mi már tisztelt képviselőház, az előttünk levő nagy fontosságú kérdést illeti, erre nézve legelőször is kifejezést kell adnom annak, hogy a miket az igen tisztelt képviselő ur beszédében elmondott, azoknak legnagyobb részével egyetértek. Ugyan is beszédének legnagyobb részében azt hangsúlyozta, hogy mennyire van szükségünk egy összeköttetésre kelet felé Erdélyben; szükség van erre a keleti vaspálya jövedelmezőbbé tétele szempontjából; szükség van erre, mint monda, terményeink, de még inkább iparunk szempontjából. Elismerem, hogy igaza van; igaza van abban is, hogy nem szabad azt mondani, hogy iparunkon nincs mit védni, mert némi iparunk most is van, de ha azt akarjuk, hogy több legyen, csak kelet felé kereshetjük piaczát. (Helyeslés hal felől.) Mindezzel tökéletesen egyet értek és megvallom, egy perczig azt hittem, hogy az előadó ur tisztjéről megfeledkezve, indokolni fogja azt, hogy e javaslatot miért nem lehet elfogadni, mert, mint bátor leszek beszédem folyamán előadni, ép mint azon nagyfontosságú érdekek, melyek nevében szót emelt, ezen törvényjavaslat által életgyökerükben megtámadtatnak és a legnagyobb veszélynek tétetnek ki. (Ugyvan\\ hal felől.) Igen uraim! Azt mondotta a tisztelt előadó ur és a tisztelt minister ur hivatkozott más szavakkal ugyan ezen helyes eszmére, hogy mi politikailag nem kívánunk terjeszkedni sehova, de igyekezzünk iparunkkal és becsületes munkásságunkkal terjeszkedni, ha lehet nyugat felé; de mindenekelőtt a természetes irányban, kelet felé. De ha ezt tartják helyesnek, hogy igyekezzünk terjeszkedni kelet felé iparunkkal: igen kérem, ne méltóztassék oly javaslatokat elfogadni, melyek által ezen terjeszkedésnek — mint bátor leszek kifejteni — önmagunk emelünk gátat. (Élénk helyeslés bal felől.) Még csak egyet kívánok a tisztelt minister urnák mellesleg megjegyezni, mielőtt nézetemet tüzetesen kifejteném, — a többire a válasz, azt remélem, előadásom későbbi részeiben lesz foglalva; — e megjegyzésem arra vonatkozik, a mit a tisztelt minister ur egy eshetőleges aradi összeköttetésre nézve fölhozni méltóztatott. Azt méltóztatott mondani, hogy az államnak arra, hogy Arad felé építsen: pénze nincs; vállalkozó pedig csak kamatbiztosítás mellett építtetné; mig itt kiépül a vasút ugy, hogy valóságos tettleges teher az államra nem háramlik. És ezen viszonyokat, annyiban, a menynyiben az osztrák államvaspálya-társulatnak adatott ezen egy millió cumulativ-garantia nehezen fog valaha igénybe vétetni, és a mennyiben hiszen^ hogy az aradi összeköttetést e nélkül kiépiteni nem lehet: elismerem ,hogy ez directe, megszámlálhatóan, a papiroson egy összegben kifejezhetőleg többe került volna az államnak; de méltóztassanak elhinni, és ennek igazolásául ismét hivatkozom beszédem későbbi részeire, hogy nem lehet oly nagy kamatbiztosítást fizetni akár Orsovától Temesvárig, akár Arad felé, és nem kerülhet az államnak ezen orsóval összeköttetés akár egyik, akár másik irányban kevesebbe, bár mondom, kedvezőtlenül álljanak is a számok a papíron: mint a mennyibe kerülni fog az előterjesztett engedély-okmány értelmében, melyben megszámlálható tettleges összeg nem követeltetik tőlünk, hanem követeltetik megszámlálhatlan nemzetgazdasági veszteség. (Zajos helyeslés bal felől.) Mikép már az előzetes kérdés alkalmával jelezve volt, én sem vagyok képes, — a mint ezt a tisztelt minister ur is elismerte, — a nemzetközi szerződéshez szólni a nélkül, hogy magát az orsovatemesvári vonal engedély-okmányát is ne' érintsem; mert eltérőleg attól, a mi azon alkalommal mondatott, én igenis azon meggyőződésben vagyok, hogy ha a temesvár-orsovai vasútra vonatkozó engedélyokmány el nem fogadtatik: akkor nagy könyelmiiség volna csak a nemzetközi szerződést elfogadni; még pedig azért, mert azon szerződésben ígéretet teszünk ezen meglehetősen hosszú vonalnak négy év alatti kiépítésére, és forgalomba: illetőleg üzletbe bocsájtására. Azt mindenki tudja, hogy azon utón, a mely az én meggyőződésem szerint az orsovatemesvári vonallal szemben egyedül birna teljesen megnyugtatni, hogy az állam építse: építeni képesek nem vagyunk. Már most elfogadni a négy év alatti kiépítés kötelezettségét, tudatában annak, hogy az állam maga nem építtet és a nélkül, hogy lenne egy, a kiépítés iránt teljes garantiát nyújtó vállalkozó: én azt hiszem, egyátalában nem lehetne; mert mi lenne az eredmény ? Az, hogy vagy nem birnók szavunkat beváltani, a mi mind hitelünknek, nemzeti tekintélyünknek roppant ártalmára lenne; vagy — igy óhajtván a helyzetet kikerülni, — öszszekötött kézzel lennénk oda dobva a vállalkozóknak : a kik akkor még sokkal kényelmesebben diktálnák nekünk a föltételeket. (Élénk helyeslés bal felől.) Én tehát, mint mondám, a kettő közt szoros összeköttetést látok, és csak azt jegyzem még meg, hogy ezen szempontból a tömösi összeköttetés azért nem bír hasonló fontossággal, azért van akadály magában az elfogadásban, nézetem szeriaí, hogy a tömösi összeköttetés iránt nincs egyezmény; mert ezen pálya aránylag igen csekély hosszánál fogva utoljára is állami pénzügyeinknek jelen rósz helyzetében is, ha kell, állami költségen kiépíthető. De, tisztelt ház, ha elfogadását a nemzetközi egyezménynek az orsovai engedély-okmánytól teszem