Képviselőházi napló, 1872. XII. kötet • 1874. julius 11–julius 26.

Ülésnapok - 1872-272

64 272. országos fii tudom ; de egyéb változást csakugyan nem látok, mint e két jelenséget. {Helyeslés a ssélső bál felől.) De a dolog lényegére nézve tisztelt ház, mindenki, a ki csak futólagosan is átnézte a most előttünk fekvő törvényjavaslatot, lehetetlen, hogy meggyőződést ne szerzett legyen magának arról, hogy annak a legveszedelmesebb, legsebbzettebb helye az, hogy a mig egyoldalról azon vonal, mely a román fejedelemség érdekében áll, teljesen biztosítva van, miként ezt maga a minister ur igen helyesen bebizonyította, fölemlítvén, hogy a tul oldalon tudniillik a román vonal annyira kiépült már, hogy a jövő tavaszszal meg fog nyittathatni; az is bizonyos másfelől, hogy azon társulat, mely a temes-orsovai vonalat akarja kiépíteni: nem fog késni ezen épités végrehajtásával, tehát telyesen biztosítva van a tul oldalra nézve; de nekünk nincs más biztosítékunk sem a szerződésben, sem a minister urnák imént előadott szavaiban, mint az, hogy bízzunk a román fejedelemség adott szavában, becsületességében. (Igás! Ugy van! a szélső bal felől.) Távol legyen tőlem, bármely állam kormányának adott szavában kétkedni, azt is belátom, hogy a nemzetközi szerződésekben rendesen más biztosíték nem igen van. Igen ám, bízzunk az adott szóban; de ne feledjünk egy körülményt. Más államok midőn nemzetközi szerződést kötnek egy fontos dologra nézve: a két állam bizik egymás szövettségében s semmi egyéb biztosítékot nem kivan. Ha azonban mégis megtörténik, hogy egyik vagy másik nem váltja be szavát: az történik a körülményekhez képest, hogyha a tárgy kevésbbé fontos némi diplomatiai jegyzékkel intézik el a dolgot; ha nagyon fontos, ha az államnak lényeges vitális érdekeit sérti: a szerződő államok háborúval iparkodnak az ügyet kiegyenlíteni. Ez a rendes menete a dolognak s ebben van a nemzetközi szerződések értéke. Én, tisztelt ház legtávolabbról sem óhajtok valaha háborút a romániai fejedelemséggel. De vegyük azon esetet, hogy mi teljesítjük kötelességünket, a dunai fejedelemség pedig nem épiti ki a vonalat; mit teszünk? Háborút izenjünk neki? A tisztelt minister ur igen jól tudja, hogy mi nem izenhetünk háborút senkinek. (Helyeslés a ssélső bal felől.) El fog menni Bécsbe és ott fölkéri a közös hadügyministert, legyen oly szíves a mi kedvünkért üzenjen háborút a dunai fejedelemségnek, miért hogy kötelessége szerint nem építette ki a vonalat? Hiszen nevetni fog ezen ötlet fölött a közös hadügyminister és bizonyosan nem fog háborút izenni oly dologért, mely Ausztria érdekében áll, hiszen mennél többet szenved Magyarország ipara: annál többet nyer Ausztria ipara. (Elénk helyeslés a ssélső bal felől.) Tehát e tekintetben biztosítékot nem látok. De tegyük föl, mi történik azonesetre, ha kiépül mint okvetetlenül kifog épülni, az egyik vonal i Julius 13. 1874. és nem fog létre jönni a másik, a tömösi: a mi végre megtörténhetik minden roszakarat nélkül is; mert alig tudok Európában fontosabb vonalat, mely azon időre elkészült volna, melyre szerződésileg ki volt kötve. Hiszen maga a minister ur is mondotta, hogy ily nagy vállalatoknál a napot, a hetet meghatározni, a melyen elkészül, igen nehéz. Mi történik tehát: ha akár szándékosan, akár pedig valami force majeur következtében a tömösi vonal nem építtetik ki? A minister ur hozzá járult a pénzügyi és vasúti bizottság azon indítványához, hogy köttessék ki, hogy a vasút csak három hónappal a négy év letelte előtt adható át a forgalomnak; de nincs kimondva az, hogy három hónappal a másik vonal megnyitása előtt. Mi történik, ha mégsem készül el a másik? Történik az, hogy azon vasút, melynek érdekei a két szélsőséghez köttetnek egyfelől az orsovaihoz, hol a romániai vasutak vannak, másfelől pedig az osztrák vasutaknál a magyar kereskedelem és ipar érdekei : akarva nem akarva ennek áldozatául fognak esni és ugy az oláh, mint az osztrák kötelezve lesz a maga érdekei által arra, hogy a mi kereskedelmünk és iparunk érdekeit a magáénak alárendelje. Ez természetes és elmaradhatlan körülmény. Hivatkozott a kormányi előterjesztés, és az előadó ur is arra, hogy a mi létező vasút hálózatunknak és különösen azon szerencsétlen keleti vasútnak jövedelmeit emelni fogja. Lássuk, hogy áll erre nézve a dolog. A nélkül, hogy most azon másik törvényjavaslatnak, mely most nincs szőnyegen, részletezésébe bocsátkoznám: csak egy pontot idézek a 9-ik §-t, melynél fogva a kormány fölhatalmazta az osztrák államvasut-társulatot arra, hogy tarifáját bármikor korlátlanul alább szállíttassa; de ugy hogy három hónap múlva szabadságában áll megint visszatérni az előbbi árhoz. Lássuk mi történhetik ebből ? Az hogy valahányszor a kivitel erős lesz, a tiszai, keleti és első erdélyi vasútnak szállítani valója lenne: az osztrák állam-vasut annyira lefogja szállítani tarifáját, hogy ezeket tönkre tegye, hogy a szállítást magához vonja ; mikor aztán ezeket tönkre tette, akkor ismét visszatér előbbi áraihoz. (Élénk helyeslés ssélső bal felől.) És ezt a minister nem fogja megakadályozhatni, mert hiszen az engedélyokmány szerint épen ő hatalmazta föl erre. És az osztrák államvasút, annál is inkább leszállíthatja tarifáját Magyarországon: mert a veszteséget nem ő, hanem Magyarország fogja fedezni ; mert hiszen mi a kamatot biztosítottuk a társulatnak. (Helyeslés bal felől) Nem lehet tehát azt mondani, hogy ezáltal jövedelmezővé teszszük vasutainkat, sőt ellenkezőleg biztosítjuk egész vasúthálózatunk bukását.