Képviselőházi napló, 1872. XII. kötet • 1874. julius 11–julius 26.

Ülésnapok - 1872-272

272. országos ülés Julius 13. 1874. 57 mindenki tudja, hogy a szomszéd államok közt a mai korban, tehát Magyarország és Románia közt is, annyi az érdekközösség, ugy az erkölcsi, mint az anyagi világra nézve, hogy e tekintetben egyátalán nem szorul hosszabb kutatásokra, hogy menynyire szükség van ezen csatlakozásra, nemcsak a tekintetben; mert az ország nyers terményei kivitelére is szükségünk van kelet és délkelet felé ily vonalra ; de különösen ki kell emelni azt — a mit sokan tagadásba vesznek, — ki kell emelni ezen összeköttetés fontosságát iparunkra nézve is. Nem mondok ujat, százszor el volt mondva itt és ott, a házban és a házon kivül, hogy a magyar iparnak jelen fejlettségi foka mellett, ha valamerre, ugy bizonyosan kelet felé vagyunk utalva, kiviteli czikkeink számára a piaczot keresni. És ez igen természetes. Azon tényezők, melyek más szerencsésebb országokban az iparnak azon tökélyre való emelését biztosították, a mint azt ma látjuk, saját hazánkban, Magyarországban talán a viszonyok hatalma, kényszere alatt: társadalmi fogalmaink kényszere alatt elhanyagoltattak. Némelyek állítják ugyan, hogy fölösleges ezen indokot fölhozni, hogy tudniillik ipari czikkeink a keletre kivitelt nyerjenek, mert hisz — állítják ők — iparunk nincs is, s hozzá teszik: talán tulipántos ládáinkkal akarunk megjelenni a keleten, mert mással ugy sem lehet. Én részemről ezen állításokat részint az elfogultság, részint a szenvedély kifejezésének tartom. Én sokkal több becsüléssel vagyok a magyar ipar iránt, mintsem róla ily kicsinyléssel nyilatkozzam. Igenis, rámutathatok az eredményre, tisztelt ház, hogy a magyar iparczikkek azon közkiállitásokon, melyek Londonban, Parisban, legközelebb Bécsben, s kisebb mérvben több kisebb-nagyobb városban rendeztettek: a magyar ipar becsülettel állotta meg a mérkőzésben azon helyet, melyre jogot formálhat, igényt tarthat. És lu nem volna is iparunk ; vajon abból az következik-e, hogy keleti fatalismussal álljunk meg azon állásponton, hogyha nincs, ne is legyen? és nem az következik-e inkább, hogy a mi nincs: igyekezzünk megszerezni. Az következik-e, hogy nyugodjunk meg ezen keleti fatalismusban és ne tegyünk semmit? s nem az következik-e, hogy keletről menjünk nyugotra példáért: és ott szerezzünk lelkesedést. Nem hivatkozom másra, csak Hollandiára, mely százados küzdelem alatt vivta ki magának a politikai szabadságot, függetlenséget, s azután századokon át, természet fölötti küzdelemmel, véres munkával szerezte magának a földet, az országot, a természet elemei, a tengerek hullámai ellen. A csatlakozás szükségességére második érvül emiitettem föl a keleti vasút jövedelmezését. KÉFV. H. NAPLÓ. 18-5 XII. KÖTET Mindenki tudja, tisztelt ház, hogy a keleti vasút drága jószága Magyarországnak. (Ugy van! hal felől.) Évenként közel négy milliót fizet rá kamatbiztositékképen. Előlegeink vannak nála, melyeket behajtani érdekünkben áll. Csak nem rég 17 milliónyi fedezet biztosíttatott a másodrendű kötvényekért. {Mozgás hál felől.) 17 millióért vállalt az állam szavatosságot, a másodsorozatu kötvényekért. Nagyon is érdekünkben áll, hogy a másodsorozatu kötvények oly árkelettel helyeztessenek el, hogy abból a magyar államnak kára ne legyen. Az is érdekünkben áll, hogy a részvények emelkedjenek; az megint természetesen érdekünkben áll, hogy a keleti vasút jövedelme szaporodván: az állam által neki fizetett garantia kevesbüljön. És nem hiszem, hogy valaki tagadná, tisztelt ház, hogy ha a magyar keleti vasút azon zsák-utczából, melyben van, kivezettetik és megnyílik a nemzetközi forgalom: annak jövedelmezősége egyátalán ne*emelkedjék. De hiszen azt fogják erre mondani, hogy óhajtjuk a csatlakozást, de nem óhajtjuk az orsovait, és nem óhajtjuk a tömösit; az orsovait nem óhajtjuk, mert a temesvár-orsovai vonal kiépítése által concurrensévé válik a keleti vasútnak, lenyomja ennek forgalmát, és nem óhajtjuk a tömösit: ezt legalább az állam keleti részeinek bizonyos vidéki érdekeinél fogva. A mi az egyezményben foglalt két csatlakozási pontot illeti, tisztelt ház, azok a nemzetkőzi szerződésekben szokásos jelleghez hiven szabatositassanak akként, hogy a szerződőfelek kétségkívül mindig hoznak bizonyos áldozatot a másik javára és biztosítanak előnyöket, egyik a másik javára. így ezen szerződésnél is nem más, mint azon a magyar törvényben a szerződési jogban föllelhető azon elv jutott érvényre: „do ut des, facio ut facias." Az orsovai csatlakozás, a mint mindenki tudja, Romániának kedvez; az, hogy a keleti vasút összeköttessék Romániával: a mi érdekünk. Románia, azt lehet mondani; sine qua non-ként kötötte ki az orsovai csatlakozást; ha egyátalában azt akarjuk, hogy legyen a keleti vasútnak összeköttetése, kénytelen volt a magyar állam kormánya azon kívánathoz hozzájárulni; hacsak azt nem akartuk, hogy egyátalában ne legyen összeköttetés a keleti vasút és Románia közt; mert hiszen azt csaknem fogja senki tagadni, hogy ha Románia azt mondaná, hogy nem akarok semmiféle vasutat a magyar határon: hogyan lehetne kényszeríteni, akár az ojtozi, akár a tömösi csatlakozás elfogadására. Ha tehát egyátalában óhajtjuk, hogy csatlakozásunk legyen Romániával: akkor bele kelett egyeznünk abba, hogy Tömösnél legyen ez a csatlakozás, miután Romániának érdeke ismételten az orsovai csatlakozást kívánta. 8