Képviselőházi napló, 1872. XII. kötet • 1874. julius 11–julius 26.

Ülésnapok - 1872-271

271. országos ölés július 12. 1874. 49 hiszem, hogy megszűnik Románia önálló állam lenni. Megszűnt a román politikai nemzet, — mely ma önálló politikai nemzet: megszűnt azzá lenni; és viszont azt hiszem, hogy ha valamely más fajú elem elnyelné azon Romániát: bizonyosan igen komoly veszélynek volna Magyarország is kitéve; ezt mutatja nekem a két állam földirati fekvése és az hogy a velők eontiguitásban levő szomszédos elemek egyike sem olyan hatalmas nagy rokon fajú nemzet, a melyre támaszkodhatnék, és mert e mindkét nemzetnek lehető és félhető ellenségei ugyanazok: tudni illik értem a germanismust és a panslavismust. Ha áll ez a következtetés, ha ez logikus és alapos: akkor én megvallom nem tudom felfogni és nem tudom okát föltalálni annak, hogy miért van a két nemzet közt a súrlódás? miért az egyenetlenség, a féltékenység és a kölcsönös bizalom hiánya? Ha ennek okát keresem, a külső viszonyokban nem találom és nem találom abban sem, a mit Daeo-Romániának neveznek, a mi különben jogosulatlan, ezen kérdésben sem találjuk okát annak, hogy nem tudunk együtt testvériesen élni. A belügyekben keresem tehát. A románok részéről itt sem találhatom föl és ebben igazolt engem Horváth Gyula képviselő ur, mert ő elmondta felelvén Papp Györgynek, hogy a kormányszék, melynek román tanácsosai voltak, mennyire tiltakozott az 1862-iki szebeni országgyűlés ellen, és ebből azt következtette, hogy milyen alkotmányos érzülettel birtak a román tanácsosok. A mit tehát tisztelt barátom mondott, bizonyíték amellett, hogy a románok részéről nincs ok arra, hogy itt az állam érdeke egyátalában alterálva legyen, és következésképen, hogy ez lenne akadálya az egyetértés létrehozatalának. De hát kell lenni valahol. Bel életünkben, megengedem, hogy vannak, és tán különösen Erdélyben vannak urak , kiknek nem hiszem , hogy nagyon érdekükbe feküdnék, hogy a magyar és román elem, összevéve a két országrészt: valami nagy egyetértésbe, jó barátságba jöjjön; mert attól tartanak, hogy azon esetben az ő politikai szereplésük háttérbe szorul; és én meg vagyok arról győződve, hogy azon befolyást az állam politikájára, melyet ma gyakorol, bizony nem fogná gyakorolni. De, tisztelt ház! én nem gondolom, hogy ez az országnak kárára lenne; dehogy! isten mentsen, sőt inkább hasznára; mert minden esetre tíz annyi tény erőt nyerne az állam. Tehát ehhez sem lehet ragaszkodni. Hanem, tisztelt ház, kell lenni oly láthatatlan kéznek, melynek minden ereje abban rejlik, hogy a Magyarországban lakó összes nemzetiségek egymással jó egyetértésben, békében ne éljenek, az az, a hányan vannak, annyi felé húzzanak; ezen láthatatlan kéznek ereje tehát tulajdonképen abban rejlik, hogy ezen elemek össze ne forrjanak ; mert bizony ez az összeforrás lenne halála azon láthatatlan kéz erejének. Ez tagadhaXSPY. H. NAPLÓ. ISf,. XII. KÖTET. tatlan, ez kétségbe nem vonható; azt bebizonyította a történelem, hogy ezen láthatatlan kéz , melynek befolyása , mindnyájan tudjuk , hogy hagyományos dolog, mint élő emberek láttuk , miként vette ez erejét alkalmazásba. Hogy már most miért nem tudunk mi egyesülni azon czélra, hogy ezen láthatatlan kéz életét megsemmisítsük, hogy annak erejét megtörjük, valóban igen sajnos szomorú dolog: ha belátjuk és ha nem is vallják be önök, hogy így van; de arról meg vagyok győződve, hogy érzik, hogy kell a dologban valaminek lenni, és még sem tudunk egyetértésre jutni. De hogy is volna lehető akkor, midőn a mai napig minduntalan oly jelenségek adják elő magokat, a melyek ezen az államra nézve legfontosabb, legvitalisabb czél elérését lehetetlenné teszik. Hát nem volt-e rá példa most a legközelebb. A felsőházban tétettek oly nyilatkozatok, oly beszédek, melyekkel provocálják a nemzetiségeket, határozottan és tisztán kimondott negatio volt azon beszédekben a nemzetiségek létének. Én azt hiszem, hogy ez nem alkalmas az állam consolidatiojára. De hiszen nem ide tartozik, mert nem itt mondatott és nem vagyunk a felső házban. Egy közelebbi példára bátor leszek hivatkozni, a belügyminister ur beszédére. Igaz, hogy megelőzött két képviselőtársam e tekintetben, és ne í méltóztassanak ugy venni, hogy én ismétlem azokat; de lehetetlen kikerülni már azért is, mert ha tisztelt belügyminister ar szíveskedett volna reflectálni az első vagy második képviselő megjegyzésére : én bizony megkíméltem volna a belügyministert attól, hogy én is beszéljek arról. Ugyanis a belügyminister ur akkor, mikor az átalános vita kezdődött, beszédében a többi közt ezeket mondotta: Nem állithatja rólunk senki, hogy a hazánkban lakó idegen ajkú nemzetiségek iránt kellő méltányossággal és előzékenységgel nem volnánk. Midőn már, tisztelt ház, részemről azt hiszem, hogy mi mindnyájan az osztatlan politikai magyar nemzet tagjai vagyunk, és ha azok vagyunk: akkor ezen osztatlan politikai magyar nemzetben idegen ajkú nemzetiségek nem lehetnek; én egy osztatlan államtestben idegen testületet nem ismerek és tűrni sem tudnék. (Helyeslés.) Tisztelt ház ! Én részemről azt hiszem, és kiindulási szempontom is az, hogy a minister ur nem olyan szándékkal mondta azt, és én reám azon mondás semmi hatást sem tett; mert ha százszor is elmondaná, hogy idegen : én magamat ezen hazában idegennek nem tartanám. (Tetszés és élénk helyeslés.) Rám az hatást nem tesz. De határozottan inpolitikus kifejezésnek tartom; mert minden esetre igen alkalmas anyag olynemü capacitásokra, a mit izgatásoknak szoktunk nevezni. És épen azon szempontból a közérdekben óhajtanám , hogy ha már el 7