Képviselőházi napló, 1872. XII. kötet • 1874. julius 11–julius 26.
Ülésnapok - 1872-274
118 274. országos ülés jnlius 15. 1874. állam-vaspálya a kereskedőtől a magyarországi vonalra nézve nagyobb dijt, mint a milyent vesz a magyarországi állomásokon az ország határáig föladott árukért: ki ellenőrzi ezt? Lehet-e a magyar kormánynak Romániában ellenőrizni azt, hogy mily szállítási dijakat vesznek ott a föladóktól ? Tudom, azt felelheti valaki, hogy ott vannak az államvaspálya könyvei, be fog azokba tekinteni a magyar kormány — Bécsben, mert Magyarországban nem léteznek, — megfogja tekinteni a könyveket és ha megtalálja a visszaélést: majd előveszi ő az államvaspályát. Ezek ellenében azt mondhatom, hogy az egyes kereskedőktől bevett összegekről az államvaspálya könyveiben egy betű sincs; hogy ennyi millió ára vitetett ki, és érte ennyi frt vétetett be az igen is meg van; de hogy minden egyes szállítmányért mennyi folyt be, az a könyvekbe nincs meg. Megvan a raktári könyvekben, melyek Romániában léteznek; de a magyar kormánynak sem módja, sem hatalma, hogy ezeket Romóniában ellenőrize. Maga a kiindulási pont tehát, a mely az ellenőrzésen alapul: illusorius, mert gyakorlati kivitele lehetetlen. Ott kezdem, hogy akár milyen dijat vesz az államvaspálya a bukaresti föladótól : erre a magyar kormány semmiféle befolyást nem gyakorolhat, vagy az ott történő visszaéléseket meg nem akadályozhatja .De tegyük föl, hogy ezen argumentum nem áll. Még akkor sem helyeslem, a minister urnák számításait és pedig azért, mert a számítás így áll: 180 mértföld vasutvonalat kell befutni az árunak az illető vonalon, értve Bukaresttől Pardubiczig, vesz az államvasút 180 krt. Ő nem nézi, hogy az megy Bukaresttől Pestig-e, vagy Bécsig; hanem vesz 180 mértföldért 180 krt, A kérdés, melyet az üzletember magához intéz, ez: engedhető-e 180 krajczárból akár melyik vonalon még 10—20—30 krt, s nyerek e még mellette? Ha igen: érdeke az, hogy bár csekélyebb nyereséggel, de hoszszabb pályán át és tömegesebb áruk által magát múlhatatlanul üzletbe tartsa. Hogy pedig lehet nyerni, erre nézve nem kell egyébre hivatkoznom, mint a magyar államvasutra, melyről tudjuk, hogy egy mázsa után 6 |io krajezár vétetik be. Igaz, hogy az üzlet jelenleg nem jövedelmez, de nem a tarifák miatt, hanem mert nincs áru; ha volna, még igy is nyereséges volna az üzlet. Méltóztassék megnézni, az arad-temesvári concessiot. Ott nem egy krajezár: hanem egy krajezár és egy töredék van engedélyezve a tömeges áruk után, következőleg ő neki a maximai tarifán belől bármely tarifát alkalmazni lehet, s ő a romániai és ausztriai vonalon nem az által nyer, hogy azoknak enged; hanem az által nyer, hogy a magyarországi vonalra alkalmaz nagyobb tarifát, mely az ő ottani veszteségét pótolja. Következőleg azon számítás, melyet a tisztelt pénzügyminister ur tesz, hogy ha a román gabonát a mi fejünk fölött akarja a vasúttársaság a mi gabonánkkal versenyképessé tenni : ezt csak is veszteséggel teheti, egyátalában nem áll. A tisztelt pénzügyminister ur különben is azt mondja, hogy a differentialis tarifáknak sokkal nagyobb a hire és szele, mint a valóság. Ugyan kérem, ha ez igy van, ha e differentialis tarifáknak oly kicsiny értéke van: mért nem állott rá az egész ország kívánatára, a bizottságok kívánatára az osztrák-államvasut ? És ha csekély értéke van: miért érezte magát a kormány inditatva a pénzügyi bizottság kívánatára mindent elkövetni, hogy ezeu differentialis tarifákat megszüntesse? De ez nem sikerült. Ha valamely tárgynak nincs értéke az országra nézve: lehetetlen föltennem, hogy a vasúti és pénzügyi bizottság oly nagy súlyt fektessen rá; lehetetlen föltennem, hogy a magyar kormány mindent el ne követett volna értés lehetetlen föltennem, hogy az osztrák államvasút az ország közvéleményének nem engedett volna. Kétségtelen tehát, hogy ezen differentialis tarifáknak igen nagy sulyok van. Nagy sulyok van magára a vasútra, mint nyerő félre, s nagy sulyok van az állam polgárokra, mint a kik e súlyt viselik. A nemzetközi szerződések természetére nézve, méltóztatott a minister urnák azt mondani, hogy micsoda kívánat az, hogy mi azt mondjuk: te államvasút, idegen államterületen ilyen és ilyen, szóval oly dijakat tartozol venni, a milyeneket én követelek. Ezt egy szerződésben meglehet tenni, de figyelmeztet a minister ur, hogy ez két élü fegyver. Mit tennénk mi, ha Németországnak jutna eszébe ilyen módon szabályozni a tariffát ? Európában csak Magyarország existál azon helyzetben, hogy közös vasutai vannak. Csak Magyarországban van arra eset, hogy egy országot átszelő vasút székhelye más országban van. Mi Németországgal soha sem jöhetünk oly helyzetbe, hogy visszaadja a kölcsönt, mert, ő, mint, bármely más állam, csak saját határáig fogja szabályozhatni a tarifákat. Azon érv egyátalában nem áll, hogy a nemzetközi szerződéseknél hogyan avatkozhatunk mi be, mint állam, a másik állam ügyeibe ? Ugyan kérem, mi czélja és értelme van a nemzetközi szerződéseknek? Hisz ezen szerződéseknek czélja és értelme épen abban áll, hogy az egyik állam kiköti, hogy a másik állam területén az ő alattvalói és árui ilyen és ilyen elbánás alá essenek. Minden nemzetközi szerződésnek egyedüli czélja és lényege abban áll, hogy az egyik állam a