Képviselőházi napló, 1872. XII. kötet • 1874. julius 11–julius 26.

Ülésnapok - 1872-274

116 274. országos ülés Julius 15. 1874. dékre nézve. Beszédéhez csak egy dolgot kívánok csatolni; és az egy pillantás, a határőrvidékre a mostani Szörénymegyére vetve, melyet vasút diagonalis- vonalban fog átszelni. Én azt hiszem, hogy azon lakosságot, mely századokon át idegen törvények alatt, idegen kormány alatt élt, a melynek érzelmei, hajlamai eltérnek a mi érzelmeink és hajlamainktól, a melylyel még csak most kell megismertetnünk az alkotmányos szabadságot, hogy lakossága az országgal a lehető legközvetlenebb, leggyorsabb érintkezésbe hozassák: az nem tartományi, hanem országos érdek. (Helyeslés jobb felől) Az alvidék pedig, mely már évek óta görnyedez az elemi csapások súlya alatt : azt hiszem méltán megkívánhatja az államtól azt, hogy az állam tegye lehetővé, hogy az alvidék lakossága, executio nélkül is képes legyen leróvni az állam iránti tartozásait. De mindez elenyészik, tisztelt ház, e két szóval szemben: „nemzetközi forgalom/' Az ország érdeke, életérdeke követeli, vasúthálózatunk kiegészítését, és vasúti összeköttetésünk biztosítását délkeleti irányban. A kit az eddigelé részünkről fölhozottak nem győztek meg arról, hogy máris kiszámiíhatlan kár háramlik az országra abból, hogy vasúti összeköttetés nincs meg : azelőtt, ugy hiszem, még közönyösebb dolog marad egy vidék, egy országrész pangása. Én tehát ajánlom a tisztelt háznak ezen vasúti kapcsolati egyezmény elfogadását, és megvallom, hogy az egyezmény elvetését nagy calamitásnak tartanám; mert hogy mily viszonyokat fogna az egyezmény elvetése Magyarország és a dunai fejedelemségek közt előidézni, nem szükség mondanom. Az igaz, hogy a dunai fejedelemség kamarája elvetette az első egyezményt : de ha igazságosak akarunk lenni: el kell ismernünk, hogy nem egészen alaptalan volt azon nyíltan bevallott érvük, hogy ennyi csatlakozási kérdést egyszerre elintézni bajos. Amit a bukaresti kamarákban nyíltan nem vallottak be; de a imre tegnap a pénzügyniinister ur hivatkozott, az tudniillik, hogy tartották attól, hogy mi isten tudja, minő tartalék-gondolatokat táplálunk ellenök, annak sem volt ugyan alapja; de aggodalmuk tárgya legalább egy nagy monarchia, egy nagy hatalmasság volt. Most a másik egyezmény megkötésénél megtették mindazt, a mit a magyar kormány Magyarország érdekében kívánni szükségesnek tartott; tehát teljesen megfeleltek a „do ut des, facio ut facias" elvnek. És mivel indokolható a mi részünkről Romániával szemben a csatlakozások elvetése? Csak nem mondhatjuk azt, hogy tartunk az államvaspályatársaság hatalmától. Valamint önök ellenzik az egyezményt, mivel tartanak az osztrák államvaspályátói : ugy én, ki emettől nem tartok, nagyon félek a szóban forgó csatlakozási egyezmény elvetésétől, a mint fél az ember egy nem rég behegedt seb fölszaggatásától. Én meg vagyok győződve, hogy az egyezmény elvetése a Magyarország és Románia közt jó darab idő óta erősödésnek indult jó egyetértést komolyan veszélyeztetné. És minthogy az egyezmény elvetésének esetére a mi aggodalmunk tárgya nem lenne, ugy mint nálunk, egy nagy hatalmasság; hanem egy nagy vasúttársaság: szerintem, tisztelt ház, az egyezmény elvetése nem lenne más, mint a két évvel ezelőtt Romániában történt dolognak épen nem sikerült utánzása. Én tehát, hogy befejezzem beszédemet, semmi tekintettel azon pressióra, melyet többen fölhoztak, melyet a pénzhatalinasságok állítólag a kormányra gyakoroltak, semmi tekintettel a bizalmi kérdésre, melyet a kormány fölvet, csak azért, mert a szóban forgó előterjesztést az országra nézve jónak és hasznosnak tartom: pártolom a szóban forgó csatlakozási egyezményt. (Helyeslés jobb felől.) Steiger Gyula % Tisztelt ház! (Fölkiáltások: Eláll!) Nagyon is tudom, hogy a vita ilyen előrehaladott állapotában bajos & tisztelt háztól szíves türelmét kérni ; én pedig ezt annyival inkább inertem volna tenni, mert a kérdéshez oly irányban kívánok szólani, a mely eddig, bár igen sokan szólaltak föl, még nem érintetett meg: tudniillik az ország fővárosa kereskedelmének szempotjából tekintve a szóban lévő törvényjavaslatokat. (Halljuk!) Mielőtt ezt tenném, röviden azon megjegyzésekre kívánok reflíectáini, melyeket az igen tiszteit pénzügyniinister ur méltóztatott tegnap a törvényjavaslatok hasznossága, vagy helyesebben azok védelmére fölhozni; annyival inkább kell ezt tennem, mert, a mint tegnap észrevettem, a ház, legalább annak nagy része épen azon argumentumok folytán, melyeket a pénzügyniinister ur fölhozni méltóztatott, mintegy elenyészetteknek nyilvánította aggodalmait. Először is azt, hogy Romániával ne legyen csatlakozás, és pedig ugy, hogy ne legyen sem Erdélyben, sem Magyarországban: tudtommal nem állittotta, nem kívánta senki. Ellenkezőleg a túloldalon fölszólalt Tisza Kálmán képviselő ur és valamennyi képviselő ur, azon nézetben volt, valamint én is azon nézetben vagyok, hogy szükséges, hogy igen hasznos ezen csatlakozás, s csak azt vontuk és vonjuk kétségbe, hogy a csatlakozás hasznos, ha oly föltételek alatt eszközöltetik, mint a hogy tervezve van. A tisztelt pénzügyniinister urnák azon érvelése tehát hogy a közvélemény, az ország hat év óta sürgeti ezen ügyet, és a kormány azért volt kényszerítve ezen ügynek mostan behozatalára: nem nyom semmit, vagy legalább nem győz meg engem; mert nem az összeköttetés elve, hogy tudniillik legyen összeköttetés, hanem az időpont helytelen, azcn időpont, midőn a kormány kénytelen elismerni, hogy a vas-