Képviselőházi napló, 1872. XII. kötet • 1874. julius 11–julius 26.

Ülésnapok - 1872-273

273, országos ülés Julius 14. 1874. 103 az összeköttetések által nyújtott forgalom előnyeit első sorban saját maga, de másod sorban a közhaza érdekében kiaknázni képesítve van. Nem csudálkozom ezen azért sem, mert az utóbbi években oly temesvárismus fejlődött ki irányadó körökben, hogy ezen város, mint csatlakozási pont, az ő képzeletük előtt megtámadhatlan axiómává vált. Közbevetőleg kötelességemnek tartom azon meggyőződésemet kijelenteni, hogy ugy, mint másutt, a vasúthálózat elrendezésénél is a főváros érdekeinek szem előtt tartását szükségesnek és elkeríllhetlennek tartom. Kell, hogy minden államnak legyen gazdag és virágzó fővárosa; kell, hogy ez legyen központja az összes hazai kereskedelemnek és iparnak. De viszont a hazai kereskedelem és ipar, és ily központ erős és a külföldre befolyásos csak ugy lehet: hogy ha nem erőszakoljuk a centralisatiot e téren is, s ha a vidéki hivatott emporiumok emelésére is megteszünk mindent, a mit a viszonyok s az általam jelzett érdekek követelnek ; mert, ha nincsen a vidéknek kereskedelme és ipara; ha nincsenek kifelé is közvetítő másodrendű kereskedelmi központjaink: akkor elkerülhetlenné válik, hogy a főváros is, mint elsőrendű központ, folyton ingadozásnak legyen kitéve. És igy azt hiszem, bátran kimondhatom, hogy a főváros érdekét sem tévesztem szem elől akkor: midőn kijelentem azon meggyőződésemet, hogy világvonalak is csak akkor válnak a hazára nézve hasznosakká : hogyha azok oly vidéki városokat érintenek, melyek kereskedelmi és ipari tekintetben életrevalóságukat bebizonyították. Ha a tisztelt minister ur ezt teszi, a mint azt hiszem, egy kis erős akarattal és bátor politikával tehette volna is: akkor meg lett volna kiméivé attól, hogy nem kénytelenittetem volna igen becses idejét és türelmét ily hosszasan igénybe venni; én pedig föl lettem volna mentve azon kellemetlen helyzet alól, hogy ezen padokból vagyok kénytelen ily irányban nyilatkozni. Sok volna, a mit még fölhozhatnék, de az idő egyrészről máris előrehaladt; másrészről pedig tudom, hogy ugy sem használnék az ügynek, hanem csak az igen tisztelt házat fárasztanám. Azért röviden kívánom csak némelyek összevont fölemlitésével a tisztelt ház türelmét igénybe venni. (Halljuk!) A temesvár-orsovai pályát s annak engedélyezését az igen tisztelt minister ur azzal kívánta támogatni, hogy úgyis czélba vette és csak a legközelebbi jövő kérdése az, miszerint épen az osztrák államvaspálya-társulat paralell vonalait képező vasutak összeolvasztása czéloztatik, a melyre nézve az orsova-aradi vonal csak akadályul szolgálhatna. Én ellenkező nézetben vagyok; mert azt hiszem, hogy egy oly hatalmas factornak, mint a minő az épen j most említett vonal, ezen összeolvasztáshoz való j hozzájárulása a tömörülést kívánatosabbá és sokkal könnyebben kivihetövé tenné. Azt is emiitette a minister ur, hogy az orsovatemesvári vonalra találkozott vállalkozó: az aradira nem. Én azt hiszem, hogy épen ez a baj; mert ha megfordítva állana a dolog: sok baj és sok hátrány, melytől igy félünk, elhárittatott volna. És szabadjon ez alkalommal sajnálatomat kifejeznem a fölött, hogy az igen tisztelt minister ur beszédében nem igyekezett az e kérdésben fölmerült méltó, alapos és általa is ismert aggályokat fölvilágositások és ígéretek kilátásba helyezése által szétoszlatni, melyek az én fölszólalásomat is szükségtelenné tették volna. Nekem, tisztelt ház, személyes aradi érdekeim nincsenek; de kötelességem, épen ez alkalommal, ugy e város, mint a haza jól fölfogott érdekében fölszólalni. Fölbátorít erre tisztelt barátom Vargicsnak tegnapi fölszólalása, illetőleg ennek azon része, melyben szerintem is igen helyesen, azt emelte ki, hogy vidékek és egyes helyek sem hagyhatók ki valamely vonal megállapításakor a számításból; de engedjen meg nekem, tisztelt barátom, hogy midőn ő egy annyira pártolt várost, mint hatalmas kereskedelmi és ipari factort kívánt a háznak bemutatni, még pedig — legalább indirecte — Arad rovására: állításait czáfolat nélkül ne hagyjam. Annyi tény, hogy ha egy város, a mely hazafias magatartásáért folytonosan megfosztatott minden jótéteménytől, a mely nyomásnak lett kitéve, a melynek ellenében egy másik' város concurrált és helyette egy másik város lett megajándékozva bankfiókokkal és lett elhalmozva minden oly jótéteménynyel, melyet csak egy absolut hatalom gyakorolhat, mondom, ha egy város, mint Arad, daczára annak, hogy az aradi kereskedelmi világ vagyonát, pénzét, a magyar állami bankjegyekben elvesztette, — kereskedelme és ipara ma, 1874-ben, a krachok után is ugy áll, hogy kormányi támogatásra rendkívüli esetek kivételével szüksége nincs, és a maga lábán megáll: e város minden esetre figyelembe veendő, főleg, miután oly tetemes összeggel jár az állam szükségleteinek födözéséhez, hogy e tekintetben talán egyhavi adózása elérte azt az adatot, melyei tegnap Vargics képviselő ur Temesvárnak egy évre járó adózását fölemlíteni méltóztatott. Én egyátaíán nem szeretem azt, hogy e helyen és épen ma, épen ily kényes kérdésben, ilyen, talán kicsinyesnek látszó localis vitába bocsátkozzunk; de mikor látjuk, hogy ezen vasúti kérdésben, minden fölfogás, minden törekvés épen azon városnak és vidéknek, melyet képviselni szerencsés vagyok, nemcsak kicsinylésére, de figyelmen kívül hagyására van számítva, s mikor az én tisztelt barátom még azonfölül, mint egy hatalmas colosst törekszik oda áílitani azon várost, melyet ő képvisel : akkor ezt nem hagyhatom szó nélkül.