Képviselőházi napló, 1872. XII. kötet • 1874. julius 11–julius 26.

Ülésnapok - 1872-273

102 273. országos ülú Az is hatalmas érvül használtatott az aradorsovai vonal ellenében, hogy akkor a már készen lévő temesvár-aradi szárnyvonal egészen szükségtelenné válnék és az állam soha sem szabadulna meg annak kamatbiztositási terhe alól. Ez ellen csak annyit hozok föl, hogy a helyi viszonyokat ismerve, ezen vonal, mely sohasem lesz más : mint a közbeeső heti vásárok forgalom eszközlője; sem ezen esetben, sem akkor, ha az arad-temesvári vasút kiépül, még pedig a szabadalmazott osztrák vasuttársulat által, melynek jól fölfogott érdeke is azt hozza magával, hogy ne engedje meg, miszerint ezen vonalnak szállítmányai Temesvárról ne az ő, hanem más vaspályákra tereitessenek át: az államra nézve jövedelmező nem lesz. Az állam körülbelül 300.000 forint kamatbevételt biztosított a temesváraradi vonalnak; meggyőződésem szerint ezen teher alól soha sem fog szabadulni; és ha még azon terhet is hozzávetjük ezen képzeleti kamatbiztositáshoz, melyet az államnak egy orsova-aradi vonalra fizetni kellene: még akkor sem éri el ezen költség távolról sem azon általam előbb jelzett direct és indirect bevételeket és hasznokat, melyek az állam pénztárát az orsova-aradi vasút előnyei által gazdagíthatnák. E helyen visszatérve, beszédem bevezetésében taglalt régi vasúti politikánk és annak következményeire, csak ráakarok mutatni arra: hogy mily ferde helyzetbe jutottunk eme programm és vezérfonál nélküli vasúti politika által és hogy mennyire igazam volt, midőn itt azt állítottam, hogy addig, mig az előbbi években a kamatbiztositás elfecséreltetvén, mellékes, helyi és személyes érdekű szárnyvonalakra, oly szárnyvonalakat építettünk, melyek a nemzetközi fővonalakkal nem combinálhatók; a minek következtében azon minden képzeletet túlhaladó ferde helyzetbe jutottunk, hogy a fő nemzetközi, tudniillik a romániai egyik kapcsolatot azért nem folytathatjuk jelenleg az állampénztárra nézve legelőnyösebb irányban, mert az állampénztár tehetsége kimerülvén, a képviselők és a kormány bátorsága és vállalkozási szelleme elmúlván, daczára annak, hogy a szárnyvonalak készen vannak: ezen csatlakozási nemzetközi vasutat mégis azon irányban kell vezetnünk, mely nézetem és számosak nézete szerint, mindenesetre hátránynyal jár, mely nagy nemzetközi érdekeket háttérbe szőrit és e mellett oly engedélyeseknek kell azt minden áron adnunk, kik egyedül képesek egyéb előnyök számbavétele után ezen vasutat tényleges garantia nélkül kiépiteni. Félreértések kikerülése végett, — mint már előbb is jeleztem, — kinyilatkoztatom, hogy nem tartozom azok közé, kik az osztrák államvaspályatársulat ellen ellenszenvvel viseltetnek. Nem viseltethetem már csak azért sem, mert meggyőződésem szerint ez az egyetlen jól, vagy jobban mondva, ez s Julius 14. 1874. az egyedül administrált vasút, mely Magyarországon létezik. Azt is kimondom, hogy én nem tartom azt hibának, ha egy társaság igazgatósága, midőn saját kis körében, zöld asztala körül összeül, annak keretén tül nem tekintve, csakis az ő reá bizott érdekeknek emelését és védelmét tartja szem előtt; mert csakis így erősödhetik és gazdagodhatik egy társulat. E mellett az ország összes érdekei csakis ugy kezeltetnek jól, ha minden vállalat, minden testület és minden egyén a reá bizott hatáskörben első sorban is annak lehető legjobb előmozdítására törekszik; mert minden egyes vállalat egy darabka a hazából és az ország csakis akkor lesz erős és gazdag: ha az egyes részek is ilyenekké váltak. Ennélfogva az osztrák államvaspálya-társulat, mint vállalat ellen, e helyütt csak annyiban lehet kifogásom, ha ő saját érdekeit szemelőtt tartva, mindig oda fog törekedni, hogy egyéb pályák kizárásával az összes forgalom az ő kezei között maradhasson. Nem volna nekem ezen engedélyezés ellen sem kifogásom, ha azon paraleíl vonalak, melyek az államvaspályával szemben kell, hogy saját hasznukat mozdítsák elő, de mire ezen erős és hatalmas vállalat miatt alig képesek: szintén az orsztrák államvaspálya kezei között volnának; mert azon esetben meg vagyok győződve, hogy azon vidékek és vasutak érdekeit is oly helyesen kezelné, mint a hogy jelenleg saját érdekeit kezeli. De, visszatérve azon állításra, hogy a temesváraradi pálya az orsova-aradi pályának engedélyezése által teljesen parlaggá tétetnék : annak fölvirágzását csak azon egyetlen egy esetben concedalhatnám, ha az orsova-temesvári vonal nem az osztrák államvaspályának, de egy más társulatnak engedélyeztetett volna, mely képes leendett arra, hogy a most említett rövid pályát is magáévá téve, az összes orsovai forgalmat egyenesen Arad felé irányozná. De azt hiszem, ezt még a jelenleg tervezett csatlakozás védői is még kivihetetlenebbnek tartanák, mint az orsova-aradi vasutat, mint ezt tegnap láthattuk, tisztelt barátom, Temesvár város érdemes képviselőjének fölszólalása alkalmával, ki, meg vagyok győződve, talán még egy könycseppet is hullatot azon gondolatnál, hogy a szegény, ügyefogyott, megélni alig tudó osztrák államvaspálya mily hanyatlásnak és mily veszélynek nézne elébe: ha az orsovai csatlakozás nem az ő birtokába menne át. Constatálni kívántam, beszédem bevezetésében azon tévfogalmat, mintha az orsovai csatlakozás másfelé, mint Temesvárnak, vezethető nem is volna. Nem csudálkozom azon, hogy a vasúti politika tényezői és védői számításon kívül hagyják azon nagyfontosságú államgazdászati factort, melyet egy világvasut által érintett oly vidékben nagy helyt képez r minő Arad, mely képes arra, hogy a ki- és beviteli kereskedést és az ipar közvetítését kezeibe véve-