Képviselőházi napló, 1872. XI. kötet • 1874. junius 20–julius 10.
Ülésnapok - 1872-265
265. országos ülés Julius 6. 1874. 287 megszűnni, mert jogunkat, hogy azt követelhetjük, elég drágán megfizettük. Érdekes összehasonlítani ezen esetet, szemben a javaslat azon dispositiojával, mely a vizsgálati fogságot illeti; érdekes azt összehasonlítani azon esettel, midőn egy polgár ellen, a ki ellen bünfenyitő vizsgálat indíttatott, sokkal becstelenitőbb bün miatt, hogy az a király kedvének részesülésébe ajánltatott; az nagyon jellemző azon erkölcsi állapotokra nézve, a melyeken egész közéletünk nyugszik. Most, tisztelt, ház! mi által vélheti a tisztelt belügyminister ur elérhetőnek azon czélt, hogy önmagunk iránti kötelességünket teljesítsük. Van kétféle dispositio a beterjesztett törvényjavaslatban, melyek által a czélt elérni megkísértették, és melyek vörös fonalképen áthúzódnak az egészen. Az egyik vörös fonalat képezi azon dispositio, mely közvetlenül a magyarság érdekében hozatott, a másik pedig mely a bűntényekről szól, az tulaj donképen nem is vörös fonal a szövegben: hanem vörös {Jobb felöl közbeszólás: Kötél.) kötél, (Derültség.) ha tetszik. Az első mindjárt azon §-ban mutatkozik, mely azt rendeli, hogy csak az választható, ki a törvény azon rendeletének megfelelni képes, hogy a törvényhozási nyelv magyar, mindamellett, tisztelt ház , hogy ez egyszerűen által vétetett az 1848. törvényből: én azt szükségtelennek tartom ; mert föltehető minden kerületről, hogy csak olyat fog választani, a ki részt vehet a tárgyalásban, és ha még sem teszi, az csak azt jelenti, hogy bizalmi férfiai körében nincsen olyan ember, a ki magyarul tud, és akkor abban a választási szabadság közvetlen korlátozása volna. De tulajdonképen hogyan határozhatja meg a ház, hogy ki képes annak megfelelni? Talán csak nem fog kívántatni, hogy vizsgát tegyen az illető képviselő a curia előtt a magyar grammatikából ? vagy pedig nem fogja meghatározni, hogy hány beszédet kell elmondani egy saisonban; ha pedig azt nem teszi: akkor ezen dispositio a papíron marad, és akkor csak azon egy érdeme marad meg hogy unicum a parlamentális világ-törvényeiben. Ajánlom ezen körülményt Debreczen város tisztelt képviselőjének becses figyelmébe. Ezen irány második etappeja azon szakaszban nyeri kifejezését, mely azt rendeli el, hogy a központi választmányok ügykezelési nyelve kizárólagosan a magyar. Ezen szakasz, midőn egyenesen a nemzetiségi törvénybe ütközik, és majd csak papíron fog állani, egyúttal kijátsza a választmányi tagok ellenőrzési jogát a jegyzőkönyvekre nézve és különben illusoriussá teszi az egész választási szabadságot, midőn azt teszi szükségessé, hogy választók, kik nem értenek magyarul és magyar végzést kapnak, ügyvédet kénytelenek vallani alkotmányos joguk gyakorlása végett. Azonban tisztelt ház! Amerikára is tetszett hivatkozni Debreczen városa tisztelt képviselőjének. Azt mondja, hogy tudja, hogy Amerikában democratia van, hogy külön nemzetiségek vannak, és mégis azok hivatalos nyelve az angol. Ezen szavak után sokan fölkiáltottak: „Igaz! ugy van!" (Zajos fölkiáltás! (Ugy van!) Az: vajon igaz-e, hogy így van, attól függ, mikép értette a tisztelt képviselő ur azt, hogy „hivatalos nyelv?" Ha ugy értette, hogy ugy hivatalos, mint Magyarországon a magyar: akkor nem igaz, akkor nem ugy van; mert ugy hiszem, Amerika alkotmánya megengedi az egyes községeknek és államoknak, hogy a többség nyelvét használhassák. (Zajos ellenmondások; fölkiáltások: Nem álll) Különben azt tudom, hogy vannak New-Yorkban közjegyzők, kik németül dolgoznak, sőt német pecsétet is használnak. Egyébiránt tisztelt ház, volt már egyszer szerencsém constatálni, hogy méltóztassék nekünk megadni az amerikai alkotmányt, és mi nemzetiségi képviselők mindnyájan téritvényt irunk alá, hogy nem fogunk semmiféle nemzetiségi törvényt kérni. Még egy szót méltóztatott Tisza Kálmán tisztelt képviselő ur az Amerikára hivatkozás alkalmával kiejteni, melytől a hallgató bűnösnek bőre megborzad. Tudja — úgymond — azt is, hogy a nemzeti amerikai állam igen hatalmasan körmeire tudott verni azoknak, a kik azt megbontani akarták. (Élénk és zajos helyeslés.) Erre ezen fölkiáltások történtek: mi is igy fogunk tenni! De már itt nem tudom, hogy micsoda hasonlatosság van; ha a nemzetiségekre czélzott: akkor nagj r on is sántikál a hasonlatosság, mert ép megfordítva áll a viszony. (Zaj.) Először is önök sohasem lesznek >képesek bebizonyítani, hogy a nemzetiségek föl akarják bontani Magyarországot; másodszor az amerikai confoederáltak a rabszolgaság mellett keltek föl; a nemzetiségek ellenben a szabadság mellett emelték szót e házban mindig (Zajos közbekiáltások: A reactio mellett! Hát 1848-ban?) és most is. (Zajos ellenmondás ; fölkiáltások: Szép szabadság!) Az amerikai confoederatio kormánya azt mondta, hogy az államiságot is koczkáztatja a szabadság érdekében, önök pedig azt mondják: ha a szabadság veszélyesztetésével jár a nemzeti államiságnak: akkor ez nem kell; tehát meg van fordítva a dolog és igy önök a confoederáltak. (Fölkiáltások: Nem ugy van!) Engedjenek meg, de ugy van. (Egy hang jobb felől: No hát ugy van!) Áttérek, tisztelt ház, a törvényjavaslaton áthúzódó vörös kötélre, (Derültség.) vagy, a mint Polit képviselőtársam magát kifejezte, a kétélű fegyverre. A kétélű fegyverre vonatkozólag még egy szóm van Tisza Kálmán tisztelt képviselő úrhoz. Ő ugyanis Polit képviselőtársamnak azon szavaiból, hogy egy bécsi sikeres reactio esetében ezen dispositio a nem-
