Képviselőházi napló, 1872. XI. kötet • 1874. junius 20–julius 10.

Ülésnapok - 1872-263

236 263. országos ülés Julius 4. 1874. talomra vergődött katonai parancsnokságok intézke­dése által bekövetkezett igazságtalanságot ő felsége kegyelmi tényével orvosolta: akkor azt hiszem, hogy noha az alkotmányosság aerájában élünk, ezért ő felségének csak köszönettel tartozunk. Azonban mind­az, a mi ezenkívül történt, ő felsége akkori tanács­adóinak ténye, és ezen szempontból véve a dolgot, azt hiszem, egészen más tekintet alá esik, és egé­szen máskép kell fölfogni a kérdést. Mert, tisztelt ház, ha ő felsége 1850-ik évi tanácsadójának csak egy fillére is lett volna ezen izraelita alapban. (Zaj.) E meggyőződésemet s szavazatomat indokolni aka­rom, ha azonban azt méltóztatnak parancsolni, hogy elállják, szívesen engedek. (Helyeslés egyfelől; hall­juk! másfelől.) Az igaz, hogy ha ily zajban beszé­lek: ez az én gyönge orgánumom mellett csaknem épen. annyi mintha elállók a beszédtől. (Zaj. "Föl­hiáUások: Hát ne hesséljen,! Halljuk! másfelől) Elnök: Igen kérem a tisztelt házat, mél­tóztassanak a tisztelt képviselő urnák alkalmat adni arra, hogy előadását folytathassa. ' (Fölkiáltások: Halljuk! HalljukX) Oláh Gyula: Tisztelt ház! Igen rövid leszek. Azért mondom, hogy ha azon alapítványt ő felsége tanácsosai csak egy fillérrel is gyarapítot­ták volna: akkor talán lehetett volna azt mon­daniok, hogy ezt így cselekedjük. Miután azonban ez nem így volt: én nagyon hajlandó vagyok az emberi természetből következtetni, hogy midőn ő felsége kegyelmi ténye által a sarczot elengedte, azon tanácsosok, kik e sarcz kivetésében részesek voltak : nem szívesen látták volna azt, hogy ők a legmagasabb helyről teljesen desavouáltassanak. Hogy tehát mégis legalább a látszatot és a cselekvés egj részét megmenthessék: előtérbe tették az izraelita iskolaalap alapítását, mely az ő kezdeményezésük látszatát volt hivatva megmenteni. Azonban tisztelt ház, azon időponttól kezdve, midőn az 1850-es időszak legbefolyásosabb taná­csosai megszűntek befolyásosak lenni a legfelsőbb körökben, — mondom, azon időponttól kezdve ezen alapra vonatkozólag ugyanazon tekinteteknek kellett érvényre emelkedni, melyek a világon mindenütt ily kérdésekben érvénynyeí bírnak. Ugyanis, kit tekintünk az egész világ által elfogadott elvek sze­rint alapítónak? Senkit mást, mint azt, a ki az alapítás anyagi terheit viseli. Miután megszűnt az izraelita sareznak kérdése : én el nem fogadhatom azon eljárást, melyet az igen tisztelt minister ur jelentésében találok, el nem fogadhatom tudniillik ' azt, hogy midőn egyik részről az mondatik, hogy a sarcz itt azon beszámítás alá veendő, mely alá veendők voltak 1348-ban minden más confes­siok, s ezért a minister azt mondja, hogy a sarcz el van engedve, és midőn az. izraelita küldöttség nem állott el a jogtól, azt mondván, hogy ez nem sarcz, hanem tulajdon: akkor a minister ur azt mondja, hogy ő felsége adta, hogy ő alapította azt. Legyen meggyőződve a tisztelt ház, hogy valahány­1 szór a magyar állam tulajdonát csak a legkisebb részben is megcsonkíttatni láttam és látom : mindig első voltam és leszek azok közt, a kik ezen elide­genítés ellen fölszólalnak; azonban sem hazafiúi kötelességemnek nem , tartom, sem képviselői állá­somból kifolyónak nem hiszem, hogy fiskális fogás­sal az állami alapítványokat növelni kellessék. Itt csak azon átalánosan elismert elv jöhet számításba, hogy kik viselték az alapítás terheit és ennélfogva nem szükséges nekem mondanom, hogy izraelita hitfelekezetü polgártársainkat tartom ezen alapítvány tulajdonosainak. A másik kérdés, melyet a minister ur fölvetett, az, hogy Magyarországon egy vagy két zsidófele­kezet van-e? És erre vonatkozólag részint a tudo­mány constatált tényei, részint az állam törvényei szempontjából határozottan azt mondta, hogy itt csak egy zsidófelekezet van. Legyen szabad a tisztelt minister urat ezen í jelentésében foglalt egy nagyon föltűnő anachronis­j musra mindenekelőtt figyelmeztetnem. Arra külö­j nősen, hogy ő dr. Justnak, dr. Bittérnek és Hercz­l nek az 1857., 1858., 1861., 1865-ik években í megjelent munkáiból akarta azt bebizonyítani, hogy | 1869-ben Magyarországon nem szakadt kétfelé a zsidófelekezet, Ez olyan dolog, hogy ilyen eljárással a reformatio előtti chronikusok irataiból be lehet bizonyítani, hogy Magyarországon, lévagy átalában az I egész világon, reformatio nem tezett. 1869-ben i történt a zsidófelekezetek kétfeíékválása, természe­I tesen, hogy ezen tény azon munkát nem érintheti. í már csak azért sem, mert későb következett be a I tény, mint a munka íratott A m magát azon tudo­| mány constatálását elvilegi illeti: én azt hiszem, | hogy ugy a tudománynak mint a históriának igen ! kevés köze és jogosultsága lehet arra, hogy Ítéletet j mondjon a fölött, midőn egy ember azt mondja, | hogy én más vallási meggyőződésben vagyok, mint j te. Azt sem a tudomány, sem a história nem ille­tékes kimondani. Hogy kiki minő meggyőződésben van: az egészen egyéni kérdés, melyet nem a tudo­mány és história különben is megelőző aktái, hanem az egyes egyén: illetőleg a nyilatkozó álkrpitja meg. Azonkívül tisztelt ház, a mi az állam törvé­nyek szempontjából való álláspontját illeti a minis­ternek, midőn azt mondja, hogy Magyarországon csak az neveztethetik vallásnak, a mely beczikke­lyezve van, és a mely beczikkelyezve nincs, az nincs > az állani által elismerve; azo nkivülMagyarországon nincs azon szabadság, hogy bárm vallásfelekezet állíttassák föl. Én értem azt, hogy ha valaki szereti a maga mulasztását elhallgatni; értem azt is, hogy ha va-

Next

/
Oldalképek
Tartalom