Képviselőházi napló, 1872. XI. kötet • 1874. junius 20–julius 10.

Ülésnapok - 1872-263

263. országos ülés Julius í. 1874. 227 utasításukhoz képest, az ügyes-bajos embereket a vő-ügyvédhez vezetik azon biztosítással, hogy egye­did az elnök vője vihet gyorsan és sikeresen ke­resztül ügyeket, ekként pedig csupán ő védelmezhet foganatosán, és eszközölheti a vádlottaknak fölmen­tését, ezeket megértve a pörlekedő felek, természe­tesen akarva nem akarva az őket kizsaroló Lénk Sándor Elnök: vőhez folyamodnak pártolásért, ily módon történnek azután afféle botrányok, és hogy az ottan minden szombaton tartatni szokott fenyítő végtárgyalások alkalmával az elnök és vője együtt védelmezik a vádlottakat; ez okból fordult elő Doroghi Mihály, jászladá­nyi lakosnak, és sikkasztás miatt vádlott egyénnek azon közbotrányt okozó esete, hogy ő, a ki előbb az elnökkel együtt ennek vőjénél jól ebédelt, folyó évi május 30-án mind az elnök, mind a vő által a törvényszék előtt egyaránt védelmeztetett; Borsos Sándor, emberölés miatt vádolt jász­kiséri lakos továbbá, a törvényszék által kezesség nélkül, mások szerint orrgazdasága miatt közönsége­sen ismert atyának kezessége mellett szabad lábra bocsáttatott, és a ki ezt követve Bedé és Német Szil­veszter czimborái társaságában a Lepesényiné-féle rablógyilkosságban is résztvevén, a legközelebbi na­pokban épen az elnök jászkiséri tanyáján, hol a ha­szonbérlőnél szabad tartózkodási helye volt. egy pandúrt agyonlőtt, a másikat pedig megsebesítette, ő azonban mindemellett még mai napig is szabad lábon garázálkodik. Közmegütközést okozott ezek után az is, hogy Lénk Sándor ügyvéd egy 40 ezer forintot kép­viselő csődpörben ideiglenes pörügyeíővé kirendei­tetvén, az összehívott hitelezők nagy többségének akarata és ellenzése daczára a törvényszék által ily minőségében véglegesen megerősíttetett. Hasonló fölháborodásra szolgáltat egyszersmind okot azon tény is, hogy míg a többi ügyvédeknek beadványai az iktatóba délután öt órától el nem fogadtatnak, a Lénk Sándorét fél hatkor is nem­csak beviszik ottan ; de az úgynevezett futó-ülésben mások megelőzésével azonnal el is intéztetik; tetézi a már fölebb elsorolt visszaéléseknek halmazát azon üzérkedés, mely a jászberényi telekkönyvi hivatal­személyzete által 1872. évi január 1-től gyakor­latba vétetett, jelesen: hogy az ottani hivatalnokok, a törvényszéki elnök tudtával és jóváhagyásával, az illető beadványok kilencz-tized részét bivatalbeli kö­telességök mulasztásával önmagok szerkesztik, s oly sikerrel mozdítják azokat mások hátrányával elő, hogy ott kizárólag az ily módon szerkezeit bead­ványoknak lehet gyors elintézésére számítani, a töb­biek pedig egész évig is elláttaílanul hevervén, innen oly tetemes jövedelmeket aratnak: miszerint ezen jövedelmi forrásra a jászberényi adóhivatal által immár külön jövedelmi adó is vettetett. Befejezi mindezeket nevezett törvényszéki el­nöknek azon mulasztása s hanyagsága, mely szerint az ottani végrehajtóknak kötelességszerű fölügyelet nélküli hagyása miatt több rendbeli behajtott ösz­szegek elsikkasztatának. és mai napig is födözet nél­kül hevernek. Mindezek alapján az igazságügyminister úrtól kérdem: tudva vannak-e ezen visszaélések előtte? és ha igen, ezeknek orvoslására szándékozik-e, hatal­mában álló eszközök fölhasználása mellett, a kellő vizsgálatot megtétetni, s ezek alapján az igazság­szolgáltatás iránti bizalmat fölélesztve, a bűnösök­nek találandókat érdemök szerint megfenyíttetni ? Elnök S Közöltetni fog az igazságügyminis­ter úrral. Bobory Károly: Tisztelt ház! Az in­eompatibilitási törvény tárgyalása alkalmával a ka­tholika egyháznak autonomkus szervezése iránt be­adott határozati javaslatom kinyomatva lévén, kérem a tisztelt házat: méltóztassék annak fölvételére mi­nél előbb határnapot kitűzni. (Föikiáltásolc a nzélw hal oldalún: Hétfí'ml) Elnök í Méltóztatnak beleegyezni, hogy Bo­bory Károly képviselő ur határozati javaslatát a hétfői - ülésben indokolhassa? (Föikiáltásolc: Jgenl Nemi) A kik beleegyeznek: méltóztassanak fölállani. (Megtör­történik.) A többség nem egyezik bele, és an­nak idején kivan e tekintetben intézkedni. ő felsége személye körüli minister ur kíván szót. (Halljuk\ Halljuk!) Wenckheim Béla báró. ő felsége körüli minister i Tisztelt ház! Simonyi Ernő tisztelt képviselő urnák egy hozzám intézett inter­pellatiojára felelettel tartozom. A tisztelt ház en­gedelmével bátor leszek arra ezúttal válaszolni. (Halljuk!) Áz interpellatio igy hangzik: A „Budapesti Közlöny" m. é. deczember 14-én 2o7~ik számában a többi között az is foglaltatik, hogy ő felsége, a minister nr ellenjegyzése mellett, s felelősségére bizonyos Freistadtler Antalt nyilvános J kitüntetésben részesítette, adományozván neki a di­jak elengedése mellett a Ill-ik osztályú vas-korona­rendet. Kérdem a tisztelt minister urat, kinek ajánla­tára, vagy mi érdemek folytán tartotta magát hi­vatva nevezett Freistadtler Antalt ő felségének ily nyilvános kitüntetésre ajánlani? Továbbá volt-e a minister urnák tudomása arról,, hogy az 1873. évi október 7-én, azaz a kitünte­tés elnyerése előtt hét hónappal a pesti kir. e. b. törvényszék fenyitő-osztálya által jogérvényes hatá­rozat hozatott iSr szám alatt, mely szerint: „Hamis esküvéssel vádolt Freistadtler Antal I elleni femitő vizsgálatból eddigelé a tanuk vallomása 29*

Next

/
Oldalképek
Tartalom