Képviselőházi napló, 1872. XI. kötet • 1874. junius 20–julius 10.
Ülésnapok - 1872-261
198 261. országos ülés Julius 2. 1874. Én nem tudom, mennyi része van ebben a tulaj donképen általam nem szemrehányásképen, hanem csak a tények constatálása végett fölemiitett és elhíresztelt azon compromissumnak, a mely állítólag a két párt vezérei közt az irányban történt, hogy csak választási novella alkottassák. De magát a novellát nem tartom czélszerünek ; sőt azt nagyrészben, tekintettel különösen a választói képesitvényre nézve, önámitásnak tekintem, és azt hiszem, hogy a kormány annyi fáradsággal, menynyit e törvényjavaslat készítésére fordíttatott, és ugyanazon idő alatt sokkal gyökeresebb és jobb organicus törvényt alkothatott volna. Azt mondja a kormány, hogy sem szűkíteni, sem tágítani nem akarta az 1848-ik választó-törvénynek alapját; hanem csak szabatositani. Ebben rejlik a fallacia, azon fallacia, mely a kormánynak, de nekünk is sok fáradság- és munkába kerül, mely valóságos időrablásnak mondható. Mit tesz szabatositani egy oly törvényt, egy oly alapot, mely 26 év előtt más közgazdászati és igen különös politikai viszonyok között alkottatott meg. Megemlítem ez utóbbit különösen azért, hogy ez iránt fölvilágosítást nyerjek illetékes oldalról. Széltében beszélik ugyanis régi veterán képviselők, hogy az 1848-ik évi választási törvény oly módon alkottatott meg, hogy a liberális párt nem akarta elfogadni az 1 / i teleket, hanem az a 1 / 2 telekhez ragaszkodott, és csak a conservativek által reájok gyakorolt nyomás folytán, melyet az akkori idők nagyjelentőségűvé tettek, — nem akarván kevésbé szabadelvűeknek föltűnni a conservativeknél, — erőszakoltatott reájok az 1 /4 telek. Ez roppant érdekes adat, s ha áll, ugy azon pietás, melylyel részemről, s azt hiszem, a háznak minden tagja az 1848-ik epochának szelleme és viselt dolgai iránt viseltetünk : azt hiszem, meg fogja engedni, hogy midőn arról van szó, hogy az 1848-ik törvény módosittassék : magunknak e kérdésre vonatkozólag némi íatitude-öt engedjünk, s ne véljük, hogy az l /± telek eleitől kezdve, mint a magyar hazafiság panacaeája, kétségbevonhatlan axiómája állíttatott oda. Különös súlyt fektetek egyébiránt arra, hogy a tisztelt belügyminister ur miként érti a szabatositást. Elolvastam azon nagy anyaghalmazt, mely elénk terjesztetett, s mely nagy fáradsággal van kidolgozva ; de abból e kérdésre tiszta világos feleletet nem birtam nyerni. Többféleképen, illetőleg háromféleképen lehet a szabatositást érteni. Ugyanis vagy ugy, hogy keresztülmenve az egész törvényjavaslaton, lehet azt mondani, hogy például a 300 frt értékű házat ugy kell magyarázni, hogy mindazon magyar állampolgár, ki azon időben, midőn azon törvény megalkottatott, oly házzal birt, mely 300 frtot ért: most is választó. Ha ezen magyarázatot teszi valaki magáévá : ahoz én is még tán leginkább hozzájárulnék. Vagy pedig ugy kell azt érteni, hogy oly állampolgár bir szavazati joggal; a kinek oly háza van ma, mely a 26 év óta megváltozott gazdasági viszonyok között ér meg 300 frtot; vagy végre, hogy nem az akkori 300 frt értéket, sem a jelenlegi 300 frt értéket szorosan ne tekintsük; hanem csak az legyen irányadó, hogy kevesebb számú választó ne legyen jövőre, mint eddig volt. Akármelyik esetet fogadjuk is el zsinórmértékül, lehetetlen, hogy ki ne fejezzem azon meggyőződésemet, hogy a ki ezen utóbb jelzett utak bármelyikén fordul is el, erőszakot követ el vagy a histórián, vagy azon tanúság-tételen, melyet nekünk tényleges közgazdasági viszonyaink szolgáltatnak. így állván a dolog, ebből is látható, hogy az 1848-iki választási törvénynek minden egyes betűje nem azon szent irás, nem azon Vda, melyet vak mechanismussal szabad csak megmagyarázni; hanem a haza érdeke az, mely parancsolja, hogy minden perczben azt nézzük, hogy a jelenlegi, vagy talán a legközelebbi generatiora nézve mi a legkívánatosabb? Nagyon sajnálom, hogy a törvényjavaslat választási qualificatiora nézve az akkori alapot, hogy ugy mondjam, szolgai utánzással, — mint a fordítóknál szokás mondani, — vette föl, és még sem tartotta meg az egyszer kimondott elvet; mert midőn azt sem szűkíteni, sem bővíteni nem akarta: nem állhatott ellent a belügyminister ur azon ösztönének, hogy, tekintettel a közművelődés szükségleteire, a tisztviselőket bizonyos adócensus jogczimén be ne vegye. Elállott e részben az 1848-ki törvények betűjétől és alkotott egy uj censust, mely nem volt eleme az 1848-ki választási törvénynek. E szerint, tisztelt ház, tulaj donképen nem volt semmi döntő ok a mellett, hogy a kormány csakis az 1848-ki választási törvény commentálásával foglalkozzék. De hát mit tehetett volna mást? Azt fogják kérdeni. Nagyon röviden fogok e kérdésre felelni. Természetes, hogy könnyebb lett volna, ha 1848-ban az akkori törvényhozók például nem mentek volna — épen ellenkező szempontból, mint a melyet Polit képviselő ur fölhozott — az akkori viszonyokhoz képest csupán hazafias buzgalomból annyira, a mennyire mentek ; hanem például igyekeztek volna a megyéket és községeket, organisálván a képviselőházat, nem kizárólag a fejszám szerinti képviseleti alapra fektetni; hanem a rendi elem kiküszöbölésével oly törvényt alkotni, hogy a leendő megyei bizottságok tagjai, — de nem a megyei bizottságok magok, — és a nagyobb községek képviselői, s ezenfölül mindazon magasabb műveltségű elemek, melyeket az 1848-ki törvényhozás különben is szavazati joggal fölruház, tekintettel jövedelmeikre, választották volna az országos képviselőket. Ez persze szűkkeblű intézkedésnek látszott volna; de meg lett volna egyebek közt legalább azon haszna is,
