Képviselőházi napló, 1872. XI. kötet • 1874. junius 20–julius 10.

Ülésnapok - 1872-261

261. országos ülés Julius 2. 1874. 199 hogy nem lett volna szükséges a mai napig a nemzet értelmiségének 15 vagy több milliót vesztegetésekre fordítani; mert e választók mindenesetre oly elemekből állottak volna, melyek mind műveltség, mind értelmiség és vagyoni állásuknál fogva nem lettek volna annyira kitéve ezen erkölcsi mételynek. Ezen álláspont azonban ma már túlhaladott. Részemről, megvallom, nem akarok egy szót sem már most vesztegetni azon javaslatom védelmére sem, melyet a múlt nyáron benyújtottam, s melynek az volt alapeszméje, melyre egyrészben, a mire Tarnóczy tisztelt barátom is némileg czélozni méltóztatott, hogy az intelligentiának bizonyos kathegoriái, tekintet nélkül vagyoni állapotukra, szavazatjoggal bírjanak, s a szavazási jog az írni és olvasni tudáshoz köttessék. Én, amaz eszmét jelenleg elejtve, azt hiszem, hogy a tisztelt ház meg fogja nekem engedni, hogy maga azon eszme, hogy a községi képviseletnek, mint ilyennek tagjai, befolyással bírjanak az országos képviselők választásába : oly eszme, mely megérdemelte volna a figyelmet; mert mig magában azon idea, hogy minden választó tudjon irni és olvasni, ellenmondásra találhat ugyan e házban; de azon eszme, hogy oly alap állittassék föl, mely bonyodalmakat nem okoz, melynek kidolgozása rövid időt igényel, s mely, mint e törvényjavaslat teszi, nem költi föl mindazon bonyodalmakat, melyeket az egységes adócensus jelen lehetetlensége fölzudit: vita tárgyát nem képezheti. Részemről meg vagyok győződve arról, hogy ka a kormány ezt egyik alapelvéül mondotta volna ki, mielőtt compromissumra lépett volna, vagy mielőtt saját pártja elé terjesztette volna a törvényjavaslatot, azt tudniillik, hogy a községi és városi képviseletek tagjai, minők a virilisek, mely intézményt egyébiránt nem helyeslek : — mint ilyenek, választók ; és ha hozzátette volna, hogy a kisebb és nagyobb községekben választók ezeken fölül például a bírák és mindazon lakosok, a kik egy bizonyos idő óta azon községben laknak és külsőséggel és házzal birnak, tekintet nélkül arra, hogy minő értékű a ház, és a külsőség ez által kiküszöbölte volna a számbeli nehézség elemét: nem kellett volna vitatkozni a fölött, hogy egy negyed telek, vagy háromszáz forintos ház egyenértékéül mennyi vétessék föl; és ez által elértük volna azt, hogy mig a vidéki községekben a jogosult elemek bejöttek volna a választók közé: lehető lett volna, hogy még az egy fél telekkel, vagy kisebb vagyonnal biró lakosok, ha iskolázva voltak, választási jogot nyerjenek. Ez átalános eszme, melyet bővebben fejtegetni nem akarok; csak azt teszem még hozzá, hogy a honoratioroknak, a magasabb értelmiségnek szintén meg lehetett volna adni a jogot, a mint ezt a törvény úgyis teszi. Az iparosokra nézve sem lett volna azon nehézséggel dolgunk, hogy vajon tiz forint ötven krajczár mellett mennyi iparos marad ki és mennyi jő be: ha tudniillik az iparosokra nézve a városokban a jövedelmi adón kivül csak azt kötöttük volna ki, hogy irni, olvasni tudjanak? mert, megvallom, a tisztelt belügyminister ur kimutatása e tekintetben sántikál. Nevezetesen az iparosokra nézve határozott meggyőződésem az, hogy azon adatok, melyek egymás mellé állitvák, csak egyik rovatból érvényesíthetők, de a másikra nem; mert nem azok adattak össze, a kik tényleg választási joggal birnak; hanem csak azok, a kik beírva voltak. Ez az egyik nehézség. A másik az, hogy az iparosok közül sokan nem mint iparosok, nem is nemesi czimen, hanem mint házbirtokosok iratkoztak be. És most jő azon dilemma, azon keret, melyben sok képviselőtársaim e házban mozognak, melyet még azok is el fognak ismerni, kik különben az én theoretikus fejtegetéseimet nem szeretik. Megdönthetlen mathematikai igazsággal kimutatható ugyanis az, hogy a tiz forint census behozatala mellett az iparosok nagy része kimarad ; mert ezen iparosok ugy tűnnek íöl az illető rovatokban, mintha szaporodtak voltak; de ez csak azért van igy, mert mint házbirtokosok vannak beirva, nem is tekintve, minő architecturával vannak épitve azon házak, például az alföldön, melyek három iakrészszel csak nagy ritkán vannak ellátva. Én mindezekből csak azt akarom kimagyarázni, hogy midőn a minister ur nagy lelkismeretességgel és buzgalommal igyekezett praecisirozni az 1848-diki törvényt: oly bonyodalmakat idézett feje fölé, melyeket sem ő, sem mi, sem a későbbi képviselőházak nem fognak megszüntetni tudni. Ez mind arra utal bennünket, hogy ezen törvényjavaslatot lehetőleg ideiglenesnek tekintsük ; de egyszersmind lehetőleg javítani igyekezzünk egyes részeit. Ha pedig nem sikerül annyira javítani rajta, a mennyire meggyőződésünk magával hozza: legalább igyekezzünk uj javaslat beterjesztését előmozdítani. Nem tartom én azt bevégzett ténynek, hogy nem lehetséges a gyökeres javítás, mig az adórendszer meg nem állapittatik. Azt mondják, egyetlen-egy módja van ennek : az egységes census. De az egységes census nem ideálja semmiféle gyakorlati államférfiunak: kivévén a jelen pillanatban nálunk, midőn a pártokban uralkodó előzékenység ezen eszmét fölszinre hozta. Hivatkozom e tekintetben Horváth Lajos képviselő úrra, ki, mint a jobboldal tagja, szintén egészen önálló törvényjavaslatot dolgozott ki, mely azonban nem volt alapítva az egységes censusra. Tisztelt képviselőház! Én óhajtom, hogy a kerületek szabályoztassanak, s pedig óhajtom, hogy ez minél előbb történjék meg; történjék meg akkép, hogy Rottenborough-k lehetetlenek legyenek. Óiajtom, hogy a kerületek uj beosztása folytán a lép.-*.