Képviselőházi napló, 1872. XI. kötet • 1874. junius 20–julius 10.

Ülésnapok - 1872-261

261. országos ülés Julius 2. 1874. 195 hozni, a mely azon testvérgyilkos harczban egymással szemben nem állott. Mindnyájan örültünk, hogy a képviselő ur oly meleg hangján a meggyőződésnek és mondhatom sok tekintetben a méltányosságnak nemes hangján kezdett beszélni. Sajnálkozásomat fejezem ki azonban a fölött, hogy beszéde végén oly nyilatkozatot hallatott, a melyről mi nagyon sokan azt gondoljuk magunkban, legalább jogunkban áll sejteni, hogy az nem akart egyéb lenni, mint fenyegetés. Azt hiszem, a tisztelt képviselő urnák magának, és az ő rokon-ajku országos képviselőtársainak leginkább áll érdekében, hogy e tekintetben nyilatkozzék. (Helyeslés a szélső hal oldalon.) Mert ha mindazokban osztozom is, a miket ő elméletileg előadott, legalább bizonyos határig osztozom és sokan fogják pártolni, — a magyarországi demokratia fejlődésének szükségét illetőleg: lehetetlen, hogy a magyar képviselőház most, ha, — mint ő monda, — csakugyan a bekövetkező európai események előestéjén állunk, ily fenyegetést, ha az az akart lenni: szó nélkül megtűrjön. Óhajtjuk mindnyájan az emberiség és az európai civilisatio érdekében azon nagy kérdésnek megoldását; de nem fog használni semmi esetre az európai culturának, melynek szellemében egyedül oldható Bieg a keleti kérdés : ha előre is oly hangok ejtetnek ki, melyek megzavarhatnák az európai fölfogást azon viszonyra nézve, melyben Magyarország nemzetiségei egymás irányában állani kivannak, tekintettel a bekövetkezendő eseményekre. (Ügy van! a szélső hal oldalon.) Ezeket kívántam megjegyezni, és még egyszer fölhívom tisztelt képviselőtársamat, én, ki meleg rokonszenvvel viseltetem és viseltettem mindig Magyarország nem magyar-ajkú népeinek eulturai és egyéb ügyei iránt: méltóztassék Philippit minél előbb kimagyarázni. (Helyeslés a szélső halról.) Ezek után, tisztelt ház szabadjon kijelentenem, hogy én nem azért szólalok föl, hogy azon törvényjavaslatot védelmezzem, melyet a tisztelt képviselőháznak még a múlt év folyamában benyújtottam. Hisz, ugy a kormány jelen javaslatának egyes részletei, nemkülönben az összeférhetlenségről szóló és már letárgyalt törvényjavaslat egyes részletei maradandó tanuságtételt fognak nekem e részben szolgáltatni, hogy javaslatom benyújtása csakugyan indokolva volt, s hogy e javaslat benyújtása által legalább a tényleges viszonyokhoz képest, részben legalább elértem czélomat. Arra, hogy ma fölszólaljak, egyfelől egy megbízatás indit engemet azon párt részéről, a melyhez tartozom; de a fölszólalásra késztet másfelől saját egyéni álláspontom érdekében a vita azon stádiuma, a melybe az eszmék és szólamok harcza már eddig is eljutott. Szabadjon már most elsőben is a mélyen tisztelt képviselőház engedelmével néhány megjegyzést egyéni álláspontomból koczkáztatnom, egyátalán a választási reform kérdésére vonatkozólag,— tekintet nélkül azon kényszer-helyzetre, a melyben már tényleg bennvagyunk, — hogy azután röviden tolmácsolhassam azon álláspontot, a melyet elvtársaim és én eme kényszer-helyzettel szemben elfoglaltunk. Lehetetlen e tekintetben nem refleetálnom azon szép beszédre, melyet Mocsáry Lajos igen tisztelt képviselőtársam mondott; lehetetlen nem reflectálnom azért, mert azt hiszem, érveivel sok olyat bizonyított, a mit úgyis igen sokan érezünk az átalános szavazatjoggal szemben. Valahányszor az átalános szavazatjogról van szó, tisztelt képviselőház! mindannyiszor részint elvi, részint gyakorlati érveket szoktak az ellen fölhozni. Engedje meg a tisztelt ház, hogy annak elvi vitatásába ne bocsátkozzam. Megtettem azt már a múlt országgyűlésen, s most csak egy pár gyakorlati érvet akarok fölhozni azokra nézve, a miket Mocsáry Lajos és Iránja Dániel igen tisztelt képviselőtársaim fölhoztak. Mindannyiszor Francziaországra hivatkoznak csak, és azután, minthogy a történelmet nehéz a gondviselés szempontjából interpretálni; de még nehezebb a bekövetkezendő eseményeket előre megjövendölni: mi természetesebb mint az, hogy a Francziaországra való hivatkozás fölzuditja a roppant ellenmondásokat, illetőleg nem vezet egyébre, mint arra, hogy az érvelők az ellenérvelőknek azt vetik szemökre, hogy nem az átalános szavazatjog volt az oka, hogy ez vagy amaz történt, hanem egyéb. Méltóztassék, tisztelt ház! e tekintetben elvonatkozni azon caesarismus kérdésétől, mely III. Napóleon által Francziaországon az átalános szavazatjoggal összeköttetésbe jutott. Ne vizsgáljuk: a bőszült gloire szomja volt-e nem akkor, midőn császár, hanem már akkor, midőn köztársasági elnök akart lenni, mely Francziaországot rávitte arra, hogy meghódoljon Bonaparte nevének? Vonatkozzunk el ettől és nézzük a jelenlegi francziaországi assembléet. Vajon meg van-e elégedve tisztelt képviselőtársam a suffrage universellel és annak ezen eredményével: azon assemblée-val, mely jelenleg Francziaország ügyeit rendezi ? Meg van-e elégedve a demokratia szempontjából ezen assemblée többségének politikájával ? Azt hiszem, hogy nincs megél égedve. Egyébiránt vannak itt fontosabb tények és fontosabb példák. Én nem ugy állítom föl a kérdést: vajon Francziaországban ez vagy az volt-e az ok? a suffrage universelle ezt vagy azt hajtotta e végre? de tekintsünk Európa-szerte, világszerte szét. Mit találunk ? Azt, — és ezt bátran merem állítani és be is fogom bizonyítani, — hogy az egész világon nem volt állam, melyben a suffrage universelle behozva előbb, mint sem a népnevelés már bizonyos magasabb fokot elért, meg ne ártott volna mind a culturának, mint a közerkölcsiségnek, mind 25*