Képviselőházi napló, 1872. XI. kötet • 1874. junius 20–julius 10.

Ülésnapok - 1872-260

172 260. országos ülés Julius 1. 1874. zában a párt absolutisnmst, és kényszerítsék e nemzetet arra, hogy csak akként legyen boldog, a mint önöknek tetszik? (Tetszés bál felől.) Legyen szabad reménylenem, tisztelt ház, hogy tisztelt képviselőtársaim e háznak túlsó oldalán föl fognak világosittaíni a bekövetkezendő vita folyama alatt a felől, hogy milyen azon tér, a hová őket vezetni akarja ez élőnkbe terjesztett törvényjavaslat. Ezen reményben legyen szabad kérnem, hogy ha beérik ez alkalommal azzal, hogy csak rectificáltassék, föntartva az alapot, az 1848-iki választási törvény: méltóztassék kihagyni mindazt, a mit ezen tőrvényjavaslatba egyedül az egyoldalú pártszempont vezetett be. Ha azonban méltóztatik osztozni azon nézetben, hogy Magyarországnak nemcsak az 1848-iki törvény rectificatiojára, hanem jó választási törvényre is van szüksége: akkor méltóztassék elfogadni az átalános szavazatjog elvét, és legyen szaba ezen esetre becses figyelmökbe ajánlani azon határozati javaslatot, melyet szerencsém volt benyújtani. (Élénk helyeslés hal felől.) Beöthy Algernon jegyző (olvassa a Mocsáry Lajos által beadott határozati javaslatot.) Beöthy Ákos: Tisztelt ház! A törvényjavaslatot elfogadom. E törvényjavaslat csakis egy organicus, elvi változtatást tesz a létező 1848-ki censuson; nevezetesen a szavazati jogot elveszi, ha nem is most, de később azoktól, kik ezen jogot régi jogczimen gyakorolták, egy szóval, a nemesi osztálytól. Nem akarnám nagyon hosszura nyújtani előadásomat, a törvényjavaslatnak csakis ezen részéhez kívánok szólani. Azért szólalok föl pedig az átalános vitánál, mert jól tudom azt, hogy egy reményt vesztett ügynek vagyok szószólója, s igy eredményre mi kilátásom sem lévén, nem akartam külön indítványt tenni, mely talán vitatárgyát képezvén, hosszabb időre elodázná a törvényjavaslat elfogadását, melynek mielőbbi elfogadása az ország érdekében valóban kívánatos. De viszont, midőn arról van szó, hogy közjogunkból egy nagy történeti elv kivétessék: akkor, ugy vélem, nem cselekszem helytelenül: ha erről néhány szót szólok. (Halljuk l) A mit mondani fogok, az nem akar sem panegyrise, sem parentatiója lenni a nemesi osztálynak; habár, ugy vélem, talán nem lenne egészen helytelen, a kegyeletnek adóját itt leróni; mert bizonyára a multak és a tradiíio iránt való tisztelet egyike állami és nemzeti létünk alapjainak és ereklyéinek. Nem e miatt szólalok azonban föl; hanem fölszólalok azért, mert ezen kérdés kapcsában alkalmam lesz lehetőleg szerény alakban a közjog némely fontosabb elvét indokolni, melyeket mellőzni sohasem tanácsos. A kérdés mindenesetre elég fontos arra, hogy érdekes legyen vele foglalkozni; mert végre is itt egy létező qualificationak megsemmisítéséről van szó, mely sok ezer magyar honpolgárnak politikai jogélvezetet biztosított, és mely jelen alakjában sérelmes senkire nem volt; már pedig méltóztatnak tudni, hogy a qualiíicatio fölállítása ép ugy, mint egy qualificatio megsemmisítése nemcsak hatalmi kérdés, nemcsak jogi kérdés; hanem egyike az állam-élet legfontosabb tényezőinek. Előrebocsátom, hogy én azon ellentétben áiíó két álláspont egyikére sem fektetek valami különös súlyt, mely e tekintetben áll fön: vajon az 1848-iki törvényhozásnak intentioja tulajdonképen mi volt ? az-e: hogy az osztályt magát akarta szavazati jogának birtokában meghagyni; vagy csak azon egyéneket, kik ezen jogokat már tényleg gyakorolták? Gondosan kutattam az 1848-iki országgyűlés tárgyalásai között, de azon rövid vitában, mely e törvény elfogadása alkalmából folyt, ezen kérdésről említés nem történik. Nincs tehát semmi hiteles adat kezeink közt, melyből azon törvényhozás irányzatára jogszerűen következtetést lehetne vonni; mindazonáltal én bátorkodom azt állítani, hogy a törvényhozás meg akarta magát az osztályt hagyni a szavazati jog birtokában. Az mondatik, hogy midőn e joggyakorlatot épségben hagyta, nem elvileg akarta föntartani; hanem fönhagyta azért, mert nem akarta vagy nem érezte magát jogosultnak egyénektől oly jogokat elvenni* melyeket azok már gyakoroltak. Ugy vélem, nem fogja állítani senki, hogy egy törvényhozásnak ne legyen joga, ha a közérdek kívánja, bárkitől bárminemű jogot elveani. Elég e tekintetben az expropriatiok fogalmára hivatkozni. E tekintetben nem tett az 1848-iki törvényhozás semmi kivételt, mert hiszen oly jelentékeny jogot, minőaz adómentesség, nemcsak elvileg szüntette- meg, hanem azt azon egyénektől, a kik bírták, el is vette. És igen helyesen cselekedett; mert ©zen jog valóban nemcsak a közérdekre, hanem minden egyes polgárra is fölötte sérelmes volt. Ha tehát ezen jog gyakorlatát épségben hagyta: az nem azért történt, hogy a jogot egyénektől nem akarta elvenni, — e tekintetben nem volt előtte kivétel, — hanem azért, mert a jogot a qualificatiora nem akarta elvenni, mert azt, mint joggyakorlat alapját fön akarta tartani. De önként is következik és az akkori idők viszonyaiból és fölfogásaiból átalánosan ismert dolog, hogy már az 1848 előtt létezett alkotmány koránt sem volt elégséges a kor növekedett igényeinek betöltésére, és viszont nem volt elég erős sem önmagát az absolut hatalom túlkapásai ellen védelmezni; szükségesnek látta tehát a védelem szempontjából a nemzettest többi részét is bevenni az alkotmány sánczaiba, melyben nagyon kevesen voltak. Ez volt az akkori idő szójárása, melyre a ház tagjai közül sokan emlékezni fognak. Nem igen hihető tehát,.