Képviselőházi napló, 1872. XI. kötet • 1874. junius 20–julius 10.

Ülésnapok - 1872-260

260. országos ülés július 1. 1874. 169 tönnek, pénzbirságnak és képviselő választási joga elvesztésének ki ne tegye. Programmot ellenzéki képviselő nem mondhat személyes szabadságának koczkáztatása nélkül, mert ezen szakasz szerint itt is, ott is legkönyebben beesik a bepöröltetés veszélyébe. Példánakokáért, a legegyszerűbb esetet akarom fölhozni, szólani akar arról, hogy ideje volna már a regálékat mostani alakjában megszüntetni: igen könnyen rá lehet húzni arra a rámára, hogy izgat a nemesi osztály és tulajdonjog ellen; vagy ha azt mondaná, hogy ideje volna a vallási jogegyenlőséget behozni; vagy pedig épen azt akarnám mondani, •— a mi épen oly szabad politikai vélemény, mint bármi más, — hogy szükséges volna a papi jószágokat az állam részére elfoglalni: világos, hogy ez által a vallásfelekezetek ellen izgat. Ezen szakasz szerint az izgatás a verbum régens, a melyhez ezen darab büntető-codex alkalmaz egy rakás mindenféle frázist; mert én csak frázisoknak tartom legnagyobb részét ezen szakasz tartalmának, nem pedig olyanoknak, a melyekkel valóságos bűntényeket lehetne megjelölni. Példánakokáért említi a tulajdonjog szentségét. Ha oltalma alá akarja venni a törvényhozás a tulajdonjogot, szóljon világosan, és mondja ki, mint kimondta a régi hires törvényhozó Mózes: „ne lopj." Ez a világos codificatio. Vagy szóljon ugy, mint számos hazai törvényeink, a melyek rendszeresen büntetik a tolvajokat és a tolvajlásra közreműködő vagy izgató orgazdákat. De culminálnak ezen frázisok azon kitételben: „ki az alkotmány ellen izgat." Legelőször is vagyok bátor azt kérdezni: mi az az alkotmány, a mit nekem gyűlölni nem szabad? Nálunk nem lévén charta, nálunk e szó alkotmány nem egyéb, mint publicistái fogalom. Továbbá e szó: „gyűlölni"; hiszen a gyűlölet még nem bűncselekmény, az csak indulat: miként lehet tehát büntetni az indulatot, a mig tényben nem nyilatkozott, vagy a gyűlölet keltését, vagy épen az erre törekvést. Ilyen codificatiot, megvallom, még nem láttam. Én azt hiszem egyébiránt, hogy mindezen frázisok csak azért vannak ott, hogy be lehessen velök burkolni egy bizonyos dolgot; nem egyéb, mint hosszú feleresztése azon kemény falatnak, hogy nem szabad szólni az 1867: XII. törvényczikk ellen. (Ugy van! bal felöl) De miért nem méltóztatnak azt világosan kimondani? akkor legalább szabatos törvénynyel gazdagítanék törvényeinknek már úgyis gazdag tárát, és legalább mindenki tudná magát tájékozni: tudná magát mihez tartani, nevezetesen a biró is. Ha ki volna mondva, hogy nem szabad az 1867: XH-ik törvényezikk ellen nyilatkozni: akkor, ha egy képviselőjelölt például ilyformán beszélne:„Tisztelt váKEPV. H. NAPLÓ. 18s- XI. KÖTET. lasztók! Én nem tartom jónak az 1867-iki közös-ügyes törvényt, és óhajtom annak mielőbbi megváltoztatását": ez még meglehetős szelíd keltése a gyűlöletnek; meglehet, hogy a biró erre azt fogja mondani: félesztendő, ezer frt és a választói jog elvesztése. Ha ellenben a képviselőjelölt továbbmegy és azt mondja: „átkos közös-ügy": (Derültség.) akkor a biró szintén tisztában lesz a megszabandó büntetésre nézve, s kifogja mondani természetesen a maximumot: „egy esztendei börtön, 1500 frt, és a választói jog 3 évre elvesztése." (Tetssés a szélső baloldalon.) De önök nem méltóztattak ezt kimondani. Meglehet, azt gondolták, minek azt világosan kimondani, hogy azután a sophistika és dialektika segítségéve] be lehessen burkolni az egész dolgot. Úgyis megérti azt a közönség, és annál nagyobb lesz a terrorismus, hogy ha a törvény szavai nem lesznek világosak. De talán nem tették ki önök ezt világosan azért sem: mert föltételezték, hogy a biróságok igy is fogják érteni. Hálálja ezt meg önöknek azon bírói kar, melynek függetlenségéről oly szép beszédeket szoktunk hallani a tisztelt ház túloldaláról. Nem fogadhaton], el tisztelt ház, a szőnyegen lévő törvényjavaslatot azon intézkedéseinél fogva sem, mely szerint a választói jognak gyakorolhaíása a megelőző évi adó befizetéséhez köttetik. Legyen szabad nekem egyszerűen azt kérdeznem: miköze az adó fizetésének a választói jog gyakorlásához? Hol van a logikai összefüggés abban, hogy valaki ne legyen képes a választói jogot gyakorolni: ha nem fizetett adót? Vagyoni census van nálunk behozva: annak ratioja pedig abban áll, hogy ha van valakinek annyi vagyona, hogy föl lehet tételezni róla azt, hogy óhajtja, hogy érdekében áll a közrend föntartása, mert az saját érdekében is áll: akkor meg van nála a kellő biztosíték arra nézve, hogy választói jogát gyakorolhassa. Ez az alapja a vagyoni censusnak; éhez annak: befizette-e adóját valaki ? egyátalában semmi köze nincs. De azt halljuk uton-utfélen mondatni, hogy a kinek az állam jogot ad : attól megkövetelheti, hogy teljesítse az állam iránti kötelességét. Ez is lehet jó, hangzatos frázis, de a jelenlegi esetben, azt hiszem, rósz érv. Ezen argumentumnak azon fölfogás az alapja, hogy mindent az állam kegyelméből, gratiajából birunk; azaz azon nézet van ebben kifejezve, hogy „mindent a császárért, és mindent a császár kegyelméből'' birunk. Én ennek ellenében azt hiszem, alkotmányos országban azon elvnek kell állania, hogy az államnak nem szabad elvennie az állam polgáraitól a személyes jogokat; vagy csak azon határig, hol a másik jogainak megsértése kezdődnék. Az állam, azt mondják, confiscálhatja a választói jogot. Ezt tették az 1848-iki törvények is, melyek kimondják, hogy a rablók, gyújtogatok nem választók. De vajon 22