Képviselőházi napló, 1872. XI. kötet • 1874. junius 20–julius 10.

Ülésnapok - 1872-260

löd 260. országos ülés Julius 1, 1874. csatolni méltóztatott ; azt mondja ezen kimutatás egészen ellenkezőleg azzal, mit én voltam bátor állítani, hogy ha a 10 forintnyi jövedelmi adó adja meg a kézműveseknek a szavazati jogot: még egyszer annyi szavazó lesz a kézműves-osztályból, mint a mennyi volt 1872-ben. Miként van összeállítva ezen kimutatás? érdekes azt megvizsgálni; mert világot vet azon többi adatokra és kimutatásokra is, melyeket a belügyminister ur kimutatásához csatolt. Az egyik rovat mutatja azokat, kik jövőre választói joggal birnak 10 forintnyi jövedelem alapján; ezek száma 40.000-re van téve; ámde ezen sorozatba be vannak foglalva mindazok, kik átalában fizetik a 10 forintot, habár különben személyes körülményeiknél fogva szavazattal nem bírhatnak ; ilyenek az özvegyek, a kiskorúak, még azok is, kik fogságban szenvednek, le vannak tartóztatva. Ezeket le kell vonni azon összegből, melyet a ministerium, mint sperativumot előad. De annál még fontosabb a másik rovat összeállítása, mely szembeállittatik azon rovattal, melyben azok foglaltatnak, kik 1872-ben szavazatot gyakoroltak. Az mondatik, hogy ez a másiknak csak fele. Igen; de ezen rovatból kimaradtak mindazok, kik nem jelentkeztek, s ezek száma legio volt; mert igen jól tudjuk, hogy a városokban volt a legnagyobb egyhangúság a választás iránt, s a városokban volt ennek folytán a legkisebb beiratási buzgalom. Ez, azt hiszem, elég arra, hogy tökéletesen fölbillenien azon mérleg, melyet a tisztelt belügyminister ur elénk állított. De van egy másik fontos körülmény, mely nemcsak megváltoztatja, hanem az ellenkező oldalon nyomja le a mérleget, s ez azon körülmény, hogy igen számosan voltak az iparosok között, kik mint kézművesek Íratták be magokat, mint nemesek, régi polgárok, mint ház- és szőlőbirtokosok; ezt tömegesen tették azért, mert sokkal kényelmesebb volt rajok nézve, mint kimutatni azt — mi igen nehéz a legtöbb esetben, — hogy tudniillik folyton dolgoznak egy legénynyel. Ez egy kis világot vet azon kimutatásokra, adatokra, melyekkel indokoltatik a kézművesek megfosztása. És már most bátor vagyok azt kérdeni: micsoda jogon adja meg a tisztelt minister ur, valamint a központi bizottság a nemeseknek zati jogot; mert benne van a 2. §-ban, hogy azon nemesek, kik 1865. óta, illetőleg 1848. óta összeirattak, s igy tényleg gyakorolták a szavazati jogot: azoknak e jog jövőre is meghagyassák ? Ha meghagyatik a nemeseknek ezen szerzett jog, mely «gyedül azon alapszik, hogy nem tudom, mi módon per fas et nefas, vagy valamely kedvezmény folytán bejöttek a szavazók közé, és ha ez ellen, mit a ministerium teljesen helybenhagyott, nem tétetett lényeges kifogás, de sőt sanctionálta az országgyűlés is, mely nem vetett vissza a verificatio alkalmával egy képviselőt sem, ki ezen jogczimen volt választó, s ha ma meghagyja nekik e jogot a tisztelt minister ur és a központi bizottság is, kérdem: micsoda jognál fogva kívánja megfosztani a kézműveseket, a kisebb házbirtokosokat, kiknek joga épen ugy szerzett jog gyakorlatán alapszik, mint a. nemeseké? (Helyeslés a szélső bal felől.) Tiltakozom az ellen, hogy a kutyabőrnek nagyobb jogfentartó ereje legyen, mint az iparnak. (Helyeslés bal felöl.) Tiltakozom az ellen, hogy még ma is, a XIX. század végefelé áldozzunk a kaszt-szellemnek s a privilégiumoknak. (Helyeslés bal felől.) Csak ezt tennők, ez lenne egyedüli motívuma annak, ha ugyanazon alapon meghagynók a nemesek választási jogát akkor : midőn a kis házbirtokosoktól és a kézművesektől elveszszük. De nem fogadhatom el, tisztelt ház, a szőnyegen lévő törvényjavaslatot azon, — hogy röviden fejezzem ki magamat, — statarius intézkedéseknél fogva sem, melyek annak hatodik fejezetében az eredeti 71. és a mostani szövegezés szerint — gondolom — a 97., 98. és 99. §§-ban foglaltatik. Ezen szakaszok valóságos ostrom-állapotot hirdetnek a választási idő alatt; uj bün-kathegoriákat állítanak föl, a büntetéseknek uj nemét, nevezetesen azt hozzák be, hogy a ki ily bűnbe vagy vétségbe esik : három évre választó-jogától elesik, nemcsak activ, hanem passiv választás-jogától is, és igy most már utat mutatunk arra a királyi ügyészeknek és bíróságoknak, miként kell bizonyos ingrata personáknak a képviselőházba a beléphetés útját elvágni. (Helyeslés bal felöl.) Ezen szakaszok korlátozzák, sőt semmivé teszik a szólásszabadságot, minden honpolgárnak azon eredeti sarkalatos személyi jogát, hogy szabad neki gondolatait akár szóval vagy Írásban, akár nyomtatásban közzétenni. Hogy épen olyankor kívánja a törvényjavaslat alkalmaztatni az eféle intézkedéseket, melyek valósággal csak ostromállapotba illenek: midőu a nép arra van hivatva, hogy legalkotmányosabb jogát, a képviselő választási jogot gyakorolja, épen akkor, midőn legszükségesebb, hogy a választók a fönforgó politikai kérdésekről kellőleg fölvilágosittassanak. Ez, tisztelt ház, nézetem szerint, nem fér meg az alkotmányos intézmények logikájával, nem fér össze azon szabad szellemmel, mely átalában alkotmányos intézményeink kifolyása és éltetője. (Helyeslés bal felől.) A kérdéses §§-nak minden betűje egy valóságos kelepczéje a szólásszabadságnak; annyi, mint a királyi ügyész, illetőleg a bíróság teljes önkényre való nemcsak fölszabadítása, de egyenes fölhívása. Ezen §-ok mellett a választások alkalmával egyátalában nem lehet megbeszélni politikai dolgot, a nélkül, hogy az ember magát zaklatásnak, esetleg bör-