Képviselőházi napló, 1872. X. kötet • 1874. april 21–junius 16.
Ülésnapok - 1872-246
286 246. országos ülés május 28. 1874. Hoffmann barátomnak: akkor nem szavaznék a javaslatra. (Helyeslés bal felől.) Az természetes, mert ha valaki oly hosszadalmasan, oly részletesen fejtegeti, hogy mennyire veszedelmes a doctoratus, menynyire oly fölfogás szüleménye az, mely bizonyos tehetségeknek az ügyvédi pályáról való leszorítását czélozza: akkor részemről nagyon csodálkoznom kell a fölött, hogy hogyan bírhatta rá lelkiismerete, a ki az ifjúság irányában oly candorral viseltetik, hogy az igen tisztelt minister ur javaslatára rászavazzon. Különösen pedig szükségesnek látom egy ponttal közelebbről foglalkozni, mert azon népszerűségnél fogva, melylyel tisztelt barátom különösen az ifjúságnál bír: megvallom őszintén, némi veszélyt látok azon fogalomzavarban, melyet ő ékesszóló előadása által támasztott talán a ház egy részénél is, de támaszthatott különösen a ház falain kívül. Nevezetesen azt mondja, óhajtja, hogy a felsőbb oktatás reformja alkalmával más szervezet adassék az államvizsgáknak, és különösen a tudori szigorlatoknak. Igaz, én magam is óhajtom, és ha szabad, magamnak vindicálnom, nem mondom azon jogot, de mindenesetre én voltam szerencsés a házban, ha méltóztatnak emlékezni, az első, ki a jogtudományok elválasztását a tisztán állam-tudományoktól ajánlottam, és nagyon sajnálom, hogy azon alkalommal a tanügyi bizottságban tisztelt képviselőtársam nem tartozott azok közé, kik a kettéválasztást pártolták, és ha a mostani közoktatási minister ur ezen kettéválasztást kilátásba helyezi: annak nagyon örvendek; de nem értem a logikát Hoffmann képviselőtársunk szavaiban, a ki azt mondja, hogy óhajtja a vizsgák átalakítását, és másrészről hosszadalmasai! kimutatja, hogy a mostani vizsgák mily hiányosak, a doctoratus mennyire egyoldalú, és beszédének végén a conclusioban kijelenti, hogy ámbár sok ellenérve van a doctoratus ellen: mégis elfogadja a javaslatnak a doctoratusra vonatkozó pontjait is, csak azért, mert az a jelen viszonyokkal congruál. Azután beszél a vizsgák niveaujának alábbszállásáról. Engedelmet kérek, nagyon csodálkozom, hogy ha egy gyakorlati tanár saját maga constatálja a házban, hogy a vizsgák niveaujára nem a kiküldött tanár szakavatottsága és szigorú lelkiismeretessége a képesség; hanem egy vagy más körülmény, mely a szülő, vagy talán a fiatal emberek kényelmeskedésének és önzésének kedvez. Mondom, ezen nagyon megütköztem; mert nagyon csodálatosnak találom, hogy egy egyetemi tanár ily aggodalmat ily határozott alakban ki mer fejezni. (Közbeszólások: Igazi Ugy van!) A mit Solymossy képviselőtársunk mondott, arra nézve, megvallom őszintén, szintén nagyon csodálkozom, hogy épen azon oldalról hallottam ily hangokat, a mely oldalon a democrátiáért annyira buzognak. Igaz, fájdalom, nagyon megszoktunk már elitélni sok üdvös intézményt csak azért, mert az ötvenes évek szomorú korszakában hozatott be először nálunk; holott némelyek az ily intézmények között, melyeket a törvénytelen germanizáló kormány hozzánk átültetett, nem a Bach-rendszernek voltak szüleményei, hanem az egyetemes euró ai haladásnak, melyre Magyarország maga is rájött volna, a Bach-rendszer nélkül is: ha lett volna ideje intézményeinek békés fejlődésében előrehaladhatni. Mondom, megütköztem a képviselő ur azon kifejezésén, melylyel a tudori képesítésről, mint a doctori méltóságról oly lenézéssel szólt; mert még volna értelme annak, hogy egy aristokrata párt a doctoratus ellen beszél, és valami nevetségest látna azon jogban, azon állásban, melyet valaki állami képesitvényének tanúságtétele szerint, a műveltség az ismeretek legmagasabb fokára jutása által szerzett tekintet nélkül rendi, születési, vallási, nemzetiségi különbségre. Annak, mondom, volna értelme, hogy ha a Junkerthum felsőbb és alsóbb rétegei; — mert hiszen alsóbb rétegei is épen oly külön kasztot képeznek, mint a felsőbbek, mint például a városi nyárspolgárok, mert ezek is a saját kasztjukat tartják minden megengedhető, nemes, állami és társadalmi érdek középpontjának, és gyűlölik a felsőbbeket, lenézik, üldözik az alsóbbakat, — mondom, csodálkozom, hogy a tisztelt képviselő ur részéről és azon párt kebeléből, mely a demokratiát hangoztatja, és elismerem — hogy jóhiszemüleg buzog a demokratiáért: — ily nézet nyilváníttatott. A doctori czim elleni küzdelem genesise a Junkerthumban gyökerezik, kimutatta ezt a tndományos irodalom. Ezek egyenesen aristokratikus törekvések, melyek a tudomány szervezetei ellen vannak intézve; törekvések, melyek a tudomány magas helyzetét az államban megingatni és azt nevetségessé tenni igyekeznek. Nem tagadom egyébiránt, tisztelt ház, hogy a doctoratus épen nem örvend tágabb körben sem valami népszerűségnek ez időszerint hazánkban. De, uraim! ha van a conservativismusnak, — rólam nem méltóztatnak talán föltenni, hogy én e conservativumot támogatom, — ha van, mondom a conservativismusnak czopfja : megvan e czopfja a liberalismusnak is. (Helyeslés.) Egy ily liberális czopfot látok többek közt azon tévtanban is, miszerint igen sokan azt hiszik a parlamentről, hogy annak nincs egyéb hivatása registráíni: mint időről-időre a közvéleményt, helyesebben kilesni azon előítéleteket és elfogultságokat, melyek a ház falain kívül a közvéleményt időről-időre dominálják. (Helyeslés.) Én ellenkezőleg azt hiszem — s erről a gyakorlat által nem kevésbé vagyok meggyőződve, mint az elmélet által, — hogy a parlament hivatása nem az, hogy kéjhölgyek rabszolgája, uszályhordója legyen a tömeg egy vagy más része, nagyrészt éretlen nézeteinek, avatlan fölfogásának,
