Képviselőházi napló, 1872. X. kötet • 1874. april 21–junius 16.
Ülésnapok - 1872-246
282 246. országos ülés május 28. 1874. mely az elméleti képesség megszerzése utáni időre •esik: akkor van az illető azon aggodalmaktól mentve, melyeket neki a vizsgák letétele okoz; akkor mondhatja: „most végeztem az elmélettel." Ez az egy év az, mely tulaj donkép a praxis éve. Hogy a praxisnak egyetlen egy év elegendő volna, ha még praktikus vizsgát is kell letenni: ezt alig mondhatja valaki; ha pedig a gyakorlatot két évre szállítjuk le: akkor kizárólagosan a praxisra egyetlenegy év sem maradna fön, mert az első év az elméleti vizsgák, tudniillik a második és harmadik szigorlatra való készülődés által, a második év pedig az ügyvédi vizsgára való képezés által volna igénybe véve, a mely utóbbi, bár praktikus, mégis könyveknek tanulásából, tehát nem praxisból, hanem irodalomból szerzendő meg. Ezen okból koczkáztatom talán, hogy e tekintetben ellenkezésbe jövök oly részével honfitársaimnak, kikkel máskülönben rokonszenv és hazafias részvét mellett kölcsönös bizalomban és egyetértésben szeretek maradni: kénytelen vagyok mégis kijelenteni, hogy a három évi gyakorlatot minimumnak tekintem, melyet meg kell kívánni az ügyvédi képesség megszerzésére. Itt is kénytelen vagyok ismét előre megjegyezni, hogy valamint én az elméleti képesség tekintetében különbséget tenni nem akarok bíró és ügyvéd közt, ugy praktikus tekintetben sem, és nem pártolom, különösen azon ezélzatot. hogy a birói képességre nézve külön birói vizsga hozassák be. Részemről elfogadom a birói vizsgát mint meglévő intézményt; de egyéb képességet praktikus tekintetben a bírótól sem kívánok. Lehet ugyan hivatkozni e tekintetben más ország példájára. Ott van Austria, s nekünk is volt szerencsénk az 50-es években részesittetni az „Advokaten-Prüíüng 1 ' és a birói vizsgában. Tapasztalás után szólhatok, mert magam is részesültem ezen intézmények áldásaiban, a mennyiben mindkét vizsgát, tudniillik a gyakorlati birói és az ügyvédi vizsgát kiálltam, és mondhatom a tisztelt háznak, hogy a kettő közt okszerüleg meritorius különbséget tenni nem lehet. A különbség végtére is nem a szóbeli vizsgákban volt, nem praktikus szempontból, hanem volt egyedül végre írásbeli vizsgálat miatt. Az ügyvédi vizsgálatnál egy replikát vagy föllebbezési iratot készíteni csak tud, mert másképen ügyvéd nem is lehet; már pedig, hogy ily képességet akár az egyikre, akár a másikra meg lehet szerezni: azt ha elfogulatlanul tekintjük a dolgot, el fogja ismerni mindenki. A praktikus egyén, ki a birói praxison átment: végre fog tudni ellenbeszédet vagy föllebbezési is készíteni, minőt naponként lát a maga ítéletei ellen irányoztatni, s megfordítva egy ügyvéd is képes lesz ítéletet föltenni, minőt petitumával szakadatlanul provocál. Én nem akarván : „entia sine necessitate multiplicare", részemről határozottan ellene nyilatkozom a kétféle vizsgálati rendszernek. Igaz, tisztelt ház, hogy a múlt évtizedben történtek visszaélések és ezek kelthették sokakban azon óhajt, hogy az ügyvédség elnyerése lehetőleg nehezíttessék. Tudjuk, hogy a 60-as években tömérdek hivatalból kimaradt egyén iránt elnéző eljárás követtetett, miért ? azért, hogy ezeknek a hivatalból kimaradt egyéneknek, kik ügyvédi képességgel nem birnak : legalább valami módjuk legyen a megélésre, az ügyvédség elnyerése nekik megkönynyittetett. Ezen könyörületnek köszönheti a 60-as években egy egész sereg egyén, hogy ügyvédi diplomát kaptak, kik arra a mostani kellékek szerint sem birtak hivatással, s kiket a királyi tábla souverain elhatározása nagy számban bocsátott vizsgálatra. Tudjuk, hogy későbben — a mint nálunk egyátalában hajlam mutatkozik, bizonyos liberális vonzalomból inkább a laza, mintsem a szigorú eljárást követni, — a dispensationális korszak föltűnt. Ezen dispensationális korszak alatt voltak egyesek, kik a gymnasiumot alig járták végig, legalább van tudomásom egyesekről, kik 3—4 gymnasialis osztályt elvégeztek és a dispensálio utján az ügyvédi vizsgát letették; sőt van egy esetről tudomásom, hol egy egyén egyetlenegy latin iskola elvégzése nélkül, tehát a latin nyelv tudása nélkül keresztülment a vizsgán; persze, hogy ezen egyénnek érdemei voltak az 1864—65-iki korszakból, polgármesteri állást viselt, mesterségére nézve pedig becsületes timár volt. Ezt azért hoztam föl, hogy ilíustráljam, hogy a 60-as években a laza kezelés miatt az ügyvédi karba egész tömege oly egyéneknek nyomult be, kik arra képességgel nem birtak. Én ezen jelenségre már voltam bátor figyelmeztetni a tisztelt házat: mikor a birói hatalom gyakorlásáról, de különösen mikor a birói szervezésről volt szó. Akkor ugyanis figyelmeztetést intéztem az igazságügyministerhez, hogy a kinevezésnél ne engedje az ügyvédi diplomát a kinevezés föltételéül tekinteni a további carrierre néave; hanem hogy meggyőződjék, hogy olyan egyénnel van-e dolga, ki a laza rendszer alatt becsúszott; vagy kellő tudományos képességgel bíró férfiúval. Elismerem, hogy talán épen e körülmény arra inditna, hogy túlságosan nehezíttessék az ügyvédség; de azért, mert én nem helyeslem, hogy ezen évtizedben nem jártunk el a kellő szigorral : korántsem akarok tulszigoru lenni azok irányában, kik most aspirálnak ügyvédségre. Ennek más correctiuma nem lehet, mint az idő, mely mindennek véget vet, az emberi életnek is. Azt hiszem, az igazságnak eleget teszünk, ha az ügyvédi képességnél megszabjuk I azon mértéket, mely szükséges ; de az uj nemzedé-
