Képviselőházi napló, 1872. X. kötet • 1874. april 21–junius 16.
Ülésnapok - 1872-242
242. országos ülés kok és takarékpénztárak által biztos föltételek mellett nyújtandó kölcsön által akar segíteni a népen. Óhajtottam volna, hogy a kölcsön fölvételét ne csupán vasúti és csatornázási építkezéssel indokolja. Én, tisztelt ház, miután ugy vagyok meggyőződve, hogy még a jelenlegi közösügyes közjogi alap meg nem változtattatik, mind az ideig, míg hazánk önállósága, függetlensége helyre nem állíttatik : a sulyegyent még a pénzviszonyokban sem lesz képes helyreállítani semmiféle kormány a világon, és mert én azon férfiak irányában, kik a közösügyes közjog alapján lépnek a kormányra, bizalommal nem viseltetem és nem is viseltethetem, s s mert nem akarom azt, s nem érzem magamat "hivatva arra, hogy a nemzet vállaira adókat adók titán tegyek, és a nemzet fizetési képtelenségét még növeljem: a jelenleg tárgyalás alatt lévő törvényjavaslatot még a részletes tárgyalás alapjául sem fogadhatom el. Prileszky Tádé: Tisztelt ház! Nagyon tartok attól, hogy egyáltalában nem fognak teljesülni a nemzetnek azon reményei, melyeknek Csanády Sándor tisztelt képviselőtársam igen szép szavakban kifejezést adott, Biztosithatom, nem fognak teljesülni, ba mi a helyett, hogy hazánk pénzügyi helyzetét rendezzük, hogy az annyira óhajtott egyensúlyt helyreállítsuk: arról fogunk tanácskozni, hogy mily befolyással vannak a közösügyek hazánkra? Méltóztassanak megengedni, ez talán nem is képezi a tanácskozás tárgyát. A mi azt illeti, hogy meghiúsultak a nemzet azon reményei, melyeket a jelenlegi pénzügyminister ur iránt táplált; én sajnálatomat fejezem ki a nemzet azon része iránt, mely ily reményeket táplál, mely a pénzügyministertől azt kívánja, hogy rövid idő alatt rendezze a bankügyet, az összes adórendszert, administráljon, az országgyűlésen jelen legyen, államkölesönt kössön, és mindezt egy pár hét alatt tegye meg. Ha ezt reméli a nemzet: akkor, ugy hiszem, nem kell bizonyítgatnom, hogy ezen reményeknek meg kell hiusulniok. Egyátalában igen nagy hibát látok abban, hogy ámbár két éve már, hogy közkézen forgott azon kimutatás, mely szerint anyagi helyzetünk aggasztó, s mindenünnen hangoztatott a takarékosság eszméje : az akkor mutatkozott hiányokat egyrészben palástolgatták, másrészt ellenkező számtételekkel kiigazították. De utoljára is, a ki pontosan számított: ezelőtt két esztendővel tudhatta már, hogy ezen kölcsönre szükségünk lesz. Miután pedig azt hiszem, hogy nincs képviselő, ki azt kívánná, hogy pénzbeli kötelességeinket ne teljesítsük, hogy a fizetési képtelenséget bevalljuk, vagy tettleg igazoljuk, miután a legvégső eszközt is meg kell kisérlenünk: ez képezi előttem is a főindokot, melynél május 19. 1874. 259 fogva e kölcsönt elfogadom. E mellett egy másik indokom, melynél fogva e kölcsönt megszavazom: az r mert ez által a pénzügyminister számára biztosítva látom azon időt, mely mellőzhetíenül szükséges arra, hogy hazánk anyagi ügyeinek rendbehozására a szükséges előterjesztéseket megtehesse; de miután erre nézve időre van szükség, ezen idő alatt pedig az állam kiadásait födözni kell: ez igen is döntő ok arra, hogy a kölcsönt megszavazza mindenki, aki nem akarja az ország fizetési képtelenségét decretálni. Miután tehát, tisztelt ház, kétséget nem szenved, hogy e kölcsönre az országnak szüksége van, s ezt meg kell szavazni: egyátalában nem is volna miről szólanom, ha előttünk nem volna a különvélemény. Őszintén megvallom, hogy azon eszme, azon elv, mely a különvéleményben ki van mondva, szerintem is magasztos; és ha egyátalában oly szerencsés helyzetben lennénk, hogy Magyarország népén öt millió kölcsönnel segiteni lehetne; bár, őszintén megvallva, elvileg ellensége vagyok annak, hogy az állam pénzbeli viszonyba jusson a polgárokkal: szívesen megszavaznám a különvéleményt; hanem bátor vagyok a tisztelt házat saját szempontomból két körülményre figyelmeztetni. (Halljuk!) Én a külön vélemé^'ből azt látom, hogy a szerint a ministerhimnak öt millió forintot kellene hazánk különféle solid ^pénzintézeteinek kölcsön adnia azon czélból, hogy azok ezen összeget oly kamatra, mely az állam által fizetett kamattal arányban áll, egy évnél nem hoszabbra terjedő időre kölcsön adhassák azoknak, kiknek kölcsönre szükségük van, vagy a kik már nagyobb kamatra vettek föl pénzt. Nekem egy kis tapasztalatom, van e téren, s bátran merem állítani, (Halljuk!) hogy az oly kölcsönök, melyeket egy évi visszafizetés és betáblázás mellett kötelesek az intézetek kiadni, alig fognak az intézetek által igénybe vétetni; mert alig lesz valaki, aki ilyen kölcsönt fölvegyen, mert ha a pénzintézetek ki is adnák : lehetetlen, hogy a jelzett föltétetek mellett azt földbirtokra adhassák; hanem fogják adni váltókra, a minek következtében a pénz épen nem fog azok kezeibe jutni, melyekbe azt juttatni a törvényhozás intentiója; hanem fog azon kezekbe jutni, melyek azt roppant nagy kamat mellett a szegény népnek fognák tovább adni. (Élénk helyeslés jobb felől.) Ezt tapasztaltam magam is, és figyelmessé teszem a tisztelt házat egy jelenségre, a mely egyedüli Magyarországon a maga nemében, mely sehol a világon nincs, de nálunk megtörtént. A kamatláb ezelőtt egy néhány évvel azon városban, a hol egy takarékpénztár volt, 5—6—67 2 és 7%-ra ment a váltóleszámitásnál a kamatláb ugyanazon évben, a hol ez így volt, keletkezett egy második és harmadik intézet, és minden intézet keletkezésénél a programm azt mondotta, hogy azért 33*
