Képviselőházi napló, 1872. X. kötet • 1874. april 21–junius 16.
Ülésnapok - 1872-233
150 233. országos ülés május 5. 1874. toztattatni is kívánná, elfogadja a központi bizottság, vagy pedig, ha más indítvány tétetik, azon indítványt, és azon szempontból eszközli a törvény kijavítását. Tehát nézetem szerint Paczolay János indítványát igenis figyelembe lehet venni, ha nem is akként, hogy ezen §§-ok mind megváltoztassanak; de hogy egy ívj szakasz vezettessék be szükség esetében, és azután a harmadik fölolvasásnál combinative igazíttassanak ki az illető §§-ok; és megvallom, miután látom, hogy az igazságügyministerium részéről nekünk semmi kilátásunk nem lehet, hogy ily törvény, melyet Csemeghy Károly tisztelt képviselő ur igen helyesen szükségesnek látott, behozassák és hogy az törvénynyé lehessen; miután látom, hogy mig ebből törvény lehetne, addig a felek közt igen sok zavar támadhat, miután meg kell jegyeznem, hogy igen nagy különbség van a közt, ha a biró okirat vagy pedig tanu-kihallgatás alapján intézkedik, mert éhez alapos nyelvismeret nem szükséges: mig ahoz nagyon is szükséges, mert magamnak volt esetem, a hol egy tót okmányt egy professor által fordíttattam, és egy másik professor azt mondta, hogy az nem jó, tehát ahoz alapos nyelvismeret kell, holott a tanu-kihallgatáshoz az nem szükséges; ezen momentumokat olyannak tartom, melyek alajiján hiszem, hogy Paczolay János képviselő ur indítványát, azon módosítással, hogy ne rögtön határozza el a ház, hogy azon §§-ok tárgyalás nélkül megváltoztatandók; hanem hogy ezen értelemben hozzon be a központi bizottság egy §-t, és ahoz képest igazíttassanak ki azután szükség esetén az illető §-ok, elfogadom. Elnök S Bátor vagyok a tisztelt házat azon következményekre figyelmeztetni, melyek elő fognának állni, hogy ha a tisztelt ház a már egyszer megállapított §§-nak ujabb megváltoztatását fogná eszközölni. Megtörténhetik, hogy a megállapodás folytán ellentétek forognak fön a törvényjavaslatra nézve:azonban erre nézve gondoskodnak a házszabályok, mert azok megengedik, hogy ha ily ellentétek fönforognak: ezek kiegyenlítése a végmegszavazás előtt eszközöltessék. Ennélfogva kérem a tisztelt házat, miután csakugyan igaza van Várady Gábor tisztelt képviselő urnák, hogy a központi bizottsághoz a 138-ik, nem pedig a 111. és 117. §§-ok lettek utasítva: méltóztassék tanácskozmányában a központi bizottságnak egyedül a 138. §-ra vonatkozó jelentésére szorítkozni. (Helyeslés.) Paczolay János : Tisztelt ház! Én tehát módositványomat ez alkalommal visszaveszem és azt holnap fogom megtenni, mikor a törvényjavaslat a harmadik megszavazás alá kerül és akkor ki fogom fejteni indokaimat. (Helyeslés.) Bésán Mihály: Tisztelt ház! Én az egész vitát fölöslegesnek tartom, mert a miről vitatkozunk, az iránt provideálva van magában a törvényjavaslatban. Méltóztassanak figyelemmel elolvasni a 112. §-t, abban világosan bennfoglaltatik azon eset, melyet Paczolay János ur fölvetett. Ő ugyanis fölvetette azon kérdést, hogy mit csinál a biró, ha nem érti a nyelvet, melyen a közjegyzői okmány kiállíttatott. Erről szól a 112. §., mely azt mondja: „A kérvény beadása, valamint a végrehajtás elrendelése és a további eljárás a polgári törvénykezési rendtartás szabályai szerint történik. * Ha tehát most ezt az esetet fölvetjük: belevágunk oly kérdésbe, mely tárgyalás alatt nincsen, tudniillik a polgári perrendtartás kérdésébe. Egyébiránt ebben szintén gondoskodva van, hogy mit tegyen a biró ily esetekben; de provideált különösen az igazságügyminister ur pótrendelet által, mely törvényen alapszik, a mennyiben oly helyeken, a hol a bírák nem tudnak különböző nyelveket : fölállította az úgynevezett tolmács-rendszert. Ez iránt tehát most ujabban intézkedni fölösleges. Csak ezt akartam kijelenteni. Eitel Frigyes s Én Paczolay képviselő ur indítványa ellen akartam szólani. Ő ugyan visszahúzta indítványát, de mégis kimondom, hogy az elv, melyből kiindult, tulaj donkép téves. Az ő elve az, hogy a biró csak a magyar nyelvet legyen köteles ismerni. Ez nem áll a törvény szerint, mert az 18C8: XLVI. törvényczikk 27. §-a azt mondja, hogy a ministerium gondoskodni fog arról, „hogy oly bírák neveztessenek ki, kik más nyelveket is tudnak." Hiszen fordulnak elő a perekben más nyelvű okiratok is, és ha a biró minden ily esetben tolmácscsal akar élni: nem tudom, mi lesz belőle. Ez is olyan okirat, mint minden más, ha mindjárt végre is kell hajtani. Legyen minden biró köteles az e hazában dívó nyelveket érteni. (Derültség.) Nevezzen ki a minister ilyeneket. (Derültség.) Elnök i Elfogadja-e a tisztelt ház a központi bizottság véleményét a 138. §-ra nézve? A kik elfogadják, méltóztassanak fölállani. (Megtör* ténik. Fölkiáltások: Ellenjiróhát l) Méltóztassanak tehát fölállani azok, kik nem fogadják el a központi bizottság véleményét. (Megtörténik.) A többség a központi bizottság véleményét fogadta el. Következik a központi bizottság véleménye a 182. §. iránt. Wächter Frigyes jegyző (olvassa a központi bizottság jelentése.) Elnök : Méltóztatnak elfogadni? (Elfogadjuk \) Elfogadtatott. Wächter Frigyes jegyző (olvassa:) Végül a Il-ik osztály által beadott különvélemény folytán a tisztelt ház az 5. §-t függőben hagyván, minthogy az emiitett osztály által az 54. §-hoz benyújtott különvélemény megbukott: ennélfogva a?