Képviselőházi napló, 1872. X. kötet • 1874. april 21–junius 16.
Ülésnapok - 1872-223
223. országos ülés april 21. 1874. rr f A közjegyzői intézmény fönáll Austriában, melynek rendszeres törvénykönyve van, és fönáll sikerrel Bajorországban, melynek, mint tudjuk magánjogi törvényhozása körülbelől 50 provincziális és statuarius jogból áll. Ez intézmény tehát nincs összefüggésben, akár az anyagi, akár az alaki jognak formájával, oly értelemben, hogy csak az egyik vagy a másik mellett állhat fön. Akár lesz nálunk sok vagy több, akár kevesebb törvényszék; akár fogjuk fektetni a bíróság szervezetének súlypontját a törvényszékekre, akár a járásbíróságokra; akár lesz eljárásunknak végső formája a szóbeliség és közvetlenség, akár nem: — intézmény, mely a pereket kevesbíteni igyekszik, a mely az okiratok kellő szerkesztése által a pereknek elejét veszi, a mely a polgárokat a zugirászok zsarolásai ellen megóvja; az az intézmény, mely a bíróság teendőit apasztja: minden formák és minden viszonyok közt üdvös és czélszerü lesz. (Élénk helyeslés jobb felől.) De az is mondatott, hogy a közvélemény az ellen nyilatkozik most. Kívánta ugyan valaha a ház, de most többé nem. Én nem tudnám bizonyítékát annak előállítani vagy föltalálni, hogy e tekintetben változtak volna a nézetek a szakkörökben. A jogászgyülés egynéhány évvel ezelőtt, s a rákövetkező évben ismét a közjegyzői intézmény mellett szólalt föl és valahányszor az itt e házban szóba jött, mindig rokonszenvre talált. A pénzügyi bizottság javaslatára a ház utasításul adta nekem, hogy a bíróság szervezetét kiegészítő intézményekről gondoskodjam. És mit értett azok alatt? azt mindnyájan tudjuk: a közjegyzői intézményt és az ügyvédi rendtartást, sőt ezt a kilenczes bizottság világosan és határozottan ismételve kimondotta. Ily viszonyok közt, miután az osztályok mind, valamint a központi- és a szakbizottság elfogadták, miként lőhessen állítani azt, hogy ez valaha a háznak rokonszenvére talált ugyan, most azonban nem talál rokonszenvre : én legalább megállapítani vagy kiokoskodni nem igen tudnám. (Élénk helyeslés jobb felől.) Ezeken kivül még az is fölhozatott, a mi pedig mostani viszonyaink közt nyomatékkal bir, hogy financziális terhekkel is jár, és hogy a helyett, hogy könnyítene az államháztartás terhein, azokat súlyosbítja; mert — így volt mondva — végre mindegy, akár a státusnak fizeti az illető, akár a közjegyzőnek, a teher mindig teher marad. Ez áll, de a fallatia véleményem szerint abban van, a mint ezt már Eötvös Károly képviselő ur is mondotta, mintha ezen terhek most nem volnának meg; mintha az okiratok, a végrendeletek, és a szerződések most ingyen készíttetnének. Most is fizetni kell azokért és a különbség csak az, hogy most drágábban és roszul szerkesztetnek; (Ugy van! jobb felöl.) akkor pedig, mikor a díjszabás meglesz, szabatosan és közhitelességgel fognak szerkesztetni. (Élénk helyeslés jobb felöl.) Hozzájárul még az is, hogy ha nem intézkedünk az iránt, a pereknek száma folyvást növekedvén, kénytelenek leszünk az igazságszolgáltatási költségeket talán még szaporítani, és igy a terheket emelni vagy legalább mostani állapotukban föntartani ésmindnyájan fognak fizetni, a nélkül, hogy közvetlen hasznát vennék; ez esetben pedig az fog fizetni, ki közvetlen hasznát veszi az ügynek és pedig a jól szerkesztett ügynek. És igy azt hiszem, pénzügyi oldalról, — a mit egyébiránt mások tüzetesebben tárgyalták — ez intézményt megtámadni nem lehet. Mi lesz annak végeredménye: nem fognak-e mutatkozni egyben vagy másban hiányok? ezt én most előre tagadni nem akarom; de a hiányokat ki lehet igazítani, helyre lehet hozni, mint minden törvényhozási műben. Megtámadtatott még a törvény nemzetiségi szempontból. Az volt mondva, hogy ez ismét egy lépéssel több a nemzetiségi törvényben biztosított jogok megszorítására, ez egy uj intézkedés azon jogoknak megcsorbítására, melyeket az 1868: XLIV. törvényczikk szentesitett és biztosított. Az 1868: XLIV. törvényczikknek, az én fölfogásom szerint két főelve van: az első elv az, hogy az állam hivatalos nyelve a magyar; a második az, hogy ezen főelv föntartása mellett az egyeseknek módjában álljon a hatóságokkal és magán-ügyeikben saját nyelvükkel élni. Ezen két elvet e törvényjavaslat egyátalán nem sérti. A részletek meg fogják mutatni, hogy azon főelv föntartása mellett, hogy a magyar nyelv az állam hivatalos nyelve, mindenütt, a hol csak lehetett, a többi más ajkú honpolgárok jogos igényeinek megfelelni törekedtem, a törvényjavaslat intézkedései által megfelelni iparkodtam. E tekintetben tehát e törvényt, ugy hiszem, alapos szemrehányás nem illetheti meg. A mik még föíhozattak, azok inkább a részletekre vonatkoznak, azok a részletes vitához tartoznak; de egyre-másra mégis rövid megjegyzést fogok tenni. Kiemelték több oldalról, hogy ezen törvényjavaslatnak üdvös hatása leginkább attól függ, hogy némely intézkedésekre nézve a közjegyzők alkalmazása kötelezővé tétessék, másrészről ez tagadtatott. Alig van valaki e házban, ki a franczia rendszert pártolná és azt akarná, hogy majdnem minden szerződés, majdnem minden okirat a notariatus, a közjegyzőség előtt szerkesztessék, egyébként érvénytelen ; és ismét alig van valaki e házban, ki az intézményt elfogadja, a ki legalább egy vagy más okirat szerkesztésére nézve a közjegyző közbenjöttét nem akarná kötelezőleg kimondani.
