Képviselőházi napló, 1872. IX. kötet • 1874. január 17–april 20.

Ülésnapok - 1872-195

195. országos ülés január 26. 1874. 75 hogy roszalja annak túlsó kifejezéseit. Ez iránti nyilatkozata az iratok közt van, kérném azt a hangulat némi kijavítása végett, és hogy a másik fél is meghallgattassák: fölolvastatni. (Halljukl) Eötvös Károly előadó: Legutóbbi nyilatkozata 1873. november 11-én kelt, és igy szol. (Olvas): Tekintetes vizsgáló-bíró ur! Folyó évi október hó 30-ról -r^r. sz. a. kelt igen tisztelt felszólítására, illetőleg a mai nap délutáni 4 órára kitűzött kihallgatás végetti idéztetésemre, — miután egy előbb vállalt elhalaszthatlan kötelezettség teljesítése épen a mai napon személyes megjelenésemet lehetetlenné teszi; de én mindamellett az ellenem indítani szándékolt sajtópert akadályozni egy nappal sem óhajtanám, a kérdéses „Albina" lapom 64. számában foglalt, s „Patitam" azaz „Tapasztalt" nem „rászedett", a mint a sajtóhivatal által hibásan fordíttatott magyarra álnévvel aláirt czikkre, s személyemre minden, véleményem szerint, szükséges fölvilágosítást, íme itt irásilag előterjeszteni bátorkodom, oly kijelentés mellett, miszerint nekem nincs kifogásom, hogy bárcsak ezek alapján ellenem a vád, és illetőleg az esküdtszéki tárgyalás elrendeltessék, ha a tekintetes sajtóügyi vizsgáló-bíróság jónak találni fogja. Alólirott, 52 éves, temesmegyei, Hodony községben született, „Albina" román oppositionalis lap szerkesztője, eddig semmi bünvád alatt nem állt. A kérdéses czikk, illetőleg szózat a Határőrvidékhez, azon időben jelent meg, midőn alólirott, mint egyháznemzeti congressusi képviselő, nagyszebeni utazásában volt, érsek-metropolita megválasztása végett, tehát tudtom, és egyenes beleegyezésem nélkül. Ezen czikket én Nagy-Szebenben, mint jól emlékszem, september 8-án olvastam, tekintve többrendü kifejezéseire, túlzónak, helytelennek kijelentettem mások előtt is. Én munkatársaimnak távozásomkor tüzetesen mérsékletet ajánlottam s a kérdéses czikk tulzoságai kikerülték figyelmüket. A czikk szerzőit — állásuknál fogva — meg nem nevezhettem, és most sem nevezhetem meg. A mint már érintettem, a czikknek többrendü kifakadásait, kifejezéseikben nem helyeselve, kifejezéseit nem is fogom védelmezni, sőt azokat sajnálom, védelmemet képezendi a magas kormány hibás politikája, s közegeinek borzasztó visszaélései által minden becsületes hazafi kedélyének annyira felizgattatása, hogy még rosszabbtól is, mint az incriminált kifakadásoktól tartam lehet. Meggyőződésem szerint, a szenvedélyes és kíméletlen hírlapi kifejezéseknek oka maga a kormány, a mint azt majd valamennyi, nemcsak román és szerb, de magyar és német lapok is naponkint bebizpnyitják. Végre nem találom fölöslegesnek kijelenteni, miszerint sem szándékom, sem vágyam nincsen a martyrságra, s a fönnálló politikai körülmények közt nagy bölcseségnek tartanám, s köszönettel venném, ha a magas kormány megelégedve fön kifejezett sajnálatomat, e pertől elállana, a minek semmi tekintetben hasznos eredménye nem lehet. Mély tisztelettel Pest, 1873. évi november hó 11-én. A tekintetes vizsgáló-biró urnák alázatos szolgája Babesiu Vincze, „Albina" szerkesztője. Stanescu Imre: A mint, mind a fölolvasott vádlott czikkből, mind pedig a vádlott képviselőnek, egyúttal szerkesztőnek, nyilatkozatóból kitűnt, — én legalább azt veszem ki, — hogy ez esetben a zaklatás egyik neme forog fön. A vádlott czikk választás előtt íratott, tehát a legrosszabb esetben kortesfogásnak vehető, és igy, a mennyiben a kormány sértve érezte magát rendeletei, avagy eljárásának ekként lett megbirálása által: volt azon helyzetben, hogy ugyancsak hasonló fegyverekkel, tehát igazságos védelemre keljen az általa fönntartott sajtó utján magát igazolni, mert, nézetem szerint, az a legigazságosabb harcz, midőn irást-irással, szavakt-szavakkal vágunk vissza, a sajtóban megjelent czikkeket ugyancsak a sajtóban czáfolhatta meg, annyival is inkább, mert semmi rósz utóhatása nem volt a vádlott czikkeknek. Én zaklatásnak helyét egyedül ott nem látom, a hol vádlott czikknek valamely káros, az államegységére, a közbékére veszélyeztető utóhatása lett volna. Ezen czikknek azonban nem volt ez a hatása, s remélem, hogy a tisztelt háznak egyik tagja sem mutathat föl példát arra, hogy ezen vádlott-czikk miatt, a kormány vagy az ország integritása, vagy pedig a fönnálló közbéke ellenéban bármely csoportozat vagy egyén az illető kerületből tüntetett és conspirált volna. Ha tehát utóhatása nem volt, ugy, mint olyan, mely valami politikailag bűnös cselekményt magában nem foglal: talán megbüntethető sem lehetne, és ha mégis megbüntettetni czéloztatik, akkor én csak zaklatást látok abban. Máskülönben, tisztelt ház, ha nem veszszük zaklatásnak, ha azt mondanók, hogy igenis, a vádlott-czikkben bűnös cselekmény van, mely az irót, és illetőleg, miután a szerkesztő a felelősséget magára vállalta, a szerkesztőt terheli: még azon esetben is, a mentelmi bizottság javaslata ellen lennék kénytelen szólni és szavazni. Mert jogilag véve, minden büntető igazságszolgáltatásnak, tehát még a sajtó eljárásának is végczélja egyedül a javítás lehet, és más nem, nem; sem erkölcsileg, sem társadalmilag. Babes képviselő ur előttünk fölolvasott nyilatkozatában előadja, hogy távollétében irták a kérdéses czikket, elődadja, hogy ő maga is kárhoztatja 10*