Képviselőházi napló, 1872. IX. kötet • 1874. január 17–april 20.
Ülésnapok - 1872-210
210. országos ülés február 21. 1874. 275 lós földművest; hogy ezen kerületi szolgabíró e választók bezáratása okául egyszerűen azt hozta föl, hogy ,agitálnak" , minden közelebbi megjelölés nélkül, vajon és miben volt törvényellenes vagy bűnös „agitatio", hogy azon szolgabíró köteles lett volna, az ott fönálló törvény értelmében, a bezárt választókat legfölebb három nap alatt a törvényszéknek átadni; hogy ő pedig azokat ezen határidőn tul is a kerületi hatóság rendőri fogságában tartotta ; hogy azok bezáratásáról és annak okáról a törvényszéknek jelentést nem tett, hanem, hogy azokat kihallgatás nélkül elbocsátotta, és pedig: a Rudolfsgnadenieket 1874-iki január 5-én, a többieket csak 1874-iki január hó 13-án, olyformán, hogy ezek a folyó évi január 9-én kezdett választásnál választási jogukat nem is gyakorolhatták ; és hogy végre ezen szolgabíró Szmetana a bezárt perlasziaknak azt mondta: „hogy addig fogja őket tartani, mig neki tetszik, ők pedig panaszolják be a hol tetszik"; Radivojevic tanítónak pedig, „hogy addig fogja fogságban tartani, mig el nem rothad", mely kifejezései által, valamint bebizonyította durva önkényét: ugy megingatta a felsőbb hatóság tekintélyét is, s ez által a törvény és hatóság tiszteletét az üldözött polgárok előtt compromittálta; 2-szor, hogy a Kovacsicza kerület szolgabirája Magyarevic bezáratta: Uzdinból folyó évi január hó 5-én, épen a görög-keleti karácsony előtti napon, Gyorgyevic Máté kereskedőt, Boska Tamás földmivest; Opováról Tyurcsk szűcsöt és Nenadovic tanítót, végre az uzdini kereskedőt Miloradic Arzént bezáratta Pancsován január hó 9-én szavazás után, hogy e kerület szolgabirája nevezett Uzdinbelieket bezáratta Thodorovic Jon biró által tett hamis demmtiatio alapján állítólag felségsértés miatt; de ez alaptalannak bizonyult az által is, hogy ezen emberek a törvényszék által január hő 9-én szabadlábra helyeztettek. ez pedig nem történhetett volna, ha amolyan bün tényálladéka fönforgott volna, hogy ezen szolgabíró az Opovabelieket csak azért bezáratta, mert ezek a kormánypárti jelölt jövetelekor kiáltottak: „Éljen Polit", és mert a kormánypárti jelöltnek az ellenzéki jelölt elleni szidalmaira azon észrevételt tették, hogy : „nem igaz", minek folytán őket a törvényszék január hó 13-án hasonlóképen fölszabadította; 3-szor, hogy a perlasz-kerületi szolgabíró Szmetana, a mint azt Gyorgyevic S. Sztevanovic Marko és Dimitrijevic G. perlaszi lakosok készek bebizonyítani, nyilvánosan fenyegetődzött, hogy dr. Polit Mihály ellenzéki jelöltet, ha ez a választóknak beszédet tart, és a már megválasztott titeli képviselőt dr. Kosztics Lázárt, valamint basahidi képviselőt dr. Miletics Szvetozárt, ha csak Perlaszon megjelennek, •—• tehát tekintet nélkül valami tényre, — bezáratja; illetőleg, hogy az utóbbiakat be kell zárnia, valami felsőbb rendeletre mutatván, mely emiitett eljárásával törvénytelenséget követett el a jelölt s választói között, törvény által is biztosított érintkezési szabadság erkölcsi alapjára, s a közakarat hű és törvényes kifejezése ellen, •— az utóbb emiitett eljárásában pedig rejlik törvénytelen és bűnös képviselői immunitás, és a polgári személyi szabadságra is; 4-szer, hogy Periasz kerület szolgabirája Szmetana bírákat letett, és pedig Perlaszon Radivojevicet; Szakulán Popovicet s a tamasováczi jegyzőt is Ilichet csak azért, mert ezek az ellenzéki jelölt mellett voltak, a miben rejlik törvénytelen avatkozás és bűnös pressio a választókra a politicai hatalom közegei részéről és így a szabad-választásnak bűnös megsértése, és az alkotmány s törvény lábbal tiprása; 5-ször, hogy Kovacsicza kerület szolgabirája, Magyarevic, a pancsovai választás után fölfüggesztette az uzdini albirót Lifios Ádámot azért, mert ez neki megígérte, hogy nem fog menni a választásra, de mindamellett elment, és szavazatát az ellenzéki jelöltre adta; a kerületi szolgabíró ezen eljárását: „ismételt engedelmetlenséggel (wiederholte Unfolgsamkeit)" indokolta, továbbá emiitett szolgabíró most a választás után vizsgálatot vezet arról: „kik azok, kik a választókat rábeszélték, hogy az ellenzéki jelöltre szavazzanak," a mit a törvény értelmében nincs jogában nyomozni: mindkét eset tartalmaz törvénytelen pressiot a választókra, az utóbbi pedig pressiot a jövendő választásra is. 6-szor, hogy Kovacsicza kerület az uzdinibeli választóknak a választásra elmenetelük előtt nyilvános parancsban, mint a most polgárosított határővidékben szokásban volt, kijelölte az utat, mely utón a pancsovai választásra utazniok kell ; még pedig nem egyenes utón Zzrepáján keresztül, hanem nagy kerülőt téve Padinának: továbbá a választóknak ugyanezen parancsban a szolgabíró jelenlétében, tehát utasítására, ígérve lett 60 krajczáros napidíj minden választónak s ingyenes étel és ital, és hogy ő ezen választókat személyesen Pancsovára vezette és kisérte, mely eljárás törvénytelen befolyást és bűnös pressiot, sőt a választók megvesztegetését, tehát a választási szabadság megsértését, törvény s alkotmány aláásását tartalmazza ; 7-szer, hogy az ujfalvai biró, Cech szolgabíró meghagyása folytán, a választóknak választási igazolványaikat számtalan fölszólalás után csak Pancsován kiadta; ámbár ezek az illető rendelet értelmében a községben elindulás előtt Pancsován lettek kiadva, mi által megkísértve lett a választási jog meghiúsítása; 8-szor, hogy a pancsovai kerületi szolgabíró cs. kir. százados Radoszavlyevic jelenlétével autorizálta Dimitrijevic Simon pancsovai román esperes következő tettét: Mikor ez a görög-keleti karácsony 35*