Képviselőházi napló, 1872. IX. kötet • 1874. január 17–april 20.
Ülésnapok - 1872-202
190 202. országos ülés február 3. 1874. megtartom én magmnak. Aa részvényesek jogainak ez által —• ismétlem — praejudicálva nincs és csak folytattatik azon viszony, mely iy 2 év óta a társaság és az eddigi hitelezőik közt fönállott: csakhogy most az állam lép az előbbi hitelezők helyébe. Ennélfogva épen a túloldalról fölhozott motívumok következtében nem fogadhatom el ezen indítványt, a miben különben nem találnék semmi nehézséget; mert a kormánynak amúgy is jogában áll azt tenni, mi a kihagyatni akart szavakban mondatik, és a társulat erre rá is állana. Még csak egy-két szóval vagyok bátor felelni Simonyi Ernő urnák azon megjegyzésére, mely szerint a szavazás eredménye után azt várta volna a kormánytól hogy visszavonja a törvényjavaslatot, mert nem hitte, hogy a kormány magára vállalja ily csekély többség mellett ezen törvényjavaslat végrehajtásának felelősségét. Igenis tisztelt ház, kétségkívül nagy felelősséget vállal a kormány magára, midőn ezen törvényjavaslat végrehajtására vállalkozik, annál nagyobb felelősséget: mert az épen ily csekély szavazattöbbséggel ment keresztül. De higyje el a képviselő ur, én még sokkal inkább félnék azon felelősségtől, hogy ha daczára az elért többségnek: a törvényjavaslatot visszavonnám. (Tetszés jobb felől.) Ezen két felelősség közül inkább vállalkozom az elsőre, és hiszem, és reménylem, hogy az ország kárára nem lesz. (Helyeslés jobb felöl.) Elnök : A törvényjavaslat 3-ik §-ára nézve három javaslat van a ház előtt: a központi bizottság szövegezése, a 8-ik osztály különvéleménye és azon módositvány, melyet Helfy képviselő ur adott be, mely a szavazás előtt még egyszer fölolvastatik. Huszár Imre jegyző s (olvassa Helfy módositványát.) Elnök: Fölhívom azon képviselő urakat, kik a törvényjavaslat harmadik §-át a központi bizottság szövegezése szerint fogadják el, méltóztassanak fölállani. (Megtörténik) A többség elfogadja, s igy a különvélemény és a módositvány elesik. Mihályi Péter jegyző (olvassa a 4-dik %-t.) Eötvös Károly előadó: A központi bizottságnak nincs észrevétele. Simonyi Ernő: Tisztelt ház! Ezen §-hoz egy igen csekély módositványt vagyok bátor inditványozni, a mely semmi tekintetben sem fog változtatni a lényegen; hanem meg fogja menteni egy oly kérdésnek mintegy előleges elismerését vagy megoldását, a mely kétségkívül a biró előtt lesz megoldva. Itt ugyanis az mondatik: „Fölhatahnaztatik a ministerium, hogy a keleti vasuttársulatnak a már megműtött vonalaknak teljes kiépítésére stb. 1 millió 700.000 frtot kölcsönképen előlegezzen * Én csak arra kérem a tisztelt házat, méltóztassék ezen szó helyett: „vasuttársulatnak" azt mondani: „vasútnak." Ez nem fog a dolog lényegén változtatni; hanem nem ismerjük inplicite el azt, hogy vasuttársulat létezik. (Helyeslés bal felől; derültség jobb felöl.) Méltóztattak tegnap hallani, hogy csak a vasúti és pénzügyi bizottság jelentésében bennlevő egy ily elnevezésből Kerkapoly Károly tisztelt képviselő ur máris azon deductiot vonta, hogy a törvényhozás azt elismerte; annál inkább fogná természetesen azt mondani, ha ez magában a törvényjavaslatban foglaltatik. Módositványom a dolog lényegén nem változtat; de nem praejudicálja a kérdéseket; annálfogva bátor vagyok a tisztelt házat fölkérni, méltóztassék azt elfogadni. (Helyeslés bal felől) Mihályi Péter jegyző (olvas): „A 4-ik §. második sorában előforduló „vasuttársulatnak" szó helyébe tétessék e szó: .vasútnak". Szlávy József ministerelnök: Tisztelt ház! Én csak Simonyi Ernő tisztelt képviselő azon megjegyzésére kívánok észrevételt tenni, hogy Kerkapoly Károly tisztelt barátom tegnapi beszédében abból, hogy a pénzügyi és vasúti bizottság jelentésében előfordult ezen szó: „igazgató-tanács", már azt következtette, hogy ezen igazgató-tanács jogosan létezik: nézetem szerint, igen helyesen következtette ezt Kerkapoly tisztelt képviselő ur; mert midőn ezen törvényjavaslat, a mely fölött az emiitett bizottság véleményét adta, a törvényhozás által tárgyaltatott: ezen szó nemcsak ott fordul elő a jelentésben, hanem közkézen forgott a tisztelt képviselő urak közt, és ha a tisztelt képviselő urak közül valamenyiknek aggodalma vagy kételye volt a társulat, respective az igazgató-tanács jogos léte fölött: akkor, nézetem szerint ezen törvényjavaslatot meg nem szavazhatta volna; mert kivel folytattattak az alkudozások? kinek számára adatott az engedély-okmány? kinek számára szavaztatott meg a törvényjavaslat? Nem másnak számára, mint az azon társulat képviselő igazgató-tanácsa számára. Ha tehát a tisztelt házban a képviselő urak közül akárkinek kételye volt az iránt, hogy ezen igazgató-tanács jogos-e és törvényes-e? akkor e törvényjavaslatot nem lehetett volna megszavazni. Én részemről Simonyi Ernő képviselő ur ezen módositványát azért sem fogadhatom el, mert noha nem vagyok nagy stylista és logikus, de még sem tartom helyesnek, hogy ezen 17 millió forint adassék kölcsön a vasútnak. Vasútnak kölcsön adni nem lehet, hanem lehet valakinek adni, ki a vasutat kezeli. Tehát, ha a képviselő ur más szót ajánlana,, azt talán elfogadhatnám, de ezt nem. Különben nem hallgathatom el, hogy én a társaságot teljes meggyőződéssel jogosan létezőnek tartom.