Képviselőházi napló, 1872. IX. kötet • 1874. január 17–april 20.
Ülésnapok - 1872-199
199. országos ülés február 1. 1874. 129 A kormány fölügyeleti joga egyenesen meg van határozva, ki van mondva az 1840: XVIII. törvényczikkben, hogy az aláírások a közhatóságok fölügyelete alatt történjenek, hogy a kormánynak az alapszabályok előre beterjesztessenek és hogy a váltótörvényszéknél a heczikkelyezés megtörténjék. Ez által a törvény meg akarta óvni a részvényeseket azon lehetőségtől, hogy lelkiismeretlen emberek által kifosztassanak. Azonban a kormány fölügyeleti joga positive is meg van határozva az engedély-okmány 28. §-ában. Ebben többek közt az mondatik, hogy „a kormánynak joga van a részéről kiküldött közeg által az ügyvitelt megvizsgálni." A §. azon részét, mely az állam érdekeinek fölügyeletére vonatkozik, nem olvasom föl, mert azt úgyis elismeri a kormány. Továbbá mondatik a 4-ik kikezdésben: „a kormány gondoskodni fog. hogy az ügyvitel fölügyelete gazdasági tekintetben oly módon gyakoroltassák, hogy az évi számadás előterjesztésénél rendszerint csakis a számtételek fölülvizsgálata szükségeltessék." A kormány tehát fölügyel arra, hogy az ügyvitel számadásai megvizsgáltassanak, és a részvényesek számára ne maradjon egyéb hátra, mint a számtételek fölülvizsgálata. Azonfölül a kormány fölügyeleti joga még azon alapszabályokban is, melyeket én különben érvényteleneknek és a fönálló törvényekkel szemben semmit sem érőknek tekintek, meg van állapítva. És itt azon különös körülményre vagyok bátor a tisztelt ház figyelmét fölbivni, hogy az alapszabályokat tervező s a kormánynak beterjesztő Waring Károly vállalkozó igenis csak oda kivánta szorítani a kormány fölügyeletét alapszabályiig, a mennyiben az állam érdekei és a törvény átalános rendelkezései azt kötelességévé teszik ; hanem a kormány maga szükségesnek látta ezt a 79. §-ban sokkal világosabban körülírni. S ha méltóztatnak a tisztelt képviselő urak a képviselőház irodájában letett okmányok közt megtekinteni azon alapszabály-tervezetet, mely Waring Károly által beterjesztetett: azt fogják találni, hogy ezen 79. §. eredetileg csak az első alineából állott, többi részei pedig a ministeriumban vörös tintával hozzáirattak, mint a kormány által tett módositványok. A kormány tehát, mikor ezen alapszabályokat átvizsgálta, azon meggyőződésben volt, hogy a társaság szempontjából is tartozik az ellenőrzést gyakorolni. Arra nézve tehát, hogy a kormánynak nemcsak joga, de kötelessége is volt az ellenőrzést gyakorolni: kétség nem lehet. Azonban a kormány elmulasztotta ezen jogának gyakorlását és hogy egész eljárásának, melyet eddig gyengén festettem, mily gyümölcse lett, azt elképzelhetni. A pénz elkelt, elköltetett, mielőtt a pályának még fele is ki lett volna épitve. A vállalkozók, midőn a pénz már fogyatékán volt, és midőn a mint a jelentésekből kitetszik, már tökéletesen világos volt mindenki előtt az, hogy a megKÉPV. H. NAPLÓ. 18". IX. KÖTET. lévő pénzből a pályának hátralévő részét kiépiteni semmiképen nem lehet: mindenféle ürügyeket, többé vagy kevésbé alapos okot keresve, összevesztek a társasággal, összevesztek az igazgatd-tanácscsal, és végre megszavaztattak maguknak még 800.000 frt kárpótlást azért, hogy jól megcsalták a társaságot és azután — elmentek.. . Abiit. evasit, erupit. Most tudja Isten, hol vannak. A kormány pedig ebbe is beleegyezett, a kormány ebbe is belenyugodott, noha jól tudta, hogy azon emberek csaltak, hogy csalási szándékkal szerződtek. Hogy ilyen emberek azután szabadon elmenjenek, sőt még kárpótlást is kapjanak: az hallatlan. A pénz — mondom — elköltetett. Nem fogom most az ügy különféle részleteit fölsorolni, nem fogom taglalni egyes fázisait, melyeken e vasut-vállalat keresztülment. Annyi bizonyos, hogy a ki ezen okmányokat áttanulmányozza : azt fogja találni, hogy a kormány igen sok tekintetben mulasztást követett el. (Zaj. Az elnök csönget) Nem akarom a kormány mulasztásait egyenkint elősorolni, mert az igen hosszura fogna terjedni. Bizonyos az, hogy a kormány különösen a technikai részt illetőleg igen súlyos mulasztásokkal terheltetik ugy a volt vállalkozók, mint azoknak helyébe lépett úgynevezett igazgató-tanács memorandumában. A vállalkozók körül-belől 6 millió forint kárpótlást kivannak a, kormánytól azon hibákért, melyeket a kormány elkövetett, vagy melyeket rendeleteivel a vállalkozóknak okozott. Most ugyanezen követelések ugyanazon igazgató-tanács memorandumában, mely a napokban a képviselőház elé terjesztetett, 9 millió forintra vannak becsülve. Az igaz, hogy oly mulasztások észlelhetők itt, melyek valóban megfoghatatlanok; (Nagy zaj) épen annyira megfoghatatlanok, mint a milyen megfoghatatlan az, hogy midőn egy ország kormányférfiai ellenében a legsúlyosabb vádak emeltetnek egy parlamentben : akkor a szóló nem képes magának öt percznyi csendet eszközölni. (Nagy zaj. Fölkiáltások : Ez már visszaélés! Ezt nem tűrjük! Tessék ezt saját lapjában elmondani. Mozgás a szélső bal oldalon.) Elnök % Engedje meg a tisztelt képviselő ur kijelentenem azt. hogy valahányszor a házban oly zajt hallok, mely lehetetlenné teszi azt. hogy a ki a szónokot kész meghallgatni, azt hallhassa: akkor mindig fölszólalok, hogy az lehetővé tétessék. (Helyeslés.) De bocsásson meg a képviselő ur, ha valaki 4 óráig veszi igénybe a ház türelmét. . . . (Zajos helyeslések. Mozgás a szélső bal oldalon.) akkor én nem tudok rá esetet, hogy a ház valaha még annyi figyelmet tanúsított volna szónok iránt, mint épen most, Simonyi Ernő: Engedelmet kérek, tisztelt ház, én senkinek türelmét kínpadra vonni nem akarom. (Fölkiáltások: Látszik! a jobboldalon) Én igen örvendenék, ha a kormány eljárása nem adott volna kezembe 17