Képviselőházi napló, 1872. VIII. kötet • 1873. november 8–deczember 31.

Ülésnapok - 1872-187

187. országos ülés deczemlíer 21. 1873. 355 vaslat 2-ik szakaszának 5. sorában „meghosszabbo­dása" szó helyett , meghosszabbítása * szót java­solja tétetni ; ugyanezen szakasz 6. és 7. soraiban foglalt „törvénybe igtattatnak" szavakat pedig ki­töröltetni véleményezi, miután a bizottság nem tartja szükségesnek azt, hogy ily szerződés, mely csakugyan nem vonatkozik az eredeti szerződésnek valami nagyon lényeges pontjára: szószerint vétes­sék be a törvénybe, és elégnek tartja azt, hogy a szerződés, mely bemutattatok a törvényjavaslattal együtt, helybenhagyást nyer. Elnök: Elfogadja a tisztelt ház? (Elfogad­juk!) Tehát a központi bizottság javaslata szerint fogadtatik el. Huszár Imre jegyző (olvassa a 3., 4. és 5. %-ohat.) Széll Kálmán előadó: A központi bizottságnak nincsen észrevétele. Elnök : így tehát változatlanul elfogadtatnak. E szerint tehát a gömöri iparvasutak költség­többletének födözéséről szóló törvényjavaslat ugy átalánosságban, mint részleteiben elfogadtatván, a holnapi ülésben fog harmadszor fölolvastatni. Következik a napirend második tárgya, vagyis az 1874-iki államköltségvetési törvényjavaslatnak tárgyalása. Széll Kálmán előadói Tisztelt ház! Talán fölolvasottnak méltóztatnak tekinteni a tör­vényjavaslatot, s az erre vonatkozó jelentést? (Jgenl) Elnök: Tehát fölolvasottnak tekintetnek. Széll Kálmán előadó: Igen röviden, csak pár szóval kívánom ezen jelentést kisérni, a melyben a központi bizottság az állandó pénzügyi bizottság által előterjesztett költségvetési törvény­javaslatot a tisztelt háznak elfogadásra ajánlja. Hosszasabb előterjesztést tenni a magam részé­ről sem szükségesnek, sem czélszerünek nem tar­tok. Tiz nap alatt letelik az 1873-ik évre meg­szavazott költségvetési törvény érvénye; tiz nap alatt tehát, hacsak újból fölhatalmazással nem akar­juk az újévet megkezdeni: a költségvetésnek tör­vénynyé kell válnia; pedig annak még az ország­gyűlés másik házának tárgyalásán is keresztül kell haladnia. Már ezen tekintet is arra kényszerit en­gem, hogy lehetőleg rövid legyek, midőn a költség­vetési törvényt elfogadásra ajánlom. De különben is, tisztelt ház, meghozott hatá­rozatoknak, a költségvetés izenként megállapított tételeinek elősorolásáról van csak szó akkor, midőn ezen törvényjavaslat átalánosságban a részletes tár­gyalás alapjául elfogadtatik, a részletek nem változ­tathatók többé; mind meg vannak szavazva végér­vényesen, és igy az egész is változatlanul elfoga­dandó. De, tisztelt ház, ennél sokkal fontosabb egy másik tekintet. Kétségtelen az, hogy egy évi költ­ségvetés egyes tételeinek bármily szempontból való megbirálása és bármiként történt megszavazása a helyzeten nem változtat semmit; sőt egy egész évi költségvetésnek bármily összegekben való megállapí­tása, csak apró eszközt képez azon bajok nagysá­gához képest, melyekből mindenekelőtt és első sor­ban a kibontakozást keresnünk kell. Ha a helyzetről újra és mindég újra beszé­lünk is: ez nem fog bennünket a helyzetből kive­zetni. Meg is kell mielőbb tenni a lépéseket arra, hogy a kibontakozás tettleg lehetővé váljék. A be­szédből, a szavakból a költségvetés tárgyalását ille­tőleg csakugyan bőven kijutott a háznak ezen év folyamában. Nem tartok szükségesnek e részben mást fölemliteni, mint azt, hogy január elsejétől egész a nyári szünetelésig tartott a ház 104 ülést, s ezen 104 ülés közt csak 26 volt olyan, melyben költségvetés nem tárgyaltatott vaia. Tárgyalta a ház az 1873-iki és az 1874-iki költségvetést. Mióta pedig a ház ismét fölvette ülésezéseit: nem történt egyéb, mint a kölcsön és a költségvetés tárgyalása, egyszóval oly dolgok fölötti tanácskozás, melyek az államköltségvetéssel összefüggnek. Azt hiszem tebát, tisztelt ház, hogy mindenekelőtt az égető szükség az, hogy a cselekvés terére lépjünk. Erre szolgál a pénzügyi bizottság azon javaslata, melyet a köz­ponti bizottság is egyhangúlag elfogadott, és mely, midőn a parlamentalismus elveit és a parlamentalis tekinteteket megóvni iparkodik, a bizottság nézete szerint alkalmas leend arra, hogy a mindnyájunk által óhajtott czél biztosítására a szükséges lépések megtétessenek. E javaslattal a bizottság adott igéretét beváltja. Ezen az utón kell kezdeményezni az ország pénz­ügyeinek rendezését. A költségvetésnek semmiféle átvizsgálása sem fogja a kivánt czélt: az államház­tartás egyensúlyának helyreállítását biztosítani. Gyö­keres intézkedések, gyökeres reformok szükségesek, hogy a ház, a kormánynyal, egyetértőleg minél előbb megtehesse a kezdeményező lépéseket minden irány­ban. Erre szolgál azon javaslat, melyet ezennel ugy a pénzügyi, mint a központi bizottság nevében a tisztelt háznak elfogadásra ajánlok. (Helyeslés,) Tisza Kálmán: Egy kérdést vagyok bátor tenni, mielőtt szólanék. Ugy lehetett érteni, — meglehet a nagy zaj miatt nem haliam jól, — mintha az előadó ur egyszeri szavazástól tenné függővé az egész budget sorsát ugy, mint a pro­ponált 2l-es bizottság kiküldetésére vonatkozó in­dítványt is, a mi, azt gondolom, nem volna helyes; mert azt hiszem, előbb kell tárgyalni a törvényja­vaslatot, mint a 2l-es bizottság iránti javaslatot, annál inkább, mert a fölött eltérők lehetvén a néze­tek, ennek előzetes discussioja folytán eleshetnék a budget-törvényjavaslat megszavazása. (Helyeslés.) 45*

Next

/
Oldalképek
Tartalom