Képviselőházi napló, 1872. VIII. kötet • 1873. november 8–deczember 31.

Ülésnapok - 1872-182

262 182. országos ülés deczeiuber 16. 1873. lás alapjául még nem involválja azt, hogy az által, hogy mi azt elfogadjuk, egyszersmind bizalmi nyi­latkozatot teszünk a kormány irányában : mert ez sem a bizalommal, sem a bizalmatlansággal össze­köttetésben nincs; mert a bizalmi kérdésről csak e törvény alkalmazásakor, az ugynevezett apropriatio­nál lesz szó, — mondom ez okoknál fogva a je­lentést a részletes tárgyalás alapjául elfogadom. Igaz, hogy azon tételekben, melyeket az or­szággyűlés állapit meg : nagyobb megtakarítás alig reményelhető; de vannak azon kivül kiadások, melyekben csakugyan lenne eszközölhető megtakarí­tás. Ezek az ugynevezett közösügyi költségek. Nem képzelhetem, hogy midőn az ország még a szükséges kiadásokat is megvonja magától és csak a legszükségesebbekre szorítkozik : akkor a közös­ügyi kiadások, egész mennyiségökben és nagysá­gukban föntartassanak, hogy azon kiadások, melyek közül a rendes 100, a rendkívüli 10 millió, válto­zatlanul megmaradjanak. Mi a közös külügyministeriumot illeti, ott meg­vallom én sem tartok nagy összegeket megtakarit­hatóknak. Hanem a közös pénzügyekben és a közös hadügyben csak ugyan lehetne megtakarításokat esz­közölni. Őszintén óhajtom, hogy azon két államnak, mely a monarchiát képezi, a magyar államnak és az osztrák államnak legyen egy-egy erős hadserege, melyek ő felsége egységes vezérlete alatt kölcsönö­sen legyenek képesek megvédeni mindkét állam te­rületét és kölcsönösen és közösen legyenek képesek megvédeni ő felségének a magyar királynak és az osztrák császárnak mindkét trónját. De épen azért, mert ezt óhajtom: egyszersmind a legszigorúbb ta­karékosságot kell kívánom a magyar állam háztar­tásban és pedig azért ; mert én azt hiszem, hogy csak egy, rendes pénzviszonyokkal rendelkező állam képes föntartani nagy hadsereget: mert egy állam, mely pénzügyileg és anyagilag ki van merülve, mind háborút sikerrel vinni, mind az országot vé­deni képtelen. Én azt hiszem, hogy a közös költségekben megta­karítás volna eszközölhető anélkül, hogy a fönn­álló törvények legkevésbé csonkitassanak, vagy megváltoztattassanak ; sőt kimondom őszintén, hogy az 1867. évi XII törvényczikk keretén belül is volna eszközölhető és pedig akként, hogy a magyar kor­mány érintkezésbe tenné magát az osztrák kor­mánynyal, és figyelmeztetné országunknak nem ked­vező anyagi helyzetére és rábírná, hogy azon par­lamentben, melyben a szomszéd kormánynak min­denesetre többséggel kell bírnia, (keresztülvigye a megtakarítást, Nem kívánom én azt, hogy önök a tisztelt jobb oldal, e tekintetben nyilatkozzanak; de meg va­gyok győződve, hogy ezt önök is őszintén óhajtják és elvárják a kormánytól, hogy ezen lépéseket meg­tegye, melyek mindenesetre kell, hogy bizonyos ildo­mossággal megtétessenek; de alig hiszem, hogy e jelen kormány, melynek, a maga föntartása végett más gondjai vannak, ezen fontos lépést megtegye. Nem elég tisztelt ház! kimondanunk, hogy elis­merjük a hibákat, hanem ki kell jelölni a helyes irányt és követni is azt. Nincs többé hét évünk, hogy azon sebeket meggyógyítsuk, melyeket hét év alatt az ország testén ütöttünk. Alig van azok gyó­gyítására hét hónapunk, mert ezen hét hó alatt kell eszközölni azt, hogy 1875-ben az államház­tartásban az egyensúly helyreállitva legyen, mert azon kölcsönt, mely az országgyűlés által legköze­lebb megszavaztatott: Magyarország nem mint állam nyerte, hanem nyerte azt Magyarország mint föld­bitokos. Magyarországnak mint államnak ez idő szerint hitele nincsen, mint birtokosnak pedig hi­tele e kölcsönnel ki van merítve, s így ha az állam­tartásban az egyensúlyt nem állítjuk helyre: akkor csakugyan a végbomlás fog bekövetkezni. Ha továbbra is folytatjuk a mostani irányt, ha nem ragadtatik ki az ország mostani helyzetéből, mit fog mondani a világ? Azt fogja mondani, hogy azon Magyarország, mely ezer éven át vitézséggel és bölcsességgel föntudta magát tartani, rövid hét év alatt, midőn alkotmányosan kormányoztatott, és midőn ez helyes külügyi politika következtében, mely megmentett bennünket minden helytelen beavat­kozástól és minden megtámadástól a legnagyobb bé­kében élt és hozzá még jó évei is voltak, alkot­mányos kormány mellett mondom: mégis oda jutott, hogy most anyagilag fog összeroskadni. De mit fog mondani az ország, mely mindenesetre köve­telheti az országgyűléstől, hogy gondoskodjék arról, hogy a jelen helyzetből kiragadtassék ? Én azért tisztelt ház! egész tisztelettel, de ko­molyan fölkérem önöket, a tisztelt többséget, hogy vagy lépjenek föl erélyesen s tömörüljenek, lépjenek az üdvös reformok terére, alakítsanak egy erős kor­mányt, mely biztos kézzel intézze az ország ügyeit, vagy ha ez nem volna lehetséges: akkor organi­sálják, szervezzék pártjukat újból, küszöböljék k az akadályokat, amelyek e pártban netalán léteznek. Ne féljenek attól, hogy ez esetben többségben nem fognak lenni, mert önök jól ismerik, s én sem aka­rom kétségbe vonni, azon vonzó erőt, amelyet a többség mindig gyakorol a hozzá közeledőkre. Hanem ha önök nem birnak sem erélyesen föllépni és egy erős kormányt, mely javulást eszközölhetne, előállí­tani, sem újraszervezni nem tudják pártjukat: akkor őszintén kimondom, nincs egyéb hátra, minthogy abdikáljanak és mondják azt, hogy ,többségünk van ugyan, de kormányozni nem tudunk." (Élénk tetszés bal felől.) Pauler Tivadar igazságügymi­nister: Tisztelt ház! (Halljuk!) Az előttem szó-

Next

/
Oldalképek
Tartalom