Képviselőházi napló, 1872. VIII. kötet • 1873. november 8–deczember 31.
Ülésnapok - 1872-178
178. országos ülés belkezelésében, az állam hivatalos nyelvét használván, feleljenek meg e részben is a törvény kívánalmának. Oly értelmezést adván tehát a törvénynek, aminőnél mást adnom nem is lehetett, kijelentettem, hogy ama tisztviselőknek, kik az állam hivatalos nyelvét még nem értik: nem az a föladatuk, hogy folyton, örökké kivételt képezzenek; hanem meghag3 r tam, hogy igyekezzenek elsajátítani az állam hivatalos nyelvét, és igy ama helyzetbe jutni, hogy e részben is megfeleljenek a törvény kívánalmának. Ez volt czélja, ez volt iránya rendeletemnek(Élénk helyeslés.) Elnök: Nem jelentkezvén senki a szólásra, a tanácskozást befejezettnek nyilvánítom. Mielőtt azonban a szavazás megtörténnék, miután egy képviselő ur részéről fölszólalás történt, hogy a három kérvény külön bocsáttassák szavazás alá: ezúttal csak Zarándmegyének a román nyelv használata érdekében beadott kérvénye fölött fog történni a szavazás, és pedig a kérvényi bizottság javaslatának záradéka jő szavazás alá. Molnár Antal előadó: A záradék így szól: a kérvény visszavehetés czéljából a ház irattárába tétetik. Elnök: Kérem az ellen-inditványt is fölolvastatni. Wächter Frigyes jegyző (olvassa Cozma Parthén indítványát, mely igy szól :) ., Az 1868. évi XLIV. törvényezikk 5. §-a átmeneti intézkedést nem tartalmazván: utasittatik a belügyminister, hogy a nem magyar nemzetiségek nyelvei törvényes gyakorlatát föntartsa. Elnök: Fölhívom azon képviselő urakat, kik a kérvényi bizottság javaslatát fogadják el, méltóztassanak fölállani; (Megtörténik.) a többség a kérvényi bizottság javaslatát fogadja el. Most következik Zarándmegyének kérvénye, a román föliratú pecsét használatára nézve. Babes Vincze: Tisztelt ház! Ugy vélem, hogy a központi bizottság tévedésből tette ide, hogy román köriratu pecsétek használhatását kérik; de amint én értesülve vagyok, e kérvényben nem erről van szó; hanem arról, hogy egy régi latin köriratu pecsétnyomót használhassanak. Várady Gábor: Tisztelt ház! Én, a házszabályokra hivatkozva, szólalok föl. (Ralijuk!) E tárgy, tisztelt ház. meg lön vitatva, mert mind a három kérvény együtt tárgyaltatott. (Fölkiáltásök: Ugy van!) Joga volt ugyan az illető képviselő urnák követelni, hogy mindegyik külön bocsáttassák szavazásra; de nincs joga követelni azt, ha már egyszer együtt tárgyaltatott: külön is tárgyaltassék. (Helyeslés.) íleczKtilH'i- fi. 1873. 215 Molnár Antal előadó : Tisztelt ház ! Ezen kérvényben egyszerűen az illetők azt kérvényezik, hogy engedtessék meg nekik egy .nem-magyar" köriratu pecsét használása, s igy csakugyan tévedésből jött ide, hogy román köriratu pecsétek használhatását kérik. A mostani fölszólalás után nem tudom: vajon a kérdést újra fogjuk-e tárgyalni vagy sem? K&íses Vincze: Tisztelt ház! (Fölkiáltásök : Nem lehet hozzászólni!) Elnök: Kérem a képviselő urat, a tárgy érdeméhez kíván-e szólani vagy sem? Babes Vincze: A tárgy érdeméhez kívánok szólani. Elnök : Először azt méltóztatott kérni, hogy egyenként bocsáttassák szavazásra, s ez meg is történt ; azonban minthogy mind a három kérvényre fölolvastatott a kérvényi bizottságnak javaslata, s a fölszólalt képviselő urak kiterjeszkedtek mind a háromra: nincs joga a képviselő urnák hozzászólani. (Helyeslés.) Babes Vincze: ügy értettem, (Fölkiáltások : Nem lehet! Nincs joga szólani!) hogy a tisztelt elnök ur világosan kimondotta, hogy a szavazás egyenként történik a kérvényekre. (Fölkiáltásök : A szavazás, ele nem a tárgyalás!) Én azt hiszem, hogy itt tévedés forog főn; mert, habár igaz hogy a kérvényi bizottság mind a három kérvényre nézve tette meg indítványát; de a mi részünkről mindjárt a tárgyalás elején kívántatott, hogy a három kérvény külön tárgyaltassék; (Fölkiáltások: Nem. lehet!) mert bennök külön három dologról van sző, s nekünk külön három ellen-inditványnuk van; ha pedig méltóztatnak parancsolni, föl fogom olvasni a gyorsírók jegyzetét, amelyből meggy61 ződhetnek, hogy csak az egyik kérvényt tárgyaltuk. (Fölkiáltásök: Szavazzunk!) Elnök: Még egyszer figyelmeztetem a képviselő urat, hogy a szavazásra a kérvényi bizottságnak csakis Zarándmegye azon kérvényére vonatkozó javaslatát bocsátottam, amelyben a román nyelv használhatását kérvényezik. Azonban kétségtelen az, hogy a képviselő urak beszédeikben mind a három tárgyra kiterjeszkedtek, (Ellenmondás.) valamint hogy a kérvényi bizottságnak véleménye mind a három tárgyra vonatkozik. (Helyeslés.) Hodossiu József: Tisztelt ház! Az én tudtommal egyik képviselő sem beszélt pecsétekről, valamint egyik sem beszélt Fogarasvidékének kérvényéről. Minden képviselő, aki nyilatkozott, csak az első kérvény tárgyának meritumába bocsátkozott, tudniillik a román nyelv használhatásába; tehát azon kérvényeket, amelyekről nem történtek nyilatkozatok : nem lehet uj tárgyalás nélkül szavazásra bocsátani. Igaz, hogy a kérvényi bizottságnak véleménye mind a három kérvényre kiterjed; de előre