Képviselőházi napló, 1872. VIII. kötet • 1873. november 8–deczember 31.

Ülésnapok - 1872-171

171. országos ülés november 2G. 18 73. 117 rint szokatlan volt u magyar szó, de miről én nem tehetek. Miután a határőrvidék polgárosításának meg­sfirgetésében a kormány is közreműködött: elvár­hatja talán ezen vidék első képviselőjétől, hogy egy általa oly fontosnak, oly rendkívüli fontosnak nyilvánított kérdésben mellette szavazzon. Más­részt azonban más kérdés az, hogy mikép ment véghez ezen polgárosítás, amelyről (Fölkiállások: Nem ez van a napirenden! Halljuk \) miután nincs napirenden ezen kérdés, nem szólhatok; hanem más alkalommal leszek szerencsés hozzászólani. (Helyeslés.) Most csak egy megjegyzéssel szeretnék menekülni a háladatlanság bélyegétől, s ez az, hogy azon módozatok, azon záradékok, amelyekkel a polgá­rosítás járt: ugy tüntették azt föl az ottani nép előtt,mint­ha az nem az anyaország ajándéka lenne, az alkot­mányos szabadság visszanyerése, hanem mint egy kölcsönt, amelyből egyelőre leszámítanak minden lehető kamatot és provisiot, mig végre vissza kel­lene mind fizetni, ugy körülbelől, mint a jelenlegi kölcsönnél. Ezek előre bocsátása után áttérek magára a tárgyra. Amikor, tisztelt ház! megválasztattam, választóim egy dallal kisértek ki a városból, a amelynek refrainje körülbelől ez: „Menj föl kirá­lyunkhoz és mond meg neki, hogy Bácskának nincs vetőmagja." Mikor ezután értesültem a kormány szán­dékáról e kölcsönre nézve: azt hittem, arról van szó, hogy az országos bajon segítve legyen. Most azonban azt kell olvasnom, hogy ezen köl­csön vasutakra, csatornákra és kikötőkre van szán­va. Időközben azonban csakugyan mégis beadott a kormány egy törvényjavaslatot az iuség tárgyában is. De én azonkívül, hogy azokat nem tartom ele­gendőnek: még azon meggyőződésben is vagyok, hogy ezen kölcsön az inség enyhitését gátolja. A kérdés az: vajon múlhatatlanul szükséges-e ezen kölcsön ezen czélokra vagy sem? Véleményemet, mely a törvényjavaslat el nem fogadására irányul, nem fogom pénzügyi szempontból fejtegetni. Azok után, amik már itt elmondattak, ezt tenni annyit je­lentene, mint a baglyokat Athénébe vinni; hanem most csak egy átalános politikai megjegyzésre szo­rítkozom. Tisztelt ház! Ha egy, főleg alakulásban lévő ország, és lcgfőkép egy nem egészen független or­szág oly terjedelmes, oly nagyszerű építkezésekhez fog, oly rohamosan — hogy ne mondjam lázasan: — akkor mindenekelőtt tisztában kell lennie az iránt, hogy kinek építi azokat. Mindenekelőtt biztosítva kell lennie az iránt, hogy necsak a jelen, hanem a jövő nemzedék is, mert leginkább ezekre háram­lik a kölcsön terhe, élvezhesse azokat a nemzet államisága és mindinkábbi fejlődésének tartama miatt; tehát, hogy a jövő nemzedék élvezhesse azokat, nemcsak mint kosmopolitikus, mint világpol­gár, hanem mint egy alkotmányos Magyarország polgára; én pedig ennek garantiáit az eddig kö­vetett politika mellett átalában nem látom, és most kevésbbé, mint valaha. Mit akarnak ezen sok sürgős garantirozott vasúttal. Föl akarják tárni az országot a világ­culturának; el akarják sajátítani az ország számára ezen culturát ?! Ez nagyon szép dolog; de hátha az a cultura, nem az átalános világ culturája, hanem bizonyos szomszéd hódító, a nemzeti jelleget megsemmi­sítő cultura nem hagyná magát elsajátítani; hanem ellenkezőleg elsajátítja magának az országot és nemzetet? Hiszen, tisztelt ház! a közösügyek előtt ténylegesen, annakutána pedig törvényesen oly sok idegen culturanyag hozatott be az országba, hogy már érezhető, hogy a nemzeti gyomor azt meg­emészteni képtelen. Hogy pedig valaki indigestióját avval gyógyíthatja, hogy még többet eszik: azt nem értem. Nem mondom, hogy chinai falat kell építeni a világcultura ellen; hanem az oly dolgot, me­lyeknek csak ezen értelme lehet, hogy az ország oly szégyenteljes kölcsönbe bocsátkozzék, azt áta­lában nem értem. Nem tudom, örülni keljen-e vagy nem, hogy ezen eszmével a pénzügyminister is egyetérteni lát­szott, miután azt méltóztatott mondani, hogy ezen kinos helyzetnek, az országos hitel apadásának fő oka az a lázas tevékenység, melyet mi mostanáig kifejtettünk. Én azt nem hihetem, hogy a tevékenység már magánál fogva oka lehet annak ; hanem csak akkor, ha ennek azon értelme van, melyet előbb érintettem. Ha tehát az országnak takarékossági szem­pontból le kell mondani bizonyos kedves eszmékről, — nem tudom miket hangoztatott e tekintetben Sennyey báró képviselő ur: akkor legközelebbi teendő az, hogy lemondjon azon lázas tevékenységről ezen irányban. Csak azt akartam constatálni, hogy e kínos helyzet oka nem rejlik sem az időközben beállott mostoha viszonyokban, mint azt a központi bizottság előadója mondta; sem a pénzügyi rósz kezelés, sem átalában a pénzügyi politikában: hanem, hogy ezen előttünk fekvő törvényjavaslat egy rozsdás karika mindazon politikai önámitások lánczolatában, hogy az prózai devouementja azon drámának, mely oly költőiesen, oly pompásan a koronázási halmon kezdődött. Ezen drámában a katastrófának okvetlenül be kell állani. Én azt a katastrophát már drámai szempontból sem szeretném praecipitálni, mert még nem fejlett ki kellőképen és azért, s mert nem szeretném prae-

Next

/
Oldalképek
Tartalom