Képviselőházi napló, 1872. VIII. kötet • 1873. november 8–deczember 31.
Ülésnapok - 1872-171
102 171. országos ölés november 26. 1873. szükségéről és czélszerüségéről csak ugy, mint én, át vannak hatva, kívánom megemlíteni, miszerint ne méltóztassanak figyelmen kivül hagyni, hogy rohamos, a kornak megfelelő bámulást és gyakran tiszteletet gerjesztő haladás, mint például nálunk 1848-ban történt : ez nagyobb események szüleménye, mely, fájdalom, majdnem minden ilyes alkalommal polgárvérrel vásárolt diadal, az eredményt pedig nem ez biztosítja, hanem az erők összetartása és az akarat együttes törekvése a kitűzött czél felé. Nálunk több évi egyetértés, összetartás szülte csekély változással azon eredményt, amelyért 1848-ban sok hős vérét, sok hü polgár vagyonát áldozta. A diadalmaskodó politikának babéra örökké viruljon azon államférfiú halántékán, aki e bölcs politikát akkor tűzte ki zászlójára, amidőn bágyadtan az ország egyesei, hol fegyvertől várták a gyógyulást, hol csüggedve reményt vesztettek. És mindebből következtetem, hogy óriási haladást alkotmányunk mellett nem csupán a kormány kezdeményezésétől várhatunk; hanem várhatjuk az erők összetartásától és tömörülésétől: várhatjuk azon összetartástól, mely egyedül képes Európa bámulatát magára vonni; várhatjuk azon összetartástól, mely hazánkat már többizben a nagyok sorába sorolta. Midőn tehát összetartást méltányos alapokon tartok kívánatosnak, midőn csekély szavakkal küzdeni kezdek átalános megelégedésért, amit egyetértés nélkül mindég csak részben fogunk elérni, és amikor hivatkozom Spanyolországra: nem cselekszem hogy e vérben áztatott szegény ország egyeseit, a bálványozó divatos eszményekért hibáztassam, mert ez, mondhatnám, ízlés dolga. Amely nemzet megtudja emésztem, az meg nem ful rajta,; de hogy a hazaszeretet eszményeknek az összetartás elvét áldozza : ez oly visszarettentő példa, melyet figyelmen kivül hagyni nem lehet. Tisztelt ház! Méltóztassék elnézéssel meghallgatni, ha kötelességet vélek teljesíteni, amidőn elmondom, hogy meggyőződésem az, miszerint egy ország csak akkor lehet boldog: ha a pártok azon erőt és azon nagyságot elvesztik, amely egymás tevékenységét oly annyira ellensúlyozza, hogy minden haladás lehetetlenné válik. Még pénzügyi helyzetünk javulását sem várhatjuk egyesek tevékenységétől, hanem a kiválóbb erők tömörülése eredményezhet egy szebb, egy jobb jövőt. Látjuk majdnem naponta, hogy a pénz maga is csak egyesitett erővel képes nagyobb eredményeket létesíteni, és így az emberi erőnek legnemesebb törekvése is csak a szétágazó elemek egyesülése által képes nagy föladatának megfelelni. Más czélunk tehát nem lehet, minthogy párttöredékek által az egyesülés elé gördített akadályokat folyton egyengessük. Ezt kívánom, és ezt várom a kormány és honatyáink bölcseségétől; mert minden ország, de köfö»nösen hazánk erejét, nem egyedül a véderőben ke*resem, hanem hatalmát s jövendő nagyságát taka^ rékosság és a létező közjogi alapon, a nemzet öszszetartása által hiszem megállapíthatónak. De legyen bárhogy, erősítem, hogy ha Biíndnyájan az eddigi államháztartás elveivel szakítva kérlelhetetlen szigorral, a takarékosság elveit keresztülvinni elég önmegtagadással birunk : utóvégre is sikerülend államháztartásunkban az egyensúlyt helyreállítani. Végre pedig egész őszinteséggel kijeleatenij az előttünk fekvő törvényjavaslatot sem bizalmi, sem pártkérdésnek nem tekintvén, én a bármely pártból, vagy pártárnyalatból netalán bármikor alakulható kormányt azon helyzetbe kívánom helyezni, hogy a kormányzást az ország hitelének és becsületének csökkenése nélkül, melyre a fősúlyt fektetem, folytathassa. Tehát ezen kényszer-helyzetnek engedve, és csakis ennek engedve, az előttünk fekvő törvényjavaslatot az átalános tárgyalás alapjául elfogadni kötelességemnek tartom. Móricz Pál: Tisztelt ház! (Halljuk!) Midőn tisztelt barátommal, Kiss Lajos képviselő urraL szükségét láttam a pénzügyi bizottságban külön-véleményt beterjeszteni: mi is meg voltunk győződve azon nehéz körülmény felől, melyek hazánk pénzügyiéit jelenleg érintik, a kibontakozásra szívesen is nyujtandunk segédkezet. S hogy ha még sem fogadjuk el a kölcsönt: teszszük ezt azért, mert azt hiszszük, hogy a kibontakozásnak nem ez egyedül útja; hanem a sikeres kibontakozásnak ez talán gátló akadálya lehet. Sennyey Pál tisztelt képviselő ur, tegnapi beszédében fölhozta, hogy coneret tervekkel nem szolgálunk. Erre tisztelt barátom, Simonyi Ernő, igen helyesen megfelelt, és így nekem e tekintetben kevés mondani valóm van. Coneret terveket mi csak ugy adhattunk volna, ha előbb egy nagyobb bankkal vagy egyes bankárházakkal tractatusba ereszkedtünk volna; ha megkérdeztük volna, minő föltételek alatt akar Magyarországnak kölcsönt adni. De egyes képviselőtől oly szerepet követelni, hogy menjen a nagy bankokhoz vagy bankárokhoz, és Magyarország államügyei fölött egyezkedésbe bocsátkozzék : egyátalában nem lehet; mert ez valósággal nevetséges dolog lenne; hanem, ha az ország bizalmával és a többségével bennünket megtisztel, s ha a fejedelem pártunkkal parancsol: akkor coneret esetben és határozott tervvel előállani nem fog a párt késni é s el fogja vállalni érte a felelősségei (Helyeslés balról.) A legnagyobb akadály, tisztelt ház, az, hogy ijesztő képét tüntetik föl az insolventiának, és ez az, amit én nem hiszek. Ezt csak a bankárok találták ki, a kormány tehetetlensége kiszélesítette, és most
