Képviselőházi napló, 1872. VII. kötet • 1873. május 19–julius 2.

Ülésnapok - 1872-160

388 160. országos ülés június 80. 1873. novellák által segítsen a polgári perrendtartásnak ezen hiányain. Végül azt mondja az államtitkár ur, hogy a jelenleg követelt költséget, a 30 ezer frtot, nem tekinti annyira a bizalom, mint inkább a szükség kérdésének. Én megengedem, hogy az szükség kérdése, és nem is tiltakozom az ellen, hogy ahol szükséges kiadás kívántatik: ott az állam terheltetésével is lehetőleg megszavaztassák. De más kérdés az, hogy van-e szükség jelenleg oly kiadásra, amelynek mily mérvben és hováforditása legtávolabbról sincs indokolva. Ez csak pórhintés akar a nemzet szemébe lenni. Részemről nem szólok azokhoz, amiket Pulszky Ágost t. képviselőtársam ezelőtt 3 nappal elmondott, amely eszmék előttem nem ujak, amennyiben ugyanezen oldalról a múlt országgyűlés alatt nemcsak ezen eszmék, hanem egy ezekkel kapcsolatos határozati javaslat is jött a ház elé, mely a codificatioíiáiis bizottságnak tervszerű rendezését követelte, amely részletes kimutatását adta azon hiányoknak és szükségleteknek, melyekben a magyar igazságszolgáltatás szenved, következőleg mindenekelőtt az irányadó alapelveket akarta tanácskozás alá venni, egyszersmind megállapodást szerezni arra nézve, hogy ezen irányelvek alapján a törvényeknek kidolgozása minő bizottság által eszközöltessék. De akkor a fölszólalás, mint gyakran történik: viszhangra nem talált; ma már azon oldalról jött a fölszólalás ás ugyanazon eszmék ajánltatnak a minister figyelmébe, bárha az illető körökben nem talált egészen viszhangra ; mindazáltal egy élénk óhaj teljesedését helyezte kilátásba, hogy valahára itt az idő, komolyan és alaposan gondoskodni a munkáról. Én részemről azon beszédből és a múlt országgyűlés alatt itt ezen tárgy folytáni tanácskozásokból két meggyőződést merítettem, amely ma hangosan követeli az igazságügyminister urnák különös figyelmét. Az első meggyőződés az, hogy miután a föladat megoldásának közvetlenül az igazságügyministerium kebelében kell megindulnia, a szóban forgó codificationális bizottságnak szervezése ott kell, hogy eszközöltessék. Nem irtózom kimondani, ha ellenszenvvel fogadtatik is, nyilatkozatom, hogy mindenekelőtt az igazságügyministeriumot magát tartom ujraszervezendőnek, mert az igazságügyministerium kebelében azon időben, midőn az ezelőtt szintén 7 évvel szerveztetett: bizonyos jutalmazások, lekötelezések, kitüntetések stb. szerepeltek azon egyének beválasztásánál, kiket jelenleg az igazságügyminister, ha a legtisztább epuráíó szándéka lenne, köteles volna oly egyénekkel kicserélni, kiket az igazságügy, a codificatio érdekei megkívánnak. Készemről én. azt első föltételnek tartom hogy az igazságügylaínisterium lehetőleg elméleti és gyakorlati szak; férfiakkal, nem pedig politikai érdemekért kitüntetett egyénekkei töltessék be. Másik megyőződésem az, hogy a codificationak az igazságügyministerium kebelében egy önálló szerves közegre van szüksége. E nélkül hiában tesz a minister ígéreteket, hogy ez és ama törvényjavaslatokat mielőbb beterjeszti ; ha nincs egy ahhoz értő testülete: ugyminden kivánataink évek hosszú során át elodáztatnak anélkül hogy igazságszolgáltatásuk biztos előhaladásnak örvendhessen. Hogy egy ily közeg az igazságügyministerium kebelében kellőleg működhessék: azt természetesen elméleti és gyakorlati szakférfiakból szervezni kell, mely közeg kizárólag a rendszer és aiapelvek megállapítására, ugy az egyes művek kidolgozására lenne hivatva, egyúttal a kidolgozás mikéntje, — hogy tudniillik bizottság vagy egyes szakértők által leune-e eszközlendő, — megálaplittatnék, valamint annak tanácskozási szabályait, ügyrendjét, összeállítását stb, ugy az országgyűlés befolyását szabályozni kell. Szükséges különösen, hogy a minister, ki hivatva van az összes igazságszolgáltatás érdekében működni, élére álljon ezen közegnek. Ha ő nem teszi: akkor valamely főbb hivatalnok, például az államtitkár, de akkor az sem administrativ ügyekkel, sem semmi más Kohner-féíe dolgokkal nem foglalkozhatik, mert ha ilyenekkel foglalja el magát: akkor előhaladhat minden mellékes dolog, de a legfőbb, mi miatt oly sok jajveszékelés van Magyarországon és külföldön, a jó, gyors és olcsó igazságszolgáltatás el nem érethetik. Hogy azon irányban, melyet én e két meggyőződésem által rövid szavakban jeleztem, eddigelé semmi sem történt: azért a jelenlegi igazságügyminister urat nem vádolhatom. Ő igyekezett tájékozást szerezni magárnak, és a pénzügyi bizottság volt az, mely, látváa az 18 73-iki költségvetés tárgyalásakor azon nagy kiadásokat, melyek az igazságügyminister tárczáját terhelik, szükségesnek látta azon határozatot hozni, melyet, mivel beszédem további folyamával okszerű összeköttetésben áll. a ház figyelmének fölébresztése végett bátor leszek fölolvasni. Áz igazságügyministert t. i. fölhivandónak látta, hogy tegye tanulmánya« tárgyává igazságszolgáltatásunk jelen rendszerét, hallgassa meg a szakférfiakat, jusson mielőbb tervszerű megállapodásra azon reformokra aézve, melyek jogszolgáltatásunk terén halaszthatatlanoknak mutatkoznak, állapítsa meg azok összegét és sorrendjét, s megtévén a szükséges munkálatokat, mutassa be javaslatait a képviselőháznak. Ezek azon szavak, a amelyeknek nagy horderejét mindenekelőtt az igazságügyminister átlátta. S mit tett a minister ur? E hó 7-én több elméleti és gyakorlati szakférfiakbóL álló bizottságot hivott össze, mely bizottság a kép-