Képviselőházi napló, 1872. VII. kötet • 1873. május 19–julius 2.

Ülésnapok - 1872-159

358 159. országos ülés június 28. 1873. államra nézve legnagyobb veszélyt; de látják maguk a, fcatholikusok is vallásuk romlását; mert egy vallást sem lehetett jobban compromittálni, mint épen a katholika vallást. Ilyenkor mindig eszembe jut Bocaccio elbeszélése, hol egy franczia megnyert egy izraelitát, hogy a katholikus vallásra térjen át; az izraelita beleegyezett, de kikötötte, hogy elmegy Rómába. A franczia megijedt, hogy ha egyszer Rómát bejárta, s látta ott a tömérdek visszaélést, corruptiót : nem lesz katholikussá ; az izraelita visszatért Rómából, s kérdi tőle a franczia: ugyebár, uram, ön már nem lesz katholikus? De igen; az leszek, feleié az izraelita, mert, amidőn láttam Rómában azon sok visszaélést, ami ezen válással történik, s láttam, hogy ezen vallás mindazok daczára fönáll: meggyőződtem annak isteni voltáról. Én is igy vagyok, igy gondolkodom, s azért azt óhajtanám, hogy a minister körvonalozza azon elveket, melyek alapján az állam és egyház közti viszonyokat megoldani kívánja, és óhajtom, hogy ne legyen többé ami egyházunk olyan, mint Vigny Alfréd Eloája, angyalok nővére, ki a Krisztus könyeiből született, és Luciferbe lőn szerelmes. (Helyeslés hal felől) Hoffmann Pál l Tisztelt ház ! Én a csalhatatlansági dogma fölállítását, de nemcsak ezt, hanem ami azt megelőzte, t. i. az úgynevezett syllabust és a római curiának egész politikáját az államra nézve a lehetőségig veszélyesnek tartom. Abban a nézetben vagyok én is, miként agressio foglaltatik azokban az államnak lényeges jogai ellen, és nem csökkenti előttem ezen veszélyt azon körülmény, hogy a támadás egy oly hatalom részéről intéztetik e pillanatban az állam ellen, mely, ha múltját tekintem: ma hatalmának legalsó fokán áll. De ha eszerint elismerem annak szükségességét, hogy a római curia politikája irányában az államok tettekre határozzák el magukat, mert már egy más alkalommal, az 1872-iki cultus és közoktatási budget tárgyalása alkalmával, kijelentettem abbeli nézetemet, hogy ezen veszélyek ellenében nem a placetum elavult fegyverével, hanem egy hatalmas életrevaló politikával kell válaszolni, s hogy igy a biztosítékokat a csalhatatlansági dogmában rejíő veszély ellen, a fegyvert nem abban keresem, hogy eltiltassék annak kihirdetése, ami egyébiránt a mai sajtó-viszonyoknál fogva alig lehetséges ; de abban sem, hogy ezen tilalom ellenére véghez vitt kihirdetés ellenében egyes egyházi férfiak többé-kevésbbé súlyos büntetéssel illettessenek; hanem keresem a biztosítékokat abban, hogy az állam nem tűrvén az egyház befolyását oly ügyekre nézve, melyek kétségtelenül az állam hatóságához tartoznak, hivatásának erélyes teljesítése által elhárít minden veszélyt, mely őt fenyegeti. Ennek következtében, tisztelt ház, nem lehet kétség az iránt, hogy én részemről azt, hogy a minister ur, a múlt idők elavult fegyvereinek tárházából nem szedett elő eszközöket egyesek irányában, nemcsak nem roszalóm, de sőt ellenkezőleg óhajtottam volna, vajha ezen eszköz eddig sem használtatott volna. (Helyeslés jobb felől.) Eszközöket használni, anélkül, hogy azok czélhoz vezessenek, fegyvert, mely nem győz, mindig veszélyes, és én sajnálom, hogy a placetum átalában alkalmaztatott. Miután a minister mai indítványában egyenesen azon útra tér, mely, nézetem szerint, kezdettől követendő lett volna, t. i. az egyház és az állam közti viszony rendezésének kezdeményezésére, s igy fokozatosan lépcsőről-lépcsőre kivan elő haladni azon az utón, és fölszabaditani az államot minden olyan helyzetből, melyben veszélyes befolyásoktól kellene tartama : én ezt természetesen csak helyeslem. De midőn ezt teszem, még sem hallgathatom el, daczára annak, hogy a placetumot önrészemről alkalmazandónak, czélszeriien alkalmazandónak nem tartom, mindamellett — mondom — nem hallgathatom el megbotránkozásom kifejezését itt a törvényhozás termében azok fölött, kik nem viseltettek annyi tisztelettel az állam és a fejedelem irányában, hogy t. i. azon eszköz, mely tán nem illik a XlX-ik századba,, azon eszköz és vele az eszközök használói is némileg veszítenek nimbusukból a közvélemény előtt. (Fölkiáltások bal felől: Igaz l) És kik teszik ezt ? Teszik ezt a katholikus papok, és pedig nem az alpapság, hanem a főpapok, kik a magyar állam és fejedelem kegyelméből palotákban laknak, - 4 lovas hintókban járnak, fényben, pompában élnek. (Élénk fölkiáltások: Ügy van! Igazi) és azzal hálálják meg mindezt, hogy a kéz ellen, mely őket ezekkel fölruházta: tiszteletlenséggel viseltetnek. Szükségesnek tartottam ennek kijelentését, daczára annak, hogy én részemről a placetumot elejtem, és elejtetni kívánom először azért; mert a jelen században alkalmazhatlan eszköz, mely nem oda irányult egj'kor

r hogy formális kihirdetéseket gátoljon ; de hogy az egyes egyház-tartományoknak Rómával való összeköttetését ellenőrizze. Hogy a placetum többé nem használtathatok czélszeriien: erre nézve hivatkozom több kitűnő nem katholikus, de protestáns írókra, kik ezen eszköz czélszerüségét kétségbevonják, és helytelennek tartják. Igy lévén meggyőződve, és meg lévén győződvearról is, hogy, kevés kivétellel, mindnyájan egyetértünk ebben: valóban sajnálom, hogy a ház tülső oldaláról mégis oly javaslat tétetett, mely a placetum elavult intézményének föntartását kívánja, (Fölkiáltások a bal oldalról: De M nincs más törvény!) és fölkérem a tisztelt ellenzéket, hogy vesseel a maga részéről ezen elavult fegyvert, és egyesüljön velünk azon a térén, melyet a tisztelt cul-