Képviselőházi napló, 1872. VII. kötet • 1873. május 19–julius 2.

Ülésnapok - 1872-152

152. országos ülés június 20. 1873. 149 és annyi idő óta, tulajdonképen 7 hónap alatt, a jelen ministerium összes létezése óta a minister ur nem nyilatkozott ezen irányban, hogy a nemzet, vagy legalább a törvényhozó testület sejthesse, hogy ininö irányban akarja megoldani a kérdést; pedig ez, t. ház, annyival fontosabb, hogy az irány legalább ki legyen jelölve; mert ne felejtsük, hogy egyetlen alap, melyen a pénzügyminister ur úgyszólván törvényhozásüag áll, még mindig azon határozati javaslat melyet a í. ház, ugy hiszem, még 1872-ben Trefort Ágost a jelenlegi közoktatási minister ur indítványozása folytán elfogadott, és melyben megvan állapítva az a hírnévre vergődött központi forgalmi eszköz" Azt hiszem, hogy ma nincs már a hazában egy polgár sem, ki azon központi forgalmi eszközzel megelégednék; szükséges tehát, hogy azon határozati javaslat helyébe más valami lépjen, ami azt megsemmisítse. A t. minister ur nem nyilatkozván, természetesen azt kell következtetnünk, hogy összes törekvése oda van irányozva oly irányban oldani meg a kérdést, amint Trefort jelenlegi közoktatási minister ur proponálta. A pénzügyi minister ezt nemcsak nem tette, sőt sokkal tovább ment; mert ki kell mondanom e fontos kérdésben bizonyos dictatori hatalmat tulajdonított volt magának, mert természetes dolog, hogy midőn Simonyi Ernő barátunkat azon morális kényszer helyzetbehozta, hogy határozati javaslatának indokolásától elállott; mert kérdem hol vau az a hazaim a világon, ki. midőn a kormánynak azon tagja, aki egyedül van beavatva az alkudozások állásába, kijelenti, hogy valamely határozati javaslatnak tárgyalása a közérdekei károsítaná, azon képviselő magára vállalná a felelősséget is azt mondván, akár van veszély, akár nincs jobban szeretem beszédemet és határozati javaslatomat, mint a közérdeket és azért kívánom a tárgyalást. Ezt természetesen komoly politicus nem teheti. A minister ur tehát kényszeritette t. barátomat, hogy visszavonuljon. Jói van; a minister ur elváialta a felelősséget; de legalább annyiban adna megnyugtatást, hogy a részletekről nem akarok beszélni, de biztosítom a képviselőházat hogy összes törekvéseim oda vannak irányozva, hogy azok önálló nemzeti magyar bankot hozzanak létre. Ezen kifejezést „önálló magyar-bank" sohasem hallottam minister úrtól (Igaz agy van! szélsőbal felől) Ez tehát szintén a semmittevésnél valamivel több. De senki sem személyesiti jobban ezen „dolce far niente-féle" politikát, mint a ministerelnök ur, ki mint szokták mondani, ráüti a bélyeget az egész cabinetre. A ministerelnök annyira szereti a kényelmet, hogy még az interpeiláíiókra sem felel. Több mint 3 hónapja annak, hogy bátor voltam interpellátiót intézni a spanyol kérdésben. (Fölkiáltások jobb felöl. Nem is igen érdekel bennünket.) Ha a tiszteit túloldal nem fektet is rá súlyt; de én igenis nagy súlyt fektetek rá, azon okoknál fogva, melyeket annak idejében fejtegettem; de különösen azért, mert nem akarom megengedni azon fölfogást, hogy a magyar országgyűlésnek nincs joga a külügyekhez szólani. Daczára annak, hogy ezen értelemben az interpellátiónira adandó választ sürgettem : a minister ur még mai napig is hallgat. Igaz. hogy a közös külügyminister érintette ezen kérdést a delegatióban; de arról nekem nincs tudomásom; nem kell sőt nem szabad, hogy legyen tudomásom. (Igás! Ügy van! a szélső bal felöl.) És ennek a semmittevésnek politikáját, tendentiáját látom azon körülményben is, hogy mi a mai napon ezen csonka költségvetést tárgyaljuk, (Igaz! a szélső bal felől.) tárgyalják a kormány és kormánypárt egy töredékének sürgetése folytán. Én a költségvetésnek ily csonka alakban való tárgyalását, ugy alaki mint lényegi okoknál fogva fölösleges és hasztalan dolognak tartom: s azért épen ugy elvi, mint oportunitási szempontból visszautasítom. Legyen szabad ezt röviden indokolnom. Egyik ok, amit előhoztak, melyért szükséges a költségvetést most tárgyalni, az, hogy másképen a pénzpiacz előtt hitelünket vesztenök; azt mondanák ugyanis állítólag, hogy nagyon rósz állapotban vannak a mi ügyeink, hogyha most elhalasztanók a költségvetés tárgyalását. Én ezen kifogást érteném akkor, ha a magyar törvényhozásnak a múltban az lett volna szokása, hogy a nyári havakban tárgyalja a költségvetést. De miután ez most legelőször történnék, kérdeni, miért tűnnék föl a külföldön az, hogy mi ez alkalommal is oly időben tárgyaljuk a költségvetést, a milyenben azt mindig szoktuk. Ez tehát nem nagyon komoly ok. Sőt ellenkezőleg azt hiszem, hogy épen árt hitelünknek az, ha látják, hogy mi olyan könnyelműen járunk el állami háztartásunkban, hogyha látják, mily kényedén szavazunk meg nagy költségeket 250 millióra menő nagy összeget anélkül, hogy tudnók, hanuan vesszük ez óriási költségekhez a pénzt. Még különösebben hangzik a másik, pedig ezt a túloldalon többen hangsúlyozták ; és Deák Ferencz képviselő ur volt az első, ki kimondta, hogy azért szükséges a költségvetés mostani tárgyalása, mert óhajtandó, hogy a téli idényt a ház a reformkérdések megoldására használhassa ; utána ismételték többen ugy, hogy mintegy axiómává vált már az, hogy a téli idényre kell halasztani. Én véges elmével nem látom be, hogy a reform-kérdésekhez mi köze a téli idénynek ; miért alkalmasabb a tél erre, mint a nyár ? Ha különbséget kell tenni, megvallom, fölfogásom szerint, miután a reformok nálunk, mint exoticus növények tenyésznek, a nyár arra sokkal alkalmasabb, mint a lideg tér. Azt hi-