Képviselőházi napló, 1872. VI. kötet • 1873. márczius 10–május 17.

Ülésnapok - 1872-110

48 110. országos ülés márczius 11. 1873. Az utolsó kölcsön megkötése előtt, azaz 4—5 hónappal ez előtt, állott az osztrák ezüst rente 71 frt 30 kr, ami vasúti kölcsön-papirosaink 108 frt 25 kron állottak; a tegnapi tőzsdén, a bécsi ezüst rente volt 74 frt 25 kr., a mi vasúti kölcsönünk 102 frt 25 kr. Tehát 4 hónap alatt a bécsi ezüst rente fölment 3 írttal, a mi állampapirosaink csökkentek 6 írttal! ' De ezen 50 milliónyi, több éven át fönmaradó deficittel szemközt áll — s ezzel áttérek az előttünk fekvő czimre — azon tény, hogy az államnak vannak jószágai, az államnak vannak erdői, az államnak vannak bányai, s mindezek kielégítő eredményt nem adnak. Nem akarnám a tisztelt ház szíves figyelmét kifárasztani sok - számtani adattal; csak azt fogom fölhozni, hogy ami az államjószágokat illeti, maga a tisztelt pénzügyi bizottság is elismeri, hogy a kezelés sok kívánni valót hagy, minthogy daczára annak, hogy e jószágoknak legnagyobb része bérbe ki van adva, mégis a kezelési költség a nyers bevételnek 8%-át, a tiszta bevételnek 13%-át fölemészti. Ami az erdőket illeti, itt szintén csupán a pénzügyi bizottság jelentésére leszek bátor hivatkozni ; a bizottság nem zárhatja el magát azon gyanútól vagy félelemtől: hogy midőn a nagy befektetések mentegetésére, a kormány, az erdőknél nagyon növekedő jövedelmezést mutat ki az utóbbi években, a pénzügyi bizottság attól fél, hogy e nagyobb jövedelmezőség a termelő képesség rovására eszközöltetik, azaz, hogy a mi erdeink azért jövedelmeznek jobban néhány év óta. mert a kezelést ugy űzik, amit a németek B

Raubwirthschaft

a-nak neveznek. Ami az állam-javak harmadik ágát, a bányászatot illeti, elég azt idéznem, hogy a kormány előterjesztésében a bányászat és pénzverés kiadásánál 14 millió 75 ezer frt fordul elő, a bevétel pedig 13 millió 678 ezer forint, tehát 393.000 forint deficit. Ez minden esetre, nem kielégítő gazdálkodás. Tisztelt ház! Ha ily két ténynyel állnak szemközt: egy részről több évre terjedő állandó deficit, más részről három nagy állam-javadalom, mely igen roszul jövedelmez, elkerülhetetlenül fölmerül azon kérdés: nem lehet-e a két tényt bizonyos összeköttetésbe hozni? e két baj egyikét a másika által orvosolni? egy szóyal nem volna-e czélszerü azon különféle államjavak részletes és rendszeres elidegenítése által oda jutni, hogy a deficitet rendesen és előreláthatóan fedezzük ? Tisztelt ház! Ismerem igen jól azon ellenvetéseket, melyeket mind pénzügyi, mind politikai szempontból föl lehet hozni az állam-javak elidegenítése ellen; elismerem azt is, hogy főkép az erdőkre nézve a pénzügyi tekintet nem egyedüli mérvadó Megvallom, én a leghatározottabb ellene volnék az államjavak elidegenítésének; ha arról volna a szó, hogy az abból befolyó összeget folyó terméketlen kiadásokra fordítsuk. De ez nem áll. Tudjuk mindnyájan, hogy a deficit, a nagyon tisztelt pénzügyminister ur egy kedvencz kifejezésével élvén, „ nagyban és egészben" a befektetésekből ered. Ha befektetésről van szó, akkor azt tartom, az elidegenítés kérdése egészen más szint ölt magára ; mert akkor nem arról van szó, hogy az államnak tőkéjét kevesbítsük, hanem arról, hogy annak természetét átváltoztassuk. • Okuljunk, tisztelt ház, a magán ember példájából; a gazdálkodás szabályai és törvényei ugyanazok az államnál, mint a magán embernél. Tegyük föl, hogy egy gazdag birtokos az iparra akarja magát adni. gyárakat akar építeni; mit mondana az ember, ha ezen birtokos 8%-os pénzt venne föl gyárak fölállítására és megtartaná jószágait, melyek 2 vagy 3%-ot jövedelmeznek? az bizonyosan, hogy tönkre teszi magát. Áll ez az államra nézve I is; mikor azon helyzetben vagyunk: befektetéseket csinálni, és az ezen befektetésekre fölveendő pénz 7, 8°/

0-ba kerül nekünk, míg vannak azt államnak oly jószágai, melyek 2%-ot hoznak be: ez minden esetre igen rósz gazdálkodás. Azért én azt tartom, í hogy ideje volna e kérdést behatóan tanulmányozni • és megnézni, vajon nem lehetne-e az államjavak ér| tékesitése által fedezni a most fönálló és a legköi zelebbi években kétségkívül beadandó hiányokat. De ha egy részről, tiszteli ház, elfogadom az ! elidegenítés eszméjét, amidőn a befektetések alkalmai zásáról van szó, vissza kell utasitanoin más részről \ határozottan azon rendszert, mely eddigelé követtetett, I azaz, hogy minden rendszer, minden terv nélkül inai d az j erdőknek egy kis részét adjuk el, majd valamely bá-* | nyát, majd valamely kis jószágocskát. Ennek igen j sok a hátránya ez is, és főkép az a hátránya, hogy ; a vevő, kinek ma hajlandósága volna ez vagy amaz ; erdőt, vagy jószágot megvenni, attól fél természetesen, hogy már legközelebbi hónapban, a legköze| lebbi évben a kormány ismét eladásokat eszközöl, j és ez által természetesen csökkenni fog az előbb j eladott javaknak értéke. Egészen máskép állana a I dolog, ha tervezet dolgoztatik ki, ha megállapíttatik ! például: hogy 300—-400 millió értékű eladni való jószágaink vannak, erdők, jószágok, bányák, és ha terv szerint megállapíttatik, hogy 10—15 év folyamában eladatnak ezen jószágok, egy határozott terv és megállapodás szerint és a bejövő összegekkel fedezzük a hiányt minden évben, azaz hasznos befektetésekre fordítjuk azokat. (Helyeslés bal felől.) Én nem akarok e perczben sem határozati javaslatot, sem indítványt beadni e kérdésre nézve, hanem minthogy a kormány nem sokára az 1874. budgettel akar a ház elé lépni; minthogy előre látható, hogy ott szintén nagy hiány fog mutatkozni, fölkérem a tisz-