Képviselőházi napló, 1872. VI. kötet • 1873. márczius 10–május 17.

Ülésnapok - 1872-112

102 112. országos ülés márezius 17. 1873. igen örülnék, ha a mi tisztelt minisztereink kö­vetnék azon nagy nevű angol ministerek pél­dáját, a kik egészen más szellemű politikával végez­ték he pályájokat, mint a minővel kezdették. Adja isten, hogy ministeriumunkban is legyen erre példa. A mit én közvetlenül óhajtok, minek, nézetem szerint, be kell következnie, ha a hazát meg akar­juk tartani, csak elvileg fejezve ki a dolgot, az körülbelül a következő: Először: meg kell szorítani a lehetségig az inproductiv költségeket. Elismerem, hogy itt igen nagy részben kötve vannak kezeink. Én teljesen respectálom a fönálló azon törvényeket, a melyek némely tekintetben ke­zeinket megkötik. Én Magyarországot nemcsak még néhány esztendőig kívánom föntartani, hanem örök időkre; midőn tehát beszélek a bajokról és azok orvoslásáról, nem tekintem csupán a- mostant, de tekintem a távol jövőt is, — és kívánom, hogy gondoskodjunk arról, hogy a jövőnek biztos alapo­kat keresünk és találjunk. Másodszor: elmulaszthatatlan kellék, a mely nélkül nincs jövő: a termelés emelése, és pedig mind a földmüvelés, mind az ipar terén; és épen azért, mert nem áll hatalmunkban, legalább egyelőre, az inproductiv kiadásokat apasztani, kettős kötelességünk és érdekünk a termelés emeléséről gondoskodni, mint mondám, mind a föld­niiveb^, -mind az ipar terén. S így, tisztelt ház, ismét előtérbe áll az olcsó tőkének eszméje. Mert valóban akkor, mikor a tőke Európának minden országaiban köröskörül, napról napra olcsóbbá lesz: szükséges, hogy az minálunk is olcsóbbá vál­jék, és szükséges gondoskodnunk arról, hogy valóság­gal olcsóbb legyen; de nem lesz olcsóbb mindaddig, míg csak önálló pénzügyeink és önálló jegybankrend­szerünk nem lesz. Itt vagyunk a bank eszméjénél. Ha van valami, a miről beszélni kell ez alkalommal, és pedig kissé kiterjedtebben, az bizonyosan a bankkérdés; legszorosabb összefüggésben van a fönforgó tárgygyal, mert a mint jeleztem beszédem elején, nemcsak ezen törvenyjavaslatról van szó; hanem szó van a deficit meg­szüntetéséről, s én nem tudok gondolkozni a deficit meg­szüntetéséről, a nélkül, hogy a bank eszembe ne jusson. Méltóztassék tehát nekem megengedni, hogy erről az ügyről még néhány szót szóijak. Mindenekelőtt sajnálattal vagyok kénytelen kijelenteni, hogy a bank ügyről először igen zava­rosak a fogalmak, s vannak perczek, midőn az a gondolat támad bennem, mintha ezen eszmezavar szándékosan növelteinek. Azt halljuk ugyanis min­dig, hogy meg kell oldani a bankkérdést. Ha va­laki nagyhangzásu phrazissal semmit sem akar mon­dani, erre a legalkalmasabb kifejezés ez: „a bank­kérdést meg kell oldani"; mert aki ezt mondja, az mondott ugyan phrazist, de nem mondott azzal semmit. Ez épen olyan, mintha azt mondanók, hogy a termé­szet valamely betegséget meg fog oldani; — utóvégre csakis a természet old meg minden betegséget: —• ámde, ha a beteg fölgyógyul: az is megoldás, ha meghall: az is megoldás. Ép igy vagyunk a bank­kérdéssel. A bankügyet meglehet oldani Magyaror­szág javára, s meg lehet oldani akként, hogy Ma­gyaroszág emelkedésének megadjuk az utolsó halál­döfést, a bécsi nemzeti bank monopóliumának elfo­gadásával. Az a kifejezés tehát, tisztelt ház, hogy a bankügyet meg kell oldani, nem egyéb, mint eszme­zavar, vagy az eszmezavarnak szándékos növelése. Az igazságot nem az fejezi ki, aki azt mondja : hogy meg kell oldani a bankkérdést, hanem az, a ki azt mondja : hogy Magyarország nem nélkülözhet egy nemzeti alappal bíró önálló jegybankrendszert. És ezen a téren, méltóztassék nekem megen­gedni a tisztelt ház. s különösen a pénzügyminister ur, hogy szóljak még a bankügynek némely myste­riumáről. Nem tenném, tisztelt ház, de kénytelen vagyok vele. — Méltóztatnak tudni, hogy az igen tisztelt pénzügyminister ur, az ő hozzá e tárgyban intézett hármas interpellatiora már hetek és hó­napok óta nem felel, lianem szándékosan homályba és titokba burkolódzott. Nézetem szerint csak az ügy érdekében fog történni, ha a titkokat és mys­teriumokat ugy, a hogy lehet szellőztetjük. (Hall­juk! bal felől.) Tisztelt ház! Egyik a mit mondani akarok, talán nem is egészen mysterium; tudják azt sokan, kik különben nem is képesek a dolgot egészen föl­fogni: tudják, mert ösztön vezeti őket, hogy higy­jék azt, mit mindjárt mondandó leszek. Egyébiránt nem bánom, nevezzük hát ezt is nrysteriumnak. Tehát az egyik — a positiv — mysterium az, hogy Magyarország egy önálló jegybank-rendszert nem nélkülözhet. A kik ezt kétségbe vonják -— Itt, ezen oldalon, ugy hiszem, senki sem fogja kétségbe vonni, de talán kétségbe fogják vonni ott a túlsó oldalon, — méltóztassanak nekem megengedni, hogy két jobboldali tekintélyre hivatkozzam — speciális ma­gyar jobb oldali tekintélyekre. (Halljuk!) Fölolvasom ezen tekintélyek véleményét, s azután meg fogom őket nevezni. Azon két jobboldali tekintély a bank­ügyről ekként gondolkozik, vagy legalább gondolko­zott: „Minden józan nemzetgazdasági elvekkel ellen­kezik a hitel szabad kifejlődését akadályozó jegy­bank-monopólium." Tovább: „De ha megengednek is, hogy lehetnek államok, a hol az egy bankrend­szer látszik czélszerübbnek : tekintve a magyar korona országainak hitelviszonyait és igényeit, kereskedelmi forgalmát s azon helyet, melyet az országok az ösz­birodalomban elfoglalnak, az ausztriai monarchiára nézve a bankmonopolium föntartását határozottan károsnak kell nyilvánítanunk. Ily nagy birodalom­ban mely annyi különböző érdekű országokból áll.

Next

/
Oldalképek
Tartalom